Ismét megnyílt a Vajdaságban található lilásrózsaszín vízű termálfürdő

A termálvíz nem mindennapi színe a napsütéstől függően változik, a rózsaszíntől egészen a liláig. Gyógyító hatását a fedett medencékben és a szabadtéri mesterséges tóban is élvezhetik a fürdőzni vágyók.

Valahol félúton Újvidék és Szabadka között, Topolya közelében található Pacsér, amelynek rózsaszín vízű termálfürdője messze földön híres. Ugyanis hasonló, rózsaszínű gyógyvíz a világon csak Indiában, Oroszországban, Spanyolországban és Szenegálban található. Így nem meglepő, hogy a strandszezon végével is népszerű a termálfürdő mesterséges tava, illetve két fedett medencéje.

Pacsér önkormányzata 2008-ban látott hozzá a termálkút fúrásához, és amikor kiderült, hogy a forrásvíz ilyen egyedülálló tulajdonsággal bír, kezdetét vette a gyógyfürdő kiépítése. A munkálatokat 2014-ben fejezték be, ebben az évben nyitotta meg kapuit a Pacséri Gyógyfürdő, amely azóta is várja a látogatókat. 2018 óta pedig nemcsak a mesterségesen kialakított tóban, hanem két fedett medencében is relaxálhatunk. 

A termálvíz színe a 2015-ös szezonban kezdett lilás-rózsaszínes árnyalatúvá válni, amelynek hátterében az ásványianyag-összetétel változása áll. Ez a víz minőségét egyáltalán nem befolyásolja, mindössze érdekes látványt nyújt. A 31-33 Celsius-fokos víz sót, brómot, lítiumot és jódot tartalmaz, ezért a bőrhibákra, a bőrbetegségekre és a reumatikos betegségekre is pozitív hatást gyakorol, illetve a sérülések utáni rehabilitáció során is hasznos lehet ellátogatni ide. Emellett mentális egészségünket is javítja, hiszen nyugtató hatása miatt enyhíti a stresszt és a szorongást.

A fürdő fedett részét augusztus közepén karbantartások miatt bezárták, de mostantól újra látogatható a termálfürdő minden része.

Forrás: Travelo
Nyitókép: Termalna Banja Pačir – Gyógyfürdő Pacsér/Facebook

Legnépszerűbb cikkek: