Pattanj fel a székből! Tudományosan is bizonyított, hogy a következő „örömedzés” felér egy terápiával

A borongós novemberi napokon nincs is jobb, mint egy olyan mozgásformát választani, ami után perceken keresztül csak mosolyogni tudunk!

Mindenki tisztában van azzal, hogy mozogni kell, mert megannyi pozitív fizikai és mentális előnnyel jár. Csakhogy hiába tudjuk mindezt, rávenni magunkat arra, hogy a kanapé helyett a sportcipőnk felé vegyük az irányt, egyáltalán nem egyszerű feladat. Főleg a borús idő beköszöntével múlik el egyszer s mindenkorra a sportolás iránti motivációnk. Mit szólnátok, ha azt mondanánk létezik egy olyan edzés, ami mindössze 8 perc alatt endorfinlökettel, ezáltal pedig instant boldogsággal árasztja el a testeteket?

Mikromozgással a lehangoltság ellen

Ki mondta, hogy csak a hosszú, másfél órás edzések lehetnek hatékonyak? Ne felejtsük el, hogy a sport nem csak arra való, hogy gyötrelmes módon megváltoztassuk a mérlegen látott számokat. Néha az is egy teljesen jó cél, ha mindössze jobban szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben. Energikusabbak és boldogabbak lennénk. Ehhez nincs szükség hosszú, kimerítő órákra az edzőteremben, elég ha vesszük a fáradtságot, felállunk az íróasztal mellől, és megmozgatjuk a testrészeinket. A rendszeresen beiktatott napi 10 perces mikroedzések, igazoltan javítanak az állóképességünkön és a hangulatunkon is. Kell ennél több?

Túl szép, hogy igaz legyen

Több kutatás is azt bizonyította, hogy vannak olyan mozdulatok, melyek kultúrától függetlenül összekapcsolódnak a boldogság érzetével. Ilyenek az egyik oldalról a másikra ringatozó mozdulatok, a karok levegőbe nyújtása vagy éppen a ritmusra való ugrálás. Ezek a mozgások képesek arra, hogy bármilyen is legyen a hangulatunk előtte, örömet éljünk át. Egy 2021-es vizsgálatban azt találták, hogy az ugrálás az az elemi mozgástípus, ami a legerősebb befolyással bír az érzelmeinkre. Így tehát elmondható, hogy az ugrálás számottevően növeli a boldogságszintünket.

New York Times from Andrew B. Myers on Vimeo.

Örömedzés lépésről lépésre

Az örömedzés Kelly McGonigal pszichológus nevéhez kapcsolódik. Aki a korábbi tudományosan igazolt boldogságfokozó mozdulatokat egy 8 perces edzésbe sűrítette, ami a következő lépésekből áll:

  1. Nyújtózás
  2. Ringatózás
  3. Szökdelés
  4. Rázás
  5. Örömugrás
  6. Ünneplés

Mielőtt elkezdenéd az edzést, rakj be valami pörgős zenét, ehhez használhatod a Kelly McGonigal által összeállított lejátszási listát is (The Joy of Movement), amit elérsz a Spotifyon. Az első mozdulat a nyújtózás. Vegyél mély levegőt, hajlítsd a térdeket és nyújtózz a kezeiddel az ég felé. Ezután kezdj el balról jobbra ringatózni, a kezeiddel kövesd a mozdulatot. Most kezdj el pattogni, miközben az öklöddel fent, majd lent a levegőbe bokszolsz, úgy akárcsak a gyerekek, mikor örömükben ugrándoznak. Ezzel biztosan a te arcodon is megjelenik az a gyermeki boldogság, amire felnőttként igencsak szükségünk van. Jöhet a rázás. Kezdd a kezeiddel, majd térj át a lábaidra, végül a teljes testedet rázd meg. Ez egy tökéletes feszültségoldó mozdulat. Majd kezdj el ugrálni, ahogy csak jólesik a zenére. Az utolsó lépcsőfok pedig az ünneplés, ami a konfetti levegőbe dobását utánozza. Éld bele magad, dobálj minden irányba képzeletbeli konfettit, és ünnepeld magad és a tested. Nyisd a mellkasod, és engedd, hogy átjárjon a pozitív energia. Az utolsó néhány másodperc legyen szabad mozgás, szedd elő a legjobb freestyle mozdulataid, és csak élvezd a zene ritmusát. 8 perc nem nagy ár a boldogságért.

Ti kipróbáljátok?

Nyitókép: svetikd/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: