„A lemondás nem vesz el tőlünk, csak egy másik vágányra terel minket” – Pokorny Liát, a Holnapra is marad szerzőjét kérdeztük

A színésznőnek évek óta a környezetvédelem a szívügye, ő a 10 millió Fa Alapítvány nagykövete is. Most pedig úgy döntött, bebizonyítja, a bolygónk védelme a konyhában kezdődik, ezért összeállított egy receptgyűjteményt a fenntarthatóság jegyében.

Éppen három év telt el azóta, hogy egy kellemes őszi napon először ülhettem le beszélgetni Pokorny Liával a „Dolgok, amikért érdemes élni” című monodrámája kapcsán a Menza teraszán. Emlékszem, az jutott eszembe utána, pontosan az ilyen inspiráló interjúk miatt éri meg az újságírással foglalkozni, mert jó érzéssel tölt el, hogy ezeket az értékes gondolatokat közvetíthetem az olvasók felé, és hetekig mosolyogtam, ha erre a találkozásra vagy a cikkünk sikerére gondoltam. Így amikor megtudtam, hogy 2020 októberében receptgyűjteményt ad ki a fenntarthatóság jegyében, nem is volt kérdés számomra, szeretnék bővebben is hallani arról, miért fogott bele a „Holnapra is marad” című könyvének megírásába, és miként szeretné megreformálni a konyhánkat a Föld megóvásáért.

21. Század Kiadó, 5490 Ft

– Éppen reggeliidőben beszélünk, így szinte adja magát a kérdés: mivel indítod el a napod?
– Reggeli készítéssel, mert bár már 17 éves a fiam, szeretem ezzel babusgatni, kényeztetni. Annyira kevés olyan pont van már az életben, amikor hagyja ezt nekem! (nevet) De az, hogy főzhetek rá, hatalmas örömet szerez, ez a legelső, amihez hozzáfogok, csak azután foglalkozom a hivatalos teendőimmel.

– Mi a fiad, Misi kedvenc reggeli menüje?
– Mindig mást csinálok, de ma reggel éppen láttam, hogy a paprikák kicsit megfáradtak, ezért készítettem hozzájuk sült hagymás tojást, és mindezt egy kis gomolyával együtt tortillalapokba tettem.

– Akkor már ösztönösen jön, hogy mit tudsz készíteni abból, amit a hűtőben találsz vagy előfordul, hogy még te is elbizonytalanodsz a főzés során, és segítség után nézel?
– Abszolút, hiszen nem lettem szakács titokban! (nevet) Nézem, ki mit csinál, ötleteket gyűjtök. Ha találok egy számomra érdekes receptet, azt már át tudom alakítani, de azért jó, hogy vannak alapok, amikhez nyúlhatok. Van, hogy az első lépéstől az utolsóig követem az előírásokat, mert éppen minden hozzávaló kéznél van otthon. De, amikor valami hiányzik, akkor sem megyek el bevásárolni, inkább átalakítom kicsit az ételt. Ezt a műveletet élvezem, erre hívja fel a figyelmet a receptgyűjtemény is.

– A könyveddel másokat is arra biztatsz, hogy csatlakozzanak hozzád ebben a kísérletezésben: ne pazaroljanak, ne dobjanak ki semmit! Azon kívül, hogy ezzel óvod a Földet, mást is nyersz: ez egyben felszabadító is, igaz? Hiszen nem kell napokra előre eltervezned a menüt, különféle hozzávalókat felhalmoznod.
– A két dolog szorosan összekapcsolódik egymással! Régen én is szerettem úgy főzni, hogy mindig annyit és azt tettem egy ételbe, ahogyan az a receptben áll. Ha pedig valami kicsit már elfáradt, akkor kidobtam, mondván, mit számít egy krumpli? Nem azon az egy szemen múlik az élet vagy azon, hogy kidobunk egy zöldséget, ami használhatatlan. Félreértés ne essék, tényleg nem azért kell spórolni az alapanyagokkal, mert például összedőlt volna a világ, ha én ma reggel a kukába hajítom azt a néhány paprikát. Mégis át kell állítani az agyunkat egy teljesen újfajta gondolkodásmódra, mert ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, annak hosszú távon borzalmas következményei lesznek a Föld jövőjét illetően.

– Hogyan tudnád ezt a szemléletváltást a legegyszerűbben elmagyarázni az embereknek?
– Kicsit olyan ez, mint a pénz kérdése: én azt is szeretem áramoltatni. Sajnos (vagy épp szerencsére!) egyáltalán nem értek hozzá és szívesen odaadom másnak, akár rászorulóknak, akár az ismeretségi körömben valakinek, aki nehezebb anyagi helyzetben él, amikor nálam pont többlet van. Aztán néha észreveszem, hogy végül éppen nekem nem marad.  Szerintem az a lényeg, hogy tartsunk meg egy egészséges arányt, és ne pazaroljunk szükségtelenül ott, ahol inkább keringhetne az energia. Arra kellene koncentrálni, hogy becsüljük meg azt, amink van. Adj, ha feleslegesen sok van valamiből, de feleslegesen ne vásárolj meg semmit! Ez a szemléletváltás hihetetlenül fontos számomra, amire nap mint nap trenírozom magam. Egy idő után ez is automatizmussá válik, mint az, amikor hosszú évekkel ezelőtt elkezdtem szelektíven gyűjteni, vagy jobban koncentráltam arra, hogy ne engedjem tele a kádat vízzel és ne zuhanyozzak sokáig. Arra kell fókuszálnom, hogy csak annyit használjak mindenből, amennyi szükséges. Amint nem onnan közelítettem meg a dolgokat, hogy úristen, nekem nem marad, hanem arról az oldalról, hogy egy nagy egésznek vagyok a része és ez mind nem csak az enyém, a kevesebb is bőven elég lett számomra. Hiszen észre sem vettem a többet. Ha nyakig ülök egy kád forró vízben, az sem szerez akkora örömet, mint amikor félig engedem és abban relaxálok. Egészen más minőségben kezdtem el élni a mindennapjaimat, mert ez a fajta figyelem visszahat a lelkemre. Mindig a boldogságot keressük, pedig nem attól leszünk azok, ha minél több dolgot birtoklunk, hanem azáltal, ha az energiákat a nagy közösbe áramoltatjuk. Hajtunk valamit, amit az élet értelmének hiszünk, de az nem is ott van, ahol keressük. Hányan vannak, akik örülnek annak, hogy megszereztek valamit? Tegyük a szívünkre a kezünket! Legfeljebb ideig óráig vagyunk elégedettek ezekkel… Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől nem lehet megvenni valamit, vagy tilos repülővel utazni, csak legyünk körültekintőek abban, pontosan mire is költünk.

Ne abban keressük a boldogságot, hogy összeszedünk, hanem abban, hogy mi az, amit itt hagyhatunk magunk után. Nézzük meg, milyen energiát fordíthatunk vissza a közjó érdekében. Mindenkit bátorítanék arra, hogy ezt gyakorolja!

Fotó: Fényes Gábor

– Emlékszem, a tavasszal bevezetett karantén alatt sokaktól hallottam, hogy rosszabb napjaikon meglepték magukat egy-egy ruhával. Persze, velem is szembejött néhány csábító hirdetés az interneten ezekben a hetekben, de mivel sok időt töltöttem itthon, elkezdtem átválogatni a dolgaimat és realizáltam, mennyi felesleges holmim van már így is, amiket sosem hordok.
– Ezen én is rengeteget dolgoztam! Mindig volt rajtam egyfajta nyomás amiatt, hogy színésznőként nem mehetek el ugyanabban két helyre. Aztán én is rádöbbentem, hogy na, és akkor mi van, ha kétszer vagy háromszor föl fogom venni ugyanazt a felsőt? Történik bármi is? Mondok még egy példát! Bár sokszor álmodoztam róla és lehet, hogy majd egyszer meg is történik, de nem kertes házban lakom. Viszont felismertem, hogy ennek ellenére is megvan mindenem: otthon, barátok, család. Mire van még szükségem? Kell nekem a 28. ruha? Nem. Persze, ez egy összetett kérdés, hiszen abban a szektorban is sokan dolgoznak. Éppen ezért kell azzal foglalkozni, hogyan alakíthatnánk át a gondolkodásmódunkat globális szinten. Rá kell kényszeríteni az iparágakat az újításokra: ha mi nem fogyasztunk annyit, akkor kénytelenek változásokat bevezetni, amik sokszor fájdalmasok lehetnek. Az is szörnyű, hogy a színház most megállt és nem tudunk játszani. A saját bőrömön is tapasztalom, hogy gyúr minket ez a helyzet, közben mégis azt érzem, hál’istennek, hogy ez történt, mert muszáj újraterveznünk, ki kell találnunk, hogyan tovább. Arra tanít minket ez a helyzet, hogy ne garázdálkodjunk a Föld energiáival, mert nem végtelenek. Ez egy csodálatos lehetőség erre, akármilyen veszteséges is, hálás vagyok ezért az évért az életnek.

Lehet, hogy fatalista vagyok, de azt hiszem, aminek be kell következnie, az be is fog. Ha nem tudtuk önszántunkból 5-10 évvel ezelőtt meglépni a változást a tudósok és szakemberek figyelmeztetése ellenére, akkor a sors kikényszeríti belőlünk.

– Az ételek tiszteletét és azt, hogy nem szabad semmit kidobni belőlük, még a nagyszüleidtől tanultad, az édesapádnak pedig azt köszönheted, hogy megtanított arra, tartsd becsben a természetet. Ráadásul azt meséled róla, a sütés-főzés az ő szeretetnyelve. Mondhatjuk, hogy ennek a receptgyűjteménynek az elkészítése már a kezdetektől meg volt írva a csillagaidban?
– Előfordulhat és már évek óta motoszkált is egy receptgyűjtemény gondolata a fejemben, de az még egy teljesen más (azonban szintén nagyon izgalmas) ötlet volt. Aztán 2019 nyarán Hajós Szandra felhívott, hogy milyen jó lenne, ha csinálnánk együtt egy könyvet és hasonló elképzelése volt, mint nekem akkoriban. (Ezt nem akarom elspoilerezni, mert lehet, hogy egyszer megszületik majd.) Viszont amikor télen elkezdtem beszélgetni vele és Rényi Ádámmal a 21. Század Kiadótól arról, mi az, ami engem motivál, egyből rávágtam, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Nem az a lényeg, hogy bebizonyítsam, milyen csodálatos szakáccsá váltam az évek alatt, hanem, hogy létrehozzak egy inspiráló könyvet, amiben olyan emberek segítségét kérem, akik velem ellentétben nagyon jól főznek és csakis a fenntartható konyhában gondolkodnak.

– Miért tartod fontosnak, hogy szót emelj a környezetvédelemről és ezzel együtt a fenntarthatóságról?
– Nagyon sokan ébredeznek már, értik és szükségesnek tartják, hogy változtassunk, de a többség még mindig ellenáll. Az időnk viszont elképesztően kevés és a magam módján szerettem volna részt venni ebben a harcban. Szócsöve akartam lenni a szakembereknek, akik sürgetik, hogy komoly lépéseket kell tennünk a bolygónk védelméért. Megpróbáltam arra gondolni, hogy én, mint színész, mit tehetek ezért, mi mellé tudok állni. A gasztronómia, az, hogy a főzéssel örömet szerezzünk, fontos dolog – ahogyan az is, hogy ezen keresztül formáljuk az emberek gondolkodásmódját.

Alternatívát kell kínálni, nem pedig csak kiabálni, hogy baj van! Ezt hallgatom évek óta, de mégsem történt nagy előrelépés, mindössze elkezdtünk lassítani. Ezért tartottam szívügyemnek, hogy megszülessen egy olyan könyv, ami bizonyítja, a lemondás nem vesz el tőlünk, csak egy másik vágányra terel minket. Minden lehetséges módon el kell érnünk a kételkedőket, akik még mindig nem értik, mennyire utolsó utáni pillanatban vagyunk.

– Azt hiszem, az emberekben leginkább az okoz gátat a fenntartható élettel kapcsolatban, hogy azt érzik, lehetetlen küldetés a megvalósítása.
– A legtöbben nem is tudják, mi az a fenntarthatóság, ha pedig elkezdenek utánaolvasni, akkor azt gondolják, inkább nem is fognak hozzá, mert gyakorlatilag az egész életüket kukába kellene dobniuk, akkora feladat ez. Én a mai napig a folyamatosságra hívnám fel a figyelmet (a sajátomat is!), nem a mindenáron és egyszerre elv alapján kell haladnunk. Egyszerre elég 1-2 dolgot beemelnünk a mindennapjainkba és ha az automatikussá válik, jöhet a következő. Építsen fel mindenki egy egyéves tervet, nézze meg, hogy egy hónap alatt mennyire tud hozzászokni ahhoz a 2-3 dologhoz (például ahhoz, hogy vászonszatyrot visz magával a boltba.), amit kijelölt. Ez valójában egy fájdalommentes folyamat. Ugyanúgy hozzá kellene tartoznia az élethez, mint annak, hogy reggelente felöltözünk.

– A könyvedet öt fejezetre (Idebent – Főzés Főzelékes Ferivel, Odakint – Saját túrázós receptek, Városban – Receptek Good Karmától, Vidéken – Ötletek a Vegán Hegylakótól, Bonus Track – A Fű Juice Bar receptjei) bontottad. Mindegyiknek külön üzenete van az olvasó számára?
– Az elképzelésem az volt, hogy megmutassam, a fenntartható konyhával a saját kreativitásunkat tudjuk serkenteni. Vannak megszokott, berögzült dolgok a fejünkben, de ezektől nyugodtan el lehet rugaszkodni. Teljesen más receptet is ki lehet találni azok mentén, ami otthon a rendelkezésünkre áll. A természet, a túrázás sem véletlenül kapott külön fejezeteket a könyvben. Sőt nekem van egy kirándulócsoportom is! Szerintem egy-egy közösség ereje teremteni tud, a tagok segíthetnek egymásnak, akár egy baráti társaságon belül, akár egy lakóközösségben. Tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül és nem kell bebizonyítanunk, hogy magunkban is képesek vagyunk mindenre. Kapcsolódhatunk másokhoz, akiktől tanulhatunk, akikkel létrehozhatunk, teremthetünk, visszaforgathatunk. Ismerd meg a társaid motivációját, nézd meg, mit lehet velük közösen alkotni. Elképesztő milyen segítséget lehet kapni az élettől, amint mi magunk is hajlandóak vagyunk ebbe energiát fektetni. Baj persze így is történik velünk, de a gondolat, hogy nem vagyunk egyedül és van, aki segítsen nekünk, elképesztő boldogságot jelent. Ezeket az örömöket kell keresni.

Fotó: Forgács Bea

– November 23-án ünnepled a születésnapodat. Ha kívánhatnál valamit, amire jó lenne, ha minél többen odafigyelnének, mi lenne az?
– Azt a szót fogom mondani, ami legelőször az eszembe jutott, ez pedig a kommunikáció. Egyszerűen azért is, mert amint ez megváltozik és az emberek az asszertivitásra törekednek, akkor sokat lehet alakítani a világon. Elképesztő tudáshoz juthatnánk így, a win-win helyzeteket keresnénk mindannyian. Mindenki jobban megismerné önmagát, és ha ez megtörténik, akkor a környezetünkre is kíváncsiak leszünk. Egyszer csak változni és változtatni fogunk.

– Apropó születésnap! Az ünnepi alkalmakkor is a hűtőd súgja meg, mit főzöl, vagy ilyenkor azért az előre eltervezés híve vagy?
– Már évekkel ezelőtt minimalizáltuk az ételek mennyiségét. Semmi szükség nyolcféle süteményre, attól még lehet ünnepi a hangulat. A lényeg, hogy együtt legyünk. Ez lenne a dolgok kulcsa:

…nem kell lemondani a különlegességekről, csak a mértéküket visszaszorítani.

Korábban azt mondtad nekünk egy villáminterjú során, hogy te készíted a legfinomabb húslevest. Ezt a fogást hogyan teheted fenntarthatóvá?
– A húslevesnek sajnos nincs fenntartható variációja! (nevet) Az egyetlen titkom az, hogy évente maximum egy-két alkalommal főzöm ezt marhából, egyébként nem eszek. Nem kell mindentől elbúcsúzni, de érdemes lecsökkenteni a mennyiségeket. Én például a marhahúst szeretem a legjobban a világon, mégis visszavettem belőle, mert tudom, hogy mennyire káros a környezetre ezeknek az állatoknak a tenyésztése. Viszont a szakácskönyvben van húsmentes recept a levesre, így kiélhetem a szerelmemet a zöldséges verzióval is.

– Novemberben elindult A Konyhafőnök VIP 5. évada az RTL Klubon, aminek te is az egyik szereplője vagy. A kisfilmedben azt mondtad, krónikus arcüreggyulladás miatt már közel két éve nem érzel szagokat és ízeket, mindössze azt tudod megállapítani, hogy valami sós, édes, savanyú vagy keserű, és igazából a fantáziáddal főzöl. Ez azért is érdekes számomra, mert egy régi interjúdban elmesélted, mindennek vizsgálod az okát, keresed a miérteket.
– Abszolút, már két olyan betegségem is volt, amit megpróbáltam lelki oldalról szemlélni, annak ellenére, hogy természetesen az embernek orvossal is konzultálnia kell a problémáiról. De mégis, amint megoldottam magamban az adott gondot, a tüneteim is elmúltak, esetleg a táplálkozásom átformálásával segítettem a helyzeten. Általában vagy lelki oka van mindennek, vagy pedig az étkezésben rejlik a titok.

– Tehát hiszel abban, hogy a testünk üzen nekünk.
– Igen és most is keresem, mit! De mindemellett engem ez a helyzet az elfogadásra tanít és arra, hogy így is meg kell találnom az örömöt a főzésben és az evésben. Először olyan kétségbeejtőnek tartottam, azt éreztem, elvett tőlem valami igazán jót az élet. De miután alázattal kezeltem és az előnyömre fordítottam ezt a helyzetet, már nem is gondolkodtam azon, hogy nem érzek ízeket. Mások sokszor nem hiszik el, hogy valójában egészen pontosan nem tudom, hogy milyen a főztöm. Az étel látványából és textúrájából dolgozom, egybeolvasztom a kettőt, így egyszerűen tudom, hogy milyen az ízük. Vakon főzök, de olyan, mintha meg is kóstoltam volna. Attól, hogy nem érzek valamit, még szerezhetek boldogságot a szeretteimnek a főzés által és ez hihetetlenül jó érzés. Éppen ezért nem erővel akarok rájönni, miért történt velem ez, csak szemlélem, mi ez a blokk, mit kell hozzá megoldanom. Lehet, hogy egyszerűen csak azért jelez, mert nem foglalkoztam vele annyit. Mindenféle csomagot kapunk az élettől és szerintem kutatnunk kell magunkban, hogy miért alakult ez így. Aztán vagy meg kell tanulnunk harmóniában élni vele, vagy rá kell akadnunk a megoldásra.

Nyitókép: Forgács Bea

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: