Palvin Barbara és Dylan Sprouse legújabb közös képe a bizonyíték arra, hogy a párok az idő elteltével egyre jobban hasonlítanak egymásra

A színész a második évfordulójuk alkalmából töltött fel egy fotót az Instagramra, amin szinte ikertestvéreknek tűnnek.

A karantén-helyzet sok kapcsolatot próbára tett: az utóbbi hetekben egyre több sztárpár szakításáról és válásáról olvashattunk híreket. Legutóbb például a népszerű énekesnő, Kelly Clarkson jelentette be, hogy 7 év után külön utakon folytatják tovább férjével, Brandon Blackstockkal. Palvin Barbara és Dylan Sprouse azonban kimondottan élvezték azt, hogy végre ilyen sok időt tudtak kettesben tölteni közös otthonukban, Brooklynban, ahová tavaly költöztek be. „Arra jöttünk rá ebben az időszakban, hogy nagyon összeillünk. Tudjuk, mikor kell a másiknak egy kis teret adni és a házimunkát is felosztjuk egymás között. (…) Szóval a lényeg, hogy szerintem a kapcsolatunk erősebb, mint valaha” – árulta el a Dylan Sprouse legutóbbi interjújában az Entertainment Tonightnak.

Barbiék egyébként éppen a napokban ünnepelték a kétéves évfordulójukat, amit egy kiruccanással tettek felejthetetlenné a Yosemite Nemzeti Parkban. „Pár nappal elkéstem ezzel a poszttal, mivel a Yosemite-ben nem volt térerő, de boldog második évfordulót.” – írta a színész a kép alatt, amin az Olmstead Point turistapont előtt pózolnak.

„Ahogy múlnak az évek, egyre jobban hasonlítunk egymáshoz, mígnem egy napon egy szörnyeteggé fonódunk össze, akinek négy karja és négy lába van, 80 km/órával fut és úgy ordibál, mint egy pávián az erdőben sétálókra. Nagyon szeretlek” – fejezte be viccesen Dylan a kiírását. A szupermodell és szerelme között valóban döbbenetes a hasonlóság – így nem véletlen, hogy gyakran az ő fotóikkal igazolják a neten azt az elméletet, miszerint a párok az idő múlásával egyre inkább egymás tükörképei lesznek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Weekend in LA 🧗🏻‍♀️💚🧗🏻‍♂️

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Entertainment Tonight
Nyitókép: Jacopo M. Raule/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: