„Mindig is az volt az álmom, hogy anya legyek. Boldog vagyok, hogy Carter és én egymásra találtunk”. A híresség a baba nemét is elárulta.
A 41 éves üzletasszony-médiaszemélyiség Paris Hilton és férje, Carter Reum alig várták, hogy családot alapítsanak. Hilton az Instagram oldalán osztotta meg örömüket, a képhez pedig azt írta: „Szavakkal ki sem tudjuk fejezni mennyire szeretünk”.
Valóra vált az álmuk
Hilton és Reum babáját béranya hozta világra. Az újdonsült anyuka korábban már mesélt róla, hogy természetes úton nem lehet édesanya, ezért férjével a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A pár 2021-ben kelt egybe, amit óriási, három napon át tartó ceremóniával ünnepeltek. Az esküvő előtt már szárnyra kapott a pletyka, miszerint Hilton terhes, amire a híresség azonnal reagált. Instagram bejegyzésében azt írta, reggel arra ébredt, hogy rengetegen gratulálnak neki az anyasághoz. Akkor leszögezte, hogy a hír nem igaz. És bár már az eljegyzés előtt is biztosak voltak benne, hogy szeretnének gyereket, sőt mi több, ikreket, a híresség azt mondta, csak az esküvő után vágnak bele a családalapításba.
Lehet, hogy picit egy városról nevezték el?
Paris Hilton már az esküvő előtt is arról ábrándozott, milyen nevet választana jövendőbeli gyermekeiknek. „Állandóan az esküvőnkről beszélgetünk és a gyerekeink nevét tervezgetjük.” Azt korábban már megosztotta, ha lánya lenne a London nevet választaná a kicsinek. De ha fia születne, akkor is egy városról szeretné elnevezni. Azt azonban nem mondta el, hogy melyik lenne ez a város, és úgy tűnik továbbra is csak találgathatunk, hogy mi lehet a baba neve.
Annyi biztos, hogy kisfiú, amire nemcsak az Insta-fotónál látható kék szívecske utal, hanem Paris már a People-nek is megerősítette. Párjával pedig a fellegekben jár a boldogságtól.
Carter Reum tudta, hogy Paris Hilton csodás anya lesz
Reum is hasonlóan izgatott volt a közös jövőt illetően, az esküvőjük előtt gyönyörű szavakkal illette kedvesét. „Ragyogó kedvességgel fordul mindenkihez, elképesztő munkamorálja van, hiteles, és olyan ügyek kapcsán hallatja a hangját, amitől a világ egy jobb hely lehet. Biztos vagyok benne, hogy anyaként és feleségként is ugyanezt fogja tenni”.
A pár máris rengeteg jókívánságot kapott, Paris Hilton fotójához Kim Kardashian azt írta: „Nagyon örülök a boldogságotoknak!!!”. Lindsay Lohan és Demi Lovato is gratulált, Naomi Campbell pedig azt írta: „Gratulálok mindkettőtöknek, ez a legnagyobb áldás”.
Forrás: People, The Sun
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images