Én, aki mindig is a megfontolt utazás és a jól szervezett városnézés híve voltam, egy hirtelen ötlettől vezérelve, pár óra leforgása alatt Milánóban találtam magam. Két teljes napom volt arra, hogy felfedezzem a divat fővárosát.
Már egy ideje játszadoztam a random utazgatás gondolatával, de mindig találtam ellene szóló érvet. Pénz, idő, munka és egyéb elfoglaltságok – a lista rendkívül hosszú. Végül az egyik világjáró barátom, akivel jó pár közös utazást is magunk mögött tudhatunk, rávett, hogy vágjunk bele közösen. Nézegetni kezdtem a repülőjegyeket és az úti célokat, de nem gondoltam, hogy az egyik hétvégén tényleg útnak indulunk. Múlt hét pénteken viszont rákérdezett, van-e kedvem Milánóban tölteni a hétvégét? Naná! Úgy éreztem, most vagy soha, lemondtam a programjaimat, este 8-kor megvettük a repjegyeket és nem sokkal később már a szállásfoglaláson is túl voltunk. Fejvesztve pakolni és készülődni kezdtem, aludni csupán 1 órám maradt, 5-kor pedig már a reptéren várakoztunk. Egy kevesebb mint 2,5 órás repülőút és transzferbuszozás után Milánó utcáin sétáltunk.
1 óra – Ráérős reggeli a dolce vita életérzés jegyében
Délután kettőig várnunk kellett, hogy elfoglalhassuk a szobánkat, ezért leadtuk a csomagjainkat a hotelben, majd nyakunkba vettük a várost. Egy igazi olaszos reggelivel indítottunk, prosciuttós-mozzarellás piadinát, vagyis ropogós, töltött lepénykenyér rendeltünk cappuccinóval. Hosszasan elidőztünk a kis bisztró teraszán, élveztük a napsütést a 31 fokot. Bárcsak minden nap így indulna! Ezután a Corso Buenos Aires nevű úton kirakatokat nézegettünk, és egy park felé vettük az irányt.
1 óra – Láblógatás Milánó legnagyobb parkjában
A Giardini Pubblici Milánó legnagyobb zöldterülete, tökéletes helyszín két megfáradt, pihenni vágyó turista számára. A kis tavak mellett ücsörögve vagy a fűben napozva úgy érzi magát az ember, mintha csak a Margitszigeten ejtőzne. Az angol stílusú parkot ugyanaz a 18. századi építész, Giuseppe Piermarini tervezte, mint a Teatro alla Scala milánói operaházat. A pihenésen túl a tudományok szerelmesei sem unatkoznak itt, ugyanis a helyi Természettudományi Múzeum a park délkeleti sarkában várja az érdeklődőket.
1 óra – Robert Langdon professzor után szabadon
A szállás elfoglalása és egy kis délutáni szieszta után hatalmas Da Vinci-kód rajongókhoz híven izgatottan metróztunk a Santa Maria delle Grazie kolostorhoz. A milánói metróhálózat az egyik legnagyobb pozitívuma a városnak, nemcsak átlátható, de elképesztően praktikus is, 10 perc alatt szinte mindenhová eljutottunk, más tömegközlekedési eszközre fel sem szálltunk. A kolostor előtti téren megkerestük az idegenvezetőnket, aki rávilágított arra, amit már én is sejtettem: elképesztően nagy az érdeklődés Da Vinci műremeke iránt, hónapokkal előre kell jegyet vásárolnia annak, aki látni szeretné. Kész csoda, hogy találtam még két szabad helyet aznapra! Persze jócskán megfizettük az árát a last minute művészettörténeti kalandnak, összesen 30 ezer forintba került a két jegy és a 45 perces idegenvezetés, de minden forintot megért az élmény. Da Vinci 1495 és 1497 közt dolgozott Az utolsó vacsorán, ami a templomhoz tartozó kolostori ebédlőben tekinthető meg. Sokan hibásan freskónak nevezik, pedig a falfestmény szekkó technikával készült, ami a murális művészet egy olcsóbb, elterjedtebb módszere. Ez az oka annak, hogy csak limitált számú látogatót fogadnak, a festmény állapota ugyanis függ a levegő minőségétől és páratartalmától. Elképesztő élmény volt megcsodálni a művészettörténet egyik leghíresebb művét abból a szögből, amit a festő javasolt. A térhatásnak köszönhetően tényleg olyan, mintha minket is az asztalához invitálna Jézus. Da Vinci igazi zseni volt! A kolostor mellett pedig azt a házat is megcsodálhattuk kívülről, ahol a festő lakott Az utolsó vacsora készítésének idején. Az épület falain belül az a szőlőskert rejlik, amit fizetségül kapott Da Vinci a festményért cserébe.
3 óra – Aperol, ahogy a csövön kifér!
A nap zárásaként a Navigli negyedbe, a csatornák környékére utaztunk, ami a mulatozás és az éjszakai élet központja. Aki itt jár, annak kötelező megkóstolnia a híres olasz aperitifet, az Aperol Spritz-cet az egyik hangulatos kis bárban. Én biztosra mentem, és több helyen is minőség-ellenőrzést tartottam. Ezután egy kanapéról néztem a közeli hídon fotózkodó turistákat és a bicikliző fiatalokat. Itt gondoltam bele először, hogy mindössze közel 24 órája tudtam meg, hogy Milánóba repülök kora reggel. Őrület, nem?
4,5 óra – Dóm, bazilika, vár
Megfogadtuk a barátommal, hogy nem esünk a megszállott turisták hibájába, és nem próbálunk meg minden élményt kierőszakolni a városból. A fárasztó, rohanós utazások tempójával szakítva, jól kipihentük magunkat délelőtt, majd egy kellemes ebédet követően elmetróztunk a dómig. A barátom nem lelkesült a templom megmászásáért, én pedig még mindig az előző napi kiadásaink okozta sokk hatása alatt álltam, ezért csak kívülről néztük meg az épületet, ezt utólag nagyon bánom. Ha Milánóba mész, semmiképp se hagyd ki ezt a látnivalót: közel 5 ezer forint a belépő, ha a teraszra is fellépcsőznél. A dóm előtti téren persze rengeteg a turista és az erőszakos árus, Rómához hasonlóan itt is szinte minden második pillanatban leszólítják az embert egy karkötő, egy szelfibot vagy egy rózsa ürügyén. A dóm után Milánó egyik legrégebbi templomát, a Sant’Ambrogio bazilikát néztünk meg, amit a névadó, Szent Ambrus püspök a negyedik században építtetett! A kriptában a püspök ereklyéi is megtekinthetőek. A várak szerelmeseinek pedig a milánói hercegek egykori rezidenciáját, a Sforza-várat is csak ajánlani tudom! Az ókeresztény tárgyakon át az ókori egyiptomi relikviákig számos érdekességet rejtenek a falai.
0,5 óra – Luxusmárkák között
A Dóm tér közelében a világhírű Galleria Vittorio Emanuele II árkádokkal díszített passzázsát fedeztük fel. Nem vagyok divatrajongó, így nem a luxusmárkák és dizájrnerholmik keltették fel az érdeklődésemet, hanem az épület eleganciája és különlegessége. Az üzletekbe nem tértem be, semmit sem vásároltam, de így is egy remek élménnyel gazdagodtam!
Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha csak úgy nekivágunk
Milánó a kozmopoliták világvárosa, annyira multikulti, hogy kevés pillanatban éreztem azt az igazi olasz hangulatot, amit korábban Rómában megszerettem, de ennek ellenére is remekül éreztem magam. Egy hétvége alatt bőven bejárható, last minute útnak viszont nem ajánlom nyáron, mert húzósak az árak, ha az utolsó pillanatban foglalunk szállást és repülőjegyet.
Nyitókép: Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Egy igazi mesevilágot jártam be: 12 óra Bledben és környékén
- 72 óra Londonban – Útmutató, ha kevés időd van egy világvárosra
- 6 óra Mont-Saint-Michelben – Normandia titokzatos kincse
