Pattanj nyeregbe és tekerj az ország legszebb biciklis útvonalain

Itt a nyár, nincs kifogás, irány a természet! Nem számít, hogy kezdő vagy gyakorlott kerékpáros vagy, mutatunk 5 bicikli útvonalat, amit mindenképpen érdemes kipróbálnod.

Meglepően sokat kerékpározik a magyar, hiszen Hollandia és Dánia után, mi tekerunk a legtöbbet Európában. Egy tavalyi felmérés szerint a felnőttek 71%-a rendszeresen kerékpározik, sőt a magyarországi felnőtt lakosság 16%-a biciklivel közlekedik, méghozzá egyre biztonságosabban. Szerencsére számos új kerékpárút épült az elmúlt években, éppen ezért, ha aktív kikapcsolódásra vágytok, az egyik legjobb döntés, ha nyeregbe pattantok. Gyönyörű látvány tárul elétek a balatoni panoráma körúton, vagy a Velencei-tó körül. Most 5 olyan kevésbé ismert biciklis útvonalat mutatunk, amin érdemes végigtekerni.

1. Budapest – Szentendre

A rakpart mentén kiépített bicikliúton gyönyörködhetünk Budapest látképében, majd a Margit-híd budai hídfőjét elhagyva Óbuda felé haladunk tovább. Lehetetlen eltévedni, minden remekül ki van táblázva. Útközben megpihenhetünk a Római-parton, majd továbbhaladva elérjük a Lupa-szigetet, végül egy meseszép ártéri erdőn vezet keresztül az út. Itt érdemes kicsit elidőzni, hihetetlen nyugalmat áraszt a természet. Innen már nincs messze Szentendre, ahol egy egész napot is eltölthetünk annyi érdekességet rejt a város. Érdemes felmenni a műemlékként számontartott Keresztelő Szent János-plébániatemplomhoz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Dunára. A hosszas tekerés után jólesik egy hűsítő fagylalt, Szentendrén szerencsére egymást érik a jobbnál jobb fagyizók. Az út oda-vissza 44 kilométer, de ha visszafelé már szeretnénk inkább csak a Duna látványában gyönyörködni, hajóra is pattanhatunk, és 1 óra alatt vissza is érhetünk Budapestre.

2. Tisza-tó – Poroszlótól Kisköréig

Tavaly nyáron elkészült a tókerülő bicikliút utolsó szakasza is, így már végig jó minőségű utakon tekerve élvezhetjük a vadregényes tájat. A 28 kilométeres táv Poroszlóról indul, majd elérjük Sarudot, végül Kiskörére érkezünk. Ha igazán fittek vagyunk, az egész tavat is körbebringázhatjuk. Mivel nincs autósforgalom és végig sík terepen halad az út, kisgyerekes családoknak is szuper hétvégi program lehet. Az út mentén bárányok legelésznek, Kiskörére érve pedig megcsodálhatjuk a világörökségnek számító Tisza-tavi madárrezervátumot. A terület olyan madaraknak ad otthon, amelyek rendkívül kevés példányszámban vannak jelen. A teljes tavat megkerülő túra 95 kilométer hosszú, egyszer érdemes akár több részletben is végig tekerni rajta, hiszen a Hortobágyi Nemzeti Park rengeteg élményt tartogat. Poroszlón tavaly megnyílt a Tisza-tavi Ökocentrumot is, ez az élménypark az Alföld állatvilágát mutatja be.

 3. Dunakanyar – Pilisszántótól Esztergomig

A 20 kilométeres távot kényelmes tempóban a kevésbé gyakorlott biciklisek is teljesíthetik. Az út a pilisszántói kereszt alól indul, amit nem nehéz megtalálni. Elég, ha a követjük a tömeg hangját, ugyanis nagy társaságok, családok kedvelt útvonalává vált a túra. Kiépített úton haladva eljutunk Klastrompusztára, ahol felfedezhetjük a pálos szerzetesek kolostorát. Ez volt az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok itt építették fel az első kolostorukat. Ma már csak romokat látunk belőle, mert a török pusztítások ezt az épületet sem kímélték. Innen hamarosan Kesztölcre érünk, ahol árnyas fák alatt biciklizve elérjük Dorogot. Majd innen célba vesszük a végső állomást Esztergomot, ahol megcsodálhatjuk a Bazilikát.

4. Somló-hegy – a Balaton és a bor szerelmeseinek

A Balaton körül kiváló bicikliút épült, de érdemes kicsit eltávolodni a tótól, és felmenni a környező hegyekbe. A Somló-hegy az egyik legjobb választás, ha teljes nyugalomban, magányosan akarunk kikapcsolódni. A teljes hegyet megkerülve 70 kilométeres túrát teljesíthetünk, de ha inkább a kényelmes tempó hívei vagyunk, egy kisebb távon is gyönyörködhetünk a tájban. Nincs végig kiépített bicikliút, de alig lehet autóval találkozni, így akár gyerekekkel is teljesíthető a táv. Egymást érik a borospicék, az utat szőlősök övezik, a távolban pedig fénylik a Balaton. Somlóvásárhelyen mindenképp kanyarodjuk a Kőkonyha fele, amely egy természet alkotta látványosság. A bazaltorgonákkal körbevett, felül nyitott, füves terület azért kapta a Kőkonyha elnevezést, mert régen kiváló tűzrakó helynek bizonyult.

 5. Túra a Bükkben – Lillafüredtől a Szalajka-völgyig

A 40 kilométeres út Miskolcról indul, a túra eleje rögtön egy kisebb emelkedővel kezdődik. A várost elhagyva a Hámori-sziklafal felé vesszük az irányt, majd hamar beérünk az erődbe, ahol pár kilométer után megpillantjuk a Lillafüredre vezető kaput. Itt megpihenhetünk, szemügyre vehetjük a csodás Palotaszállót, amit Bethlen András építtetett. Lillafüred ekkor kapta nevét a gróf unokahúgáról, Lilláról. Akár hosszasan is elidőzhetünk itt, hiszen látnivaló van bőven, mint például a Szent István cseppkőbarlang, de akár piknikezhetünk is a Hámori-tó partján. Az út Jávorkút irányába vezet tovább, ahol egy kellemes tisztás fogad bennünket. Tovább kerékpározva megérkezünk az Olasz-kapuhoz. Az elnevezés onnan ered, hogy az I. Világháború alatt az olasz hadifoglyok fúrták át a hegyet, hogy könnyebb legyen a közlekedés. A kapun áthaladva jön a túra legjobb része, ugyanis innen már csak gurulnunk kell lefelé. Így érkezünk meg a Szalajka-völgybe, ahol a Fátyol-vízesés alatt pisztrángok úszkálnak és a túra végén mi sem esik jobban, mint egy finom sült hal.

Szerző: Simon Eszter
Nyitókép: Imgorthand/GettyImages 

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: