"Játszani is engedd szép, komoly fiadat!" – írta József Attila, és mi ennek megfelelően játszunk, és hagyjuk játszani a másikat is. De van, amikor a móka komolyra fordul, és a leple alatt valódi játszmák indulnak.
A legtöbb ember szeret játszani, de a társasjátékokat sokan nem kedvelik. Ennek ellenére karácsonykor néha még azok is asztalhoz ülnek egy társas mellé, akik általában sose tennék. Lehet, hogy a tojáslikőr miatt, vagy mert játszani még mindig kecsegtetőbb, mint a szaloncukor-túladagolás. Én szeretek játszani, már csak azért is, mert közben rengeteg olyan jelet lehet megfigyelni az embereken, amiket máskor nem. Ugyanis amikor az ember játszik, kicsit kiszabadul a korlátai közül, és sokkal kevésbé kontrollálja magát. Ilyenkor pedig a résre nyílt ajtón bepillanthatunk akár egy párkapcsolat felszín alatti problémáiba is. Benjamin Franklin szerint „a játék megolajozza a testet és a lelket„, én pedig mélyen egyetértek vele, bár a téma szempontjából annyival kiegészíteném, hogy néha elcsúszunk azzal a bizonyos olajos testtel. A megfigyeléseim alapján a következő jelekre figyelj társasjáték közben, ha jobban meg akarod ismerni a veletek játszó párt, vagy épp te nem szeretnéd, hogy mások belelessenek a párkapcsolatod lapjaiba.
A bizalmatlanság
Az egyik legerősebb jel, mikor a pár egyik vagy mindkét tagja folyton csalással vádolja a másikat. Nem kell erős dolgokra gondolni, elég egy ártatlanul feltett „nem te jöttél az előbb is?” kérdés, vagy egy elejtett, gyanakvó „hogy tudsz ennyiszer hatost dobni egymás után?” felcsattanás. Ezek aztán addig fajulhatnak, míg mindent újraszámolnak és újraszámoltatnak. Súlyosabb esetben közjegyzővel. Sokáig ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, amíg egy ilyen párról kiderült, hogy a férj titkon erősen gyanakszik arra, hogy a felesége megcsalja. Ennél az esetnél döbbentem rá, hogy sokan kiterjesztik a párkapcsolati vagy egyéb gondjaikat, például a bizalmatlanságot a társasjátékra, és ott (is) háborúznak.
A pénzügyi viták
Rengeteg táblás játékban kell valamilyen fizetőeszközt használni. Vannak, akik ilyenkor pont úgy viszonyulnak ahhoz a játékpénzhez, mint az életben: ha spórolósak, akkor gyűjtögetik, ha kockázatvállalásra hajlamosak, akkor reszkíroznak. Ha ilyen emberekkel játszunk, és a kapcsolatukban az anyagiak állandó vitatémát jelentenek, akkor az játék közben is ki fog bukni egy „Tényleg megveszed azt a hajót? De hisz alig marad pénzed. Pont úgy csinálsz, mint…„, és akkor még a jobbik eset, ha ez a mondat befejezetlen marad.
A kooperáció hiánya
Legyen az rajzolós-mutogatós játék vagy egy párban játszható kártyajáték, mint a kanaszta: ha egy kapcsolatban problémás az együttműködés, akkor ezekben is elő fog kerülni ez a nehézség. Hiába mutogat el, ír körül vagy rajzol le valaki egy olyan közös szimbólumnak gondolt jelet, amiről valójában fogalma sincs a másiknak. És ilyenkor felszínre kerülhetnek a „miért nem figyelsz rám?” vagy az „erre hogyhogy nem emlékszel?” problémák. A kanasztában a párok elvileg nem kommunikálhatnak, de ha a partnered csak egy jelentőségteljes pillantást vet rád, mikor épp olyan lapot dobsz el, amit ő gyűjt, az még belefér. Főleg, ha az ellenfél nem veszi észre… Az ilyen pillantások, apró jelek dekódolásának elmulasztása a fentiekhez hasonló lavinákat indíthat el, amikor bár látszólag csak a játékról van szó, valójában sokkal mélyebb problémák bugyognak fel.
A versengés
A játék fontos része a verseny, és mindenki szeret győzni. De nem mindegy, milyen áron, ahogy az sem, hogy hogyan viseli a vereséget. Ha egy társasjátékozó pár feltűnően verseng egymással, és a vesztes fél vétózik, hisztizik és hirtelen egy Shakespeare-dráma utolsó színében találjuk magunkat, akkor valószínűleg nemcsak a játékot hatja át a versenyszellem, hanem a kapcsolatukat is.
