„Pontosan tudom a vágyaikat és azt, hogy jobb sorsra érdemesek” – Az árva gyerekek jótevőjével, Anyácskával beszélgettünk

Anyácska arra tette fel az életét, hogy azok a gyermekek, akik állami gondozásban nevelkedtek, ne kallódjanak el, és az ő gyermekeiknek már ne nevelőotthonban kelljen felnőni. Csodálatos misszióját szívbemarkoló sikerek kísérik.

A mai napig a fülemben hallom a csellengők zenéjét, a Soul Asylum – Runaway Train című számát, amely gyermekkoromban két Micimackó és Égből pottyant mese között kúszott be a tudatomba. A biztonságos nagymamai lakból nézve a világ barackos palacsintákból és gondtalanságból állt számomra. Elképzelni sem tudtam, hogy vannak gyermekek, akiknek nincs vacsora az asztalon, akiknek nincs hol álomra hajtani a fejüket, azt pedig végképp, hogy esetleg saját szüleik bántalmazzák őket. Csak néztem a képernyő kockáit, és csorogtak le arcomon a könnyek. Akkor ébredtem rá először, milyen szerencsés vagyok, hogy viszonylag normális családba születtem, és van aki gondoskodik rólam. Szerencsére vannak olyan angyalok, akik arra tették fel az életüket, hogy azokon a gyermekeken segítsenek, akiknek a sors menzáján nagyon szűk kanállal mértek a jóból. Illésné Áncsán Arankával beszélgettem, akit sokan csak úgy ismernek: Anyácska.

Aranka, ismerve munkásságodat, azt hiszem, te nagyon sok gyermek és lélek védelmezőjeként tudod a választ: őrangyalnak születni kell, vagy azzá válhatunk valahogy? 

— Én biztosan nem születtem annak. Vegyész laboránsnak tanultam, amiért nem annyira rajongtam. Igazából egy elbaltázott felvételi sodort ki abból a mederből, amerre készültem, mert elsőre nem vettek fel főiskola után az egyetemre, így képesítés nélküli nevelőként helyezkedtem el egy gyermekotthonban. Itt ismertem meg ezt a világot, és onnan datálható az is, hogy tudatosan erre a pályára fordítottam a figyelmemet. Szerencsémre ebben, a kifejezetten nehéz sorsú és helyzetű gyermekekkel foglalkozó, tiszadobi gyermekotthonban 26 évet tölthettem el, majd még 7 évet a kecskeméti SOS gyermekfaluban. Jelenleg pedig gyermekjogi képviselettel foglalkozom.

— Ezek szerint gyermekotthon és gyermekotthon között is van különbség?

— Iszonyatos eltérések vannak sajnos. Ezt tapasztaltam akkor is, amikor a kecskeméti SOS gyermekfaluba kerültem, ahol maga a szervezet is európai színvonalú volt, ami teljesen más lehetőségeket biztosított egy magas színvonalon végezhető munkához. Ezen kívül az is hatalmas különbség volt, hogy az ottani gyermekek eleve nem olyan szörnyű körülmények közül érkeztek, mint a szabolcsi gyermekek.

— Én kétszer voltam gyermekotthonban segítőként, de lelkileg iszonyatosan megviselt. És sehogy sem tudtam kezelni a helyzetet, ezért inkább csak távolról szeretek segíteni. Te, több évtized után, ráadásul kifejezetten nehéz sorsú gyermekekkel körbevéve hogyan tudod ezeket a szörnyű helyzeteket teljes lelki épséggel átvészelni?

—Valahogy így vagyok bekötve. De azt szoktam mondani, hogy erre elhívás kell. Sosem voltam az a siránkozós fajta és szeretem a kihívásokat. Mindig azon morfondírozom, hogyan találhatjuk meg egy problémára a megoldást, hogyan segíthetjük ki a gyerekeket. Pontosan tudom a vágyaikat és azt, hogy jobb sorsra érdemesek. Nem ördöngősség.

— Azért azt hiszem, sokunk számára ez nagyon is az. Beleképzelni magunkat egy helyzetbe, amiről fogalmunk sincs…

— Nekem talán azért van ebben tapasztalatom, mert 4 éves voltam, amikor édesanyám felköltözött az angyalokhoz. És sajnos utána megtapasztaltam, milyen is egy klasszikus gonosz mostoha. Ráadásul 17 éves koromra már apukám is követte, így tulajdonképpen valahol én is elárvultam. Talán ezért sem okoz nekem gondot az, hogy átérezzem „gyermekeim” helyzetét. De mindig ott volt bennem a hit ereje, és mai napig azt mondogatom a neveltjeimnek: nem kifogásokat gyártunk. Megsiratjuk, azt, ami rossz volt, aztán megyünk tovább. Nekem ezek a gyerekek mai napig a családom részei, annak ellenére, hogy már többen kirepültek, vagy én mentem máshová dolgozni, napi-heti szinten tartjuk a kapcsolatot, őrző szemeinket egymásra vetjük. Ha bármi komolyabb problémájuk van, a mai napig hozzám fordulnak. És fordulhatnak is, mert örömmel veszem. Nekem tulajdonképpen nem is ez a része volt benne a komoly munka, hanem a sok feltétel és lehetőség megteremtése számukra.

— Oláh Ibolya Megasztáros kitűnése mindenképpen óriási sikernek számít.

— Igen, óriási öröm látni azt, ahogy egy tehetség kibontakozik. Hálás vagyok, hogy Ibolya útját kísérhettem és kísérem a mai napig. Addig kevés ember lelkét mozgatták meg a tiszadobi gyermekek, de a nyilvánossággal együtt a figyelem is jobban az állami gondozottak felé fordult, így sokkal többet megtudhattak az emberek ezeknek a fiataloknak a problémáiról küzdelmeiről. Ez meghatotta sok ember szívét és szépen lassan az adományok is elkezdtek érkezni.

Akkor a nagy ínség után pedig úgy döntöttem, kivétel nélkül mindent elfogadunk, ami csak érkezik, és így-vagy úgy, de fel fogjuk használni. Létrehoztunk egy egyesületet és később egy adományboltot, amely korábbi állami gondozottaknak nyújt munkalehetőséget, és ezáltal állami támogatásokat és lehetőséget a jobb életre.

De a boltunk sokat segít a mélyszegénységben élő rétegeknek is abban, hogy hozzájussanak olyan könyvekhez, bútorokhoz, ruhaneműhöz, gyermekjátékokhoz, amelyekre esélyük sem lenne. Ezután volt esélyünk komolyabb mentorprogramokat kidolgozni, amelynek keretében korábbi adósságaikat tudjuk rendezni, és pontosan feltérképezni, melyik családnak milyen segítségre van szüksége a túléléshez, vagy ahhoz, hogy magasabb szintre tudjanak lépni.

— Te itt már családokról beszélsz. Nem csak gyermekekkel foglalkoztok?

— Az elmúlt harminc évből sok olyan gondozottam van, aki már családot alapított, és normális körülmények között él, de olykor-olykor elkél egy kis segítség, nagyobb váratlan kiadásoknál. Illetve tiszadobon jóideje a fiatalkorú édesanyákat is befogadtuk, és a Tűzcsiholó egyesülettel is támogatunk családokat, segítünk örökbefogadásokat.

— Nagyon széles a spektrum akkor. Nem nehéz megfelelni ennyi helyre?

— Voltak már érdekes kéréseink, de ezeknek mindig örömmel vegyes izgalommal teszünk eleget. Volt, akit hegesztőmaszkkal segítettünk, és volt olyan ötödikes kisfiú, aki bár megrendítően rossz körülmények között élt, mégsem a szokásos autó, videójáték kívánsággal állt elő, hanem speciális fizika és kémiakönyvet szeretett volna kapni. Őt édesanyja elhagyta, apukája pedig masszív alkoholizmusa miatt került ki a nevelésre alkalmasok köréből. Mégis úgy érzem, számára is van remény, hiszen jelenleg is kitűnő tanuló.

— Ha ilyen kérések vannak, akkor gondolom a karácsony is elég meghatározó a számotokra. Más lesz ez a karácsony, mint a többi?

— Mindenképpen, hiszen az elmúlt évek során egyre profibbak és jobbak lettünk. Nálunk a karácsonyi kör minimum egy hétig tart, hiszen szűk körben 85 családot látunk el. És ehhez jönnek még azok akiket nem rendszeresen, de ilyen nagyobb alkalmakkor meglátogatunk, és természetesen kedveskedünk is nekik. Idén, hogy ne legyen rohanás, már sokkal korábban megkezdjük majd a körünket, mert minden család, szűkös körülményeik ellenére is, szeret behívni minket és beszélgetni. Sokszor ez a lelki támaszték és kapocs fontosabb nekik mindennél, így megtanultuk: itt nem lehet sietni. A legtöbb, amit adhatunk, a figyelem.

Minden gyermekembe azt plántálom: nem számít, hogy a szüleidtől nem kaptad meg azt a szeretetet, amire vágysz. Te készülj egy jobb életre, tanulj, dolgozz, tudd ellátni önmagad. Készülj úgy, hogy megcsinálod, és a szeretetet, ha mástól nem, hát a gyermekeidtől majd visszakapod.

Hiszem, hogy hihetünk Arankának, mert ahhoz az embertpróbáló és csodálatos feladathoz, amelyet ő és angyal segítői végeznek a Tűzcsiholó Egyesületnél hihetetlen erő és szeretet kell legyen az ember szívében, amelyet a gyermekeitől”  kap, és amelyet vissza is áramoltat nekik.

Nyitókép: Tűzcsiholó Egyesület

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: