Paris Hilton titokban anya lett, amit egy cuki fotóval jelentett be

„Mindig is az volt az álmom, hogy anya legyek. Boldog vagyok, hogy Carter és én egymásra találtunk”. A híresség a baba nemét is elárulta.

A 41 éves üzletasszony-médiaszemélyiség Paris Hilton és férje, Carter Reum alig várták, hogy családot alapítsanak. Hilton az Instagram oldalán osztotta meg örömüket, a képhez pedig azt írta: „Szavakkal ki sem tudjuk fejezni mennyire szeretünk”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés

Valóra vált az álmuk

Hilton és Reum babáját béranya hozta világra. Az újdonsült anyuka korábban már mesélt róla, hogy természetes úton nem lehet édesanya, ezért férjével a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A pár 2021-ben kelt egybe, amit óriási, három napon át tartó ceremóniával ünnepeltek. Az esküvő előtt már szárnyra kapott a pletyka, miszerint Hilton terhes, amire a híresség azonnal reagált. Instagram bejegyzésében azt írta, reggel arra ébredt, hogy rengetegen gratulálnak neki az anyasághoz. Akkor leszögezte, hogy a hír nem igaz. És bár már az eljegyzés előtt is biztosak voltak benne, hogy szeretnének gyereket, sőt mi több, ikreket, a híresség azt mondta, csak az esküvő után vágnak bele a családalapításba.  

Lehet, hogy picit egy városról nevezték el?

Paris Hilton már az esküvő előtt is arról ábrándozott, milyen nevet választana jövendőbeli gyermekeiknek. „Állandóan az esküvőnkről beszélgetünk és a gyerekeink nevét tervezgetjük.” Azt korábban már megosztotta, ha lánya lenne a London nevet választaná a kicsinek. De ha fia születne, akkor is egy városról szeretné elnevezni. Azt azonban nem mondta el, hogy melyik lenne ez a város, és úgy tűnik továbbra is csak találgathatunk, hogy mi lehet a baba neve.

Annyi biztos, hogy kisfiú, amire nemcsak az Insta-fotónál látható kék szívecske utal, hanem Paris már a People-nek is megerősítette. Párjával pedig a fellegekben jár a boldogságtól.

Carter Reum tudta, hogy Paris Hilton csodás anya lesz

Reum is hasonlóan izgatott volt a közös jövőt illetően, az esküvőjük előtt gyönyörű szavakkal illette kedvesét. Ragyogó kedvességgel fordul mindenkihez, elképesztő munkamorálja van, hiteles, és olyan ügyek kapcsán hallatja a hangját, amitől a világ egy jobb hely lehet. Biztos vagyok benne, hogy anyaként és feleségként is ugyanezt fogja tenni”.

A pár máris rengeteg jókívánságot kapott, Paris Hilton fotójához Kim Kardashian azt írta: „Nagyon örülök a boldogságotoknak!!!”. Lindsay Lohan és Demi Lovato is gratulált, Naomi Campbell pedig azt írta: „Gratulálok mindkettőtöknek, ez a legnagyobb áldás”.

Forrás: People, The Sun
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: