Post Malone, a Várkonyi Csibészek és az Imagine Dragons a júniusi kedvenceink között

Azt gondoltam, hogy gond lesz a júniusi zenei kedvencek összeállításával, hiszen egészen mostanáig nem is konstatáltam, hogy mennyi zseniális dal és remek album látott napvilágot a nyár első hónapjában.

Minden cikkem komolyan veszem, viszont a havi zenei összeállítás élen jár ebben. Mindennap figyelem az újdonságokat és hétről-hétre listázom azokat, amik sokak számára érdekesek lehetnek, hogy aztán megvívjam magammal a harcot, mely albumok és dalok kerüljenek ide. Jelentem, a küldetést ismét sikerrel vettem, így most is prezentálni tudjuk a hónap kedvenceit.

Dalok

Rendhagyó módon most a dalokkal kezdeném az összegzést, hiszen abból jóval több említésre méltó újdonság volt. Post Malone, Sabrina Carpenter, de még a The Offspring is új nótákkal köszöntötték a nyarat.

Sabrina Carpenter – Please Please Please

Sabrina Carpenter az Espresso sikere után újabb nagyszerű dallal rukkolt elő, mely hatodik stúdióalbuma, a Short n’ Sweet második kislemezeként jelent meg, és elődjéhez hasonlóan hamar sokak kedvencévé vált. A Please Please Please jelenleg vezeti a Billboard Global 200-as listáját, valamint a Hot 100-en is az előkelő ötödik pozíciót foglalja el. A dal olyan érzelmek keveredését mutatja be, mint a szeretet, a frusztráció és az aggodalom, mindemellett hangsúlyozza a szerelem összetettségét is. A Please Please Please sikeréhez nemcsak a zene, hanem a dalhoz készült videóklip is sokat hozzátett. Utóbbi főszereplője ugyanis az énekesnő párja, Barry Keoghan.

Post Malone ft. Blake Shelton – Pour Me A Drink

Post Malone újabb conutry sztárral állt össze érkező albumának második kislemez-dalához, mégpedig nem kisebb nevet kért fel egy közös dalra, mint Gwen Stefani kedves férjét, Blake Sheltont. A májusban megjelent Morgan Wallen közreműködésével elkészült I Had Some Help után június 21-én pedig így meg is érkezett a nyár egyik abszolút slágere. A dalban semmi világmegváltó gondolat nincs, és épp ez benne a legjobb. Egyszerűen csak megünnepli az életet, közvetíti azt az érzést, mikor pénteken végzel a munkában és felnyitsz egy üveg hideg sört. Könnyed, laza és dallamos, tényleg zseniális ez a páros. Egyébként az újabb country beütésű szám már tényleg arra enged minket következtetni, hogy az augusztus 16-án droppoló F-1 Trillion is ezen a vonalon mozoghat majd. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hiszen ezzel a két nótával minket már meggyőzött arról, hogy ebben a műfajban is otthon van.

mgk – BMXXing

Ha mgk új dalt jelentet meg, az legyen bármilyen is, mindig szerepelni fog gyűjteményemben. Ezúttal persze ismét egy zseniális alkotásról beszélünk, s ahogy azt már idén megszokhattuk tőle, ismét a rap műfaján belül mozog. Sőt, ő maga azt nyilatkozta, hogy ez mind közül az eddigi kedvenc rap dala, és az ahhoz készült klipben minden benne van, amit gyerekkorában imádott. Egyébként tényleg egy chilles szám, amit már csak az általa közvetített vibe miatt is jó hallgatni. És akkor is ezt írnám, ha nem lennék ilyen elvakult mgk-fan. Egyénként a dal promója kapcsán TikTok-on meghirdetett egy „open verse” kihívást, amire érdemes rákeresni, hiszen annak kapcsán is eszméletlen jó videók születtek.

Várkonyi Csibészek – Hét Völgy

Éles váltás, és meglepő lehet, de a lista a Várkonyi Csibészekkel folytatódik. Borsodi mivoltomat általában büszkén hirdetem, így mikor megláttam, hogy Hét Völgy címmel úgy muzsikát jelentettek meg, rögtön tudtam, hogy nem fogom lehagyni őket a listáról. A srácok egyébként mindannyian Ózd környéki, hátrányos helyzetű családokból származnak és mind hihetetlen tehetséggel vannak megáldva. Ezt bizonyítja az is, hogy 2017-es megalakulásuk óta bejárták szinte egész Európát és még az Európai Parlamentben is felléptek. Új dalt legutóbb 2021-ben adtak ki, azonban a Hét Völgy megjelenése előtt sem feledkeztünk meg róluk. Egyébként akárhogy is van, ha elindítom ezt, önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám.

The Offspring – Make It All Right

Persze nem feledkezhetek meg az Offspring június 7-én megjelent Make It All Right című daláról sem, amit meghallgatás nélkül dobtam is a kedvenc dalaimat tartalmazó lejátszási listámra. Igazából ez nem volt véletlen, szeretem a zenekart, csalódást még egy dalukkal sem okoztak, így sejtettem, hogy ez is hozza majd a „kötelezőt” – és így is lett. A Make It All Righttal egyidőben a banda egyénként megerősítette, hogy októberben érkezik új albumuk is, mely a SUPERCHARGED címet viseli majd, tehát a nemrég droppolt nóta annak az első kislemezeként került kiadásra.

Albumok

Most pedig térjük át az albumokra, amikből ezúttal hármat szemlézünk. Ezek Charli XCX Brat című lemeze, az Imagine Dragons LOOM-ja, valamint jxdn rég várt, When The Music Stops korongjai.

Charli XCX – Brat

Charli XCX június 7-én megjelent, Brat címet viselő, szám szerint hatodik stúdióalbumának és az egész nyarunkat felforgató hatásának nemrégiben egy külön cikket szenteltem, azonban innen sem maradhat le. Már csak azért sem, mert az előadó szerint ez az eddigi legőszintébb lemeze, ami a szövegekből is teljesen érezhető. Charli XCX most úgy gondolta, dalban mondja el mindazt, ami benne van és ezt mindenféle köntörfalazás nélkül, a kliséket mellőzve teszi ezt meg. Az énekesnő úgy írta meg új lemezét, mintha egy közeli barátnak címezné üzenetét. Ezzel pedig azt a hatást kelti, mintha a hallgató is Charli XCX legszűkebb körébe tartozna. A Brat lázadó, kicsit agresszív és mindenekelőtt konfrontatív.

Imagine Dragons – LOOM

Júniusban elérkezett az a nap is, amikor teljes egészében végighallgattam egy Imagine Dragons-lemezt, hiszen Dan Raynoldsék hónap végén megjelentették a LOOM címet viselő albumukat. Ezzel kapcsolatban előzetesen azt ígérték, hogy teljesen elmossák majd a határokat, és ez olyannyira jól sikerült nekik, hogy az eredetileg rock együttesként ismert Las Vegas-i négyes a rock elemekről is elfeledkezett. Belátom, hiányos ismereteim vannak az Imagine Dragons teljes diszkográfiáját illetően, de amiket a cikk megírása előtt meghallgattam tőlük, merőben más érzéseket keltett bennem. Talán az Eyes Closed az, ami valamennyire hozza, amit a rajongók megszoktak az Imagine Draganstól. A LOOM fennmaradó kilenc dala egyébként ennek ellenére is mind slágeres és könnyen fogyasztható, és valószínű szeretni is fogják a hallgatók.

jxdn – When The Music Stops

Összeállításom ezúttal egy Jaden Isaiah Hossler nevű fiatalember, azaz jxdn június 28-án megjelent albumával zárul. Erre egyébként egy ideje már vártam, hiszen eredetileg azt korábbi időpontra ígérte az előadó. A második lemez megjelenését viszont több személyes ok is hátráltatta, így közeli barátja halála, valamint mentális problémákkal való küzdelme is halasztásra késztette őt. Az első lemezén egy mgk feattel nyitó előadó viszont frissen megjelent lemezével mindenért kárpótolt minket. A minőségre egyébként a Blink182 dobosa, a zseniális Travis Barker volt a garancia, aki mint producer vett részt a munkálatokban. Tehát senkit nem lep meg, hogy egy tökéletes pop-punk albumot kaptunk, annak minden kliséjével és nosztalgiájával. Azonban mindez csak előnyére válik. A szövegeket mind át tudjuk érezni, hiszen az érzelmek, amiket közvetít, nincsenek korhoz kötve. A When The Music Stopsnak van egy jól felépített íve, ami végigvezet minket jxdn küzdelmein, és felteszi a nagy kérdést, hogy mi következik, miután megáll a zene. 

 

Nyitókép: Post Malone Facebook

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)