Paris Hilton az abortuszáról vallott, és nyíltan kiállt a nők jogaiért

Meglepő részletek derültek ki az egykori botrányhősnő hamarosan megjelenő életrajzi könyvéből.

Hamarosan lehull a lepel, és Paris Hilton minden titkára fény derül. A ma már csendesebb és visszafogottabb életet élő egykori botrányhős életrajzi könyvében kendőzetlen őszinteséggel mesél múltjának eddig eltitkolt történéseiről és traumáiról.

A könyvvel kapcsolatos egyik interjújában bevallotta, hogy korábban abortusza volt. „Ez is olyan dolog, amiről nem akartam beszélni, mert annyira szégyelltem. Gyerek voltam, és nem voltam felkészülve az egészre” – mondta Paris, aki idén januárban lett anyuka.

A híresség ráadásul készen áll arra is, hogy saját példáján keresztül kiálljon az abortuszjog mellett. (Döntésében nagy szerepe van annak, hogy az Egyesül Államok Legfelsőbb Bírósága ítéletet hozott a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyében, amely az abortuszt tiltó Mississippi törvényre vonatkozott. A bíróság 6-3 arányban a tilalom mellett döntött.) „Szerintem ez fontos. Annyi politika van körülötte, meg minden, de itt tulajdonképpen a női testről van szó. Miért kellene egy erre épülő törvény? A te tested, a te döntésed, és én nagyon hiszek ebben. Elképesztő számomra, hogy törvényeket hoznak arról, hogy mit kezdj a reproduktív egészségeddel – fogalmazott Paris. A dolog pikantériája, hogy a bírák, akik a döntést hozták, Donald Trump egykori amerikai elnök kinevezettei, akivel Paris is jó viszonyt ápolt évtizedeken át. „Valóban, én is rá szavaztam, de az a múlt, ma már egyáltalán nem vagyunk jóban” – zárta rövidre a témát.

Az egykori botrányhősnő egészen a 3 évvel ezelőtt megjelent dokumentumfilmjéig nem szívesen beszélt azokról a traumákról, amelyek kamaszkorában érték. A bentlakásos iskolában számos fizikai és verbális bántalmazásban volt része, ennek volt köszönhető, hogy lobbizni kezdett az ifjúság védelme érdekében. Küldetését nem aprózta el, egészen a Fehér Házig ment, hogy figyelmet és hangsúlyt adjon a témának. „A leghatalmasabbnak érzem magam, amikor érdekképviseleti munkát végzek. Ilyenkor tudom, hogy én lehetek az a hős, akire kislánykoromban mindig szükségem volt.”

A március 14-én megjelenő Paris: The Memoir című könyvéből még több eddig nem ismert információ is kiderül a gyermekkori élményeiről.

Forrás: bustle.com

Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: