Egy átlagos egyéves gyerek naponta 400 alkalommal hallja a NEM szót, a dackorszak beköszöntével pedig ez a szám még tovább emelkedik. A következő 10 helyzetre azonban mutatunk jobb alternatívát.
A gyereknevelés során temérdek olyan helyzet adódik, amikor közbe kell lépnünk és nemet kell mondanunk. „Ne lépj le a járdáról!” „Ne nyúlj hozzá!” „Ne mondd a néninek, hogy csúnya!” – számos ehhez hasonló „katasztrófaelhárítás” vár napi szinten ránk, szülőkre. Azonban nem feltétlenül kell nemnek lenni az első szónak. Egy idő után már annyiszor mondjuk ki egy nap alatt, hogy észre sem vesszük mennyire automatikussá válik és elkezdjük olyankor is használni, amikor lennének sokkal jobb választásaink. Persze, nem mindig tudunk kedvesek, szelídek és türelmesek lenni, főleg, ha már századjára mondunk valamit. Viszont egy biztos: sokkal jobb eredményre visz, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy mit tegyen, mint azt, hogy mit ne. Sokkal hamarabb jut el értő fülekig így a mondandónk és megkímélhetjük magunkat attól a végtelenül kimerítő helyzettől, hogy egész nap „nem”-et kiabálva kelljen rohangálnunk.

Ráadásul, ha a gyerek túl sokat hallja a „nem” szót, akkor egészen korán megtanulja ő is a használni. Ez persze ördögi kör, hiszen ha ő ellentmond, akkor mi is rákontrázunk további tiltással és elutasítással. Éppen ezért, ha a gyermekünk gyakran mondja vissza a „nem”-et, akkor érdemes inkább elgondolkodni azon, hogy esetleg tőlünk is túl sokat hallja. Természetesen nem arról van szó, hogy ne fegyelmezzük a gyereket, vagy veszélyhelyzetekben ne lépjünk közbe egyértelműen és határozottan. Ám számos olyan hétköznapi szituáció adódik, amikor más szavakkal is kifejezhetjük magunkat.
„Az, ahogyan a gyerekeinkre reagálunk, fejleszti és formálja az agyukat és a megküzdési stratégiáikat egyaránt. Ahogyan beszélünk velük, később a belső hangjukká válik, ezért nagyon is számít, szülőként hogyan kommunikálunk. Ha együttérző, problémamegoldó felnőtteket szeretnénk nevelni, akkor ezt a viselkedést saját magunkkal kell kezdeni” – mondja Deena Margolin, pszichológus.
Íme, 10 lehetőség a fegyelmezésre „nem” nélkül:
- Ne kiabálj! helyett: Játsszuk azt, hogy suttogunk, és csak arra válaszolok, amit halkan mondasz.
- Ne játssz az étellel! helyett: Egyél úgy, mint egy nagyfiú/nagylány vagy ha nem kérsz többet, fejezzük be az evést.
- Ne bántsd a testvéred! helyett: Tudom, hogy dühös vagy, de ez fáj neki. Ha mindenképp meg szeretnél ütni valamit, itt ez a párna.
- Ne szaladj! helyett: Az utcán veszélyes, ha szaladgálsz, de ha a parkhoz érünk, ott megmutathatod mennyire gyorsan tudsz futni.
- Ne nyúlj a lámpához! helyett: A lámpa forró és ha hozzáérsz le is eshet a földre. Kérlek csak a szemeddel nézd.
- Nem megyünk ki, mert esik az eső! helyett: Tudom mennyire szeretnél kint játszani, amint eláll az eső, mehetünk is. Addig mit szólnál, ha olvasnánk egy mesét vagy építenénk valamit?
- Nem tudok most játszani veled! helyett: Anyának még van egy kis dolga, ha türelmes leszel, utána kipróbálhatjuk a legújabb játékod.
- Ne dobáld szét a játékokat! helyett: Köszönöm, hogy segítesz nekem összeszedni a játékokat!
- Nem ehetsz sütit! helyett: Persze, hogy ehetsz sütit, amint megetted az ebédet.
- Nem kaphatod most meg azt a játékot! helyett: Mit szólnál, ha lefényképeznénk ezt a szuper játékot és elküldenénk a Mikulásnak, hogy tudja mit kell hoznia neked?
Tartogassuk a „nem”-et komoly helyzetekre!
A szavaknak sokkal nagyobb súlya van, ha nincsenek elhasználva a hétköznapokban. Vannak igenis komoly szituációk, amikor azonnal közbe kell lépni, hogy ne történjen baj. Ilyenkor határozottan nemet kell mondani, akár annak árán is, hogy felemeljük a hangunkat. Ha a nemet ezekre a tényleg indokolt esetekre tartogatjuk, akkor a gyerekek is azonnal reagálni fognak rá és érzik, hogy most komoly dologról van szó, ezért jobb lesz szót fogadni.
3 tipp, amivel könnyebb lesz a fegyelmezés:
- Tedd játékká!
- Ajánlj fel alternatívát!
- Magyarázd meg!
Nyitókép: Catherine Delahaye / Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Így nevelj magabiztos gyereket
- Két mondat, amiért sóvárognak a gyerekek, és három lecke, amit meg kell tanulniuk a szüleiktől
- 7 kapcsolaterősítő kérdés, amit feltehetsz a gyereknek a „milyen napod volt?” helyett