6 párkapcsolati tanács, amit jobb ha nem fogadsz meg a romantikus filmekből és könyvekből

Bármennyire is tökéletesnek tűnnek a románcok a vásznon vagy a regényekben, sajnos az alkotók gyakran olyan szerelmeket állítanak be tündérmeseként, amelyek a valóságban mérgezőek lennének mindkét fél számára.

Bár rengeteget tanulhatunk a könyvekből és a filmekből, azonban, ha szerelmi történetekről van szó, a legnagyobb közönség-kedvencek általában többet ártanak nekünk, mint használnak. Ezek ugyanis sokszor meghatóan szép love storyként próbálják eladni azt, ami valójában mérgező a párok számára. A nagy szerelmeket mindent felemésztőnek, szenvedélyesnek és küzdelmekkel telinek állítják be. Lássuk be, azok a dolgok, amelyek működőképessé, stabillá vagy egészségessé tesznek egy kapcsolatok, nem számítanak túlságosan izgalmasnak a képernyőn, vagy a regények lapjain. Íme hat, normálisnak tűnő, de rendkívül káros elképzelés, ami egyáltalán nem vezet happy endhez.

1. Ha a párod igazán szeret, megoldja a problémáidat

Előfordult már veled, hogy összevesztél a partnereddel amiatt, mert úgy érezted, nem támogatott egy nehéz időszakban annyira, mint azt vártad volna? Esetleg nem volt elég együttérző veled egy rossz napodon? Bár fontos, hogy egymás támaszai legyetek, nem teheted a párodtól függővé az életedet. Legyél a saját szuperhősöd! Ha pedig segítségére van szükséged, akkor jelezd neki, és ne várj arra, hogy olvasson a gondolataidban, különben sértődés lesz a vége. Senki sem oldhatja meg helyetted a problémáidat, különösen akkor, ha nem is beszélsz róluk.

2. Egy jó kapcsolatban a felek mindig egyenlőek

Nem is lehet kérdéses, hogy egy jól működő kapcsolatban a felek egyenlőek, ám ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan számolgatnod kellene, tényleg mindig egyensúlyban van-e a mérleg. Előfordul, hogy valaki többet hibázik, de ezt nem vághatjátok állandóan egymás fejéhez. Ha például együtt élsz a pároddal, a közös feladatokat az életviteleteket és a munkátokat figyelembe véve osszátok el kétfelé. Nem kell mindig egyenlőnek lennetek ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolatotok.

3. A társad valójában a másik feled

Itt az ideje, hogy elfelejtsd azt az elképzelést, miszerint a párod a másik feled kell, hogy legyen. Vagyis az a valaki, aki kiegészít téged. Ez a tévhit bizonytalanná, akár kapcsolatfüggővé is tehet. Hiszen mi lesz, ha nem találod meg ezt a személyt? Örökre félember maradsz? Társ nélkül is teljes vagy úgy, ahogy vagy, ám a szerelmed természetesen gazdagítja majd az életedet. Fókuszálj magadra önálló egyénként, és keresd meg, mi tenne téged boldoggá – ha készen állsz, ezt megoszthatod a társaddal is.

4. A konfliktusoktól lesz szenvedélyes egy kapcsolat

Az intenzív konfliktusokkal teli kapcsolatokat gyakran illetik a szenvedélyes jelzővel, pedig az állandó harcok mögött olyan súlyos problémák állhatnak, mint például a kommunikációs nehézségek. De akármi is a vita oka, idővel ellehetetleníti a románcokat, kiégéshez vezethet. Az igaz szerelemet ugyanis nem a harag, vagy a düh tartja életben, hanem a gyengédség. Nem egymás ellen harcolva, hanem együtt, partnerként kell megoldanotok a konfliktusaitokat. Ilyenkor inkább a párod érzéseire figyelj, mint a szavaira, hiszen lehet, hogy a vita hevében olyan dolgok is elhangzanak köztetek, amit nem gondoltok komolyan. A szenvedély önmagában nem elég egy kapcsolathoz, a kedvesség, a biztonságérzet és a másik fél önzetlen támogatása azonban már stabil alapokat jelenthet.

5. Éppen elég, ha csak utalsz arra, mit szeretnél

Lehet, hogy a filmekben jó taktikának tűnik, amikor valaki „véletlenül” éppen azt az oldalt hagyja megnyitja a laptopján, amivel üzenni szeretne a párjának, de a való világban a célozgatás egyáltalán nem célravezető. (Legfeljebb akkor, ha mondjuk segíteni szeretnél a partnerednek a születésnapi ajándékod kiválasztásában…) De ha komolyabb kérdésekről van szó, a kommunikáció hiánya mérgező lehet. Nem várhatod el, hogy a másik kitalálja, mit szeretnél. Őszintének kell lenned az érzéseiddel és a vágyaiddal kapcsolatban!

6. A lelki társak léteznek

Bár a lelki társ szó első hallásra hihetetlenül romantikusnak hangzik, a valóságban borzasztóan megnehezíti a párkeresést. Természetesen előfordulhat, hogy megtalálod azt az embert, aki minden tekintetben megfelel a lelki társadról alkotott álomképnek, de jó eséllyel el is veszíthetsz egy olyan személyt, akinek a hiányosságaira fókuszáltál a jó tulajdonságai helyett. A tökéletes társ ideájának kergetése közben sajnos túlságosan kritikussá válhatsz. Pedig ahogyan mások, úgy te sem vagy hibátlan. Egy egészséges kapcsolatban a felek éppen olyannak szeretik egymást, amilyenek.

Forrás: The Everygirl
Nyitókép: RTL Sajtóklub

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)