A festői szépségű táj nem véletlenül a franciák kedvence. A lenyűgöző fotók láttán mi is egy csapásra szerelembe estünk.
A híres festő, Henri Matisse csak úgy aposztrofálta Luberon környékét, mint a „ragyogása ellenére is lágy vidéket”. A napsütötte dombokat, kastélyokat és a domboldalakból büszkén kinövő kis városkákat látva, nem is fogalmazhatnánk ennél pontosabban. A táj az impresszionisták vásznaira született. Nemcsak Cézanne-t kápráztatta el, Van Gogh képein is gyakran visszaköszönnek a vidék híres olívafái és ciprusai. Másoknak talán nem a híres festők alkotásai, hanem Peter Mayle: Egy év Provence-ban című könyve alapján készült film, a Bor, Mámor, Provence jut majd az eszükbe róla, egy dologban viszont mindannyian egyetérthetünk: Luberon egy varázslatos vidék.
Élő történelem
A kétezer évvel ezelőtt még a Római Birodalom részét képező Provence és ezen belül a Luberon-hegyvidék élénkzöld domboldalain ma már számos túra és hegyikerékpár útvonal található. A hegyvonulat kelet-nyugati irányban terül el Cavaillon és Manosque városa között közel hatszáz négyzetkilométeren.
Életre kelt képeslap: a csodálatos Gordes
Első állomásunk a festőien szép Gordes, ahová érdemes késő ősszel érkezni, ha el akarjuk kerülni a tömeget. A Vaucluse-fennsíkról leszakadó sziklafalra épített terrakotta házak már érkezéskor lenyűgöznek, akár egy élő képeslap. Az egyik legnépszerűbb helyi kávézó itt a Cercle Republicain, a Village des Bories pedig csak néhány kilométerre van innen. A bronzkori kis falu teljes egészében bejárható, színfoltjai a kis méhkaptár alakú házacskák, amelyekben egészen 1839-ig a bories-k éltek. A látogatás során a fejünkre érdemes vigyázni, mivel a bejáratok nagyon alacsonyan vannak.
A környéken két parkoló van, de ne álljunk meg az elsőnél, mert az csak lakókocsiknak és buszoknak kötelező és onnan még nagyon messze van a falucska.
Tudnak élni
Az itt élők nem gyorsultak fel a világgal, ugyanolyan tempóban élik a hétköznapjaikat, ahogyan tették azt kétszáz évvel ezelőtt. Jó értelemben lassúak. Ha betévednénk egy kávéházba, ne várjunk gyors kiszolgálást, ha a barista a pult mögött épp a café au lait-jét kavargatja, biztosak lehetünk abban, hogy előbb befejezi azt, és csak aztán áll neki a mi kávénk elkészítésének.
És nincs is ezzel semmi baj, inkább lessünk tőlük és lassuljunk le mi is: a kávé mellé kérjünk croissant, sétáljunk el a helyi piacra és szerezzük be a helyi gazdaságból származó termékeiket: olívaolajat, mézet, levendulacsokrot, levendula esszenciát, kecskesajtot vagy épp kecskeszalámit. Mind isteni. Vesszünk el a kisvárosok girbe-gurba utcáin és a kézművesboltokban.
Ha ez a három hely mesélni tudna: Ménerbres, Bonnieux és Lacoste
Ezek az apró falvak semmiben sem törpülnek el Gordes mellett, csak épp kevésbé ismertek. Pedig számos francia híresség él ezeken a helyeken. Ménerbres-ben vetette meg a lábát például a hetvenes évek híres szoftpornó sorozatának, az Emanuelle filmeknek a producere, Yves Rousset-Rouard, aki azóta borászként tevékenykedik. De itt élt Dora Maar, Picasso múzsája is és De Sade márki is itt tengette napjait közel három éven keresztül, amíg börtönbe nem került. A Lacoste városa felett tornyosuló várat 2001-ben Pierre Cardin divatmágnás szerezte meg, nyaranta operafesztiválokat rendez itt. Még Franciaország egyik leghatalmasabb milliárdosának is majdnem beletört a bicskája a kemény helyiekbe. Az alig négyszáz fős falu lakói évekig harcoltak, hogy megvétózzák Cardin tervét, de a híres divattervező végül nagy nehezen keresztülvitte az ötletét, így ma a Traviata szól a hegy tetején. A falu festői kis utcáiban található boltok, szalonok őrzik a történelmet: a Sade márkiról elnevezett kávézókat és a korabeli hangulatot idéző, buja belsőépítészeti megoldásokat rejtő üzleteket és éttermeket is találunk itt.
A kis boltocskákban helyi manufaktúrák kínálnak remek organikus kencéket. Érdemes például kipróbálni a mas du roseau fantasztikus biokozmetikumait. Ha már ott vagyunk, merüljünk el az illatokban és az ízekben!
Az elvarázsolt Colorado Provençal, ahová egyszer az életben el kell látogatni
A vörös sziklákat látva, azt hihetnénk, Colorádóban vagyunk. A vas-oxiddal sárgásvörösre színezett okker kő bányászata egészen 1956-ig tartott, azóta turistacélponttá vált a hely, melynek központja a festői Provence-i falu, Rousillon. Ez a falucska attól különleges, hogy a helyiek az okkerből kinyert sárgás festékkel mázolták be házaikat, sőt gyönyörű kelméiket és textiljeiket is ezzel színezik. Igazán különleges túrát tehetünk a kanyonban, tévedjünk el a sárgásvöröses sziklalabirintusban, ahol a sziklafalakból kinövő zöld fák festőien megbontják a vörös sziklaformációk látványát.
Régen úgy tartották, ez a vidék olyan, mintha a világ végére érkeztünk volna, azonban a Bor, mámor, Provence című film debütálását követően turisták ezrei lepték el a környéket (aminek a helyiek annyira nem örültek). Mára kezd eltűnni a Provence-i dialektus, a helyét egy angollal kevert francia veszi át. Úgy tartják, a hegyvidék kisvárosai már nem olyanok, mint régen, de azért higgyetek nekünk, a hely megér egy utazást!
Szerző és fotók: Molnár Anikó
Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)
