5 puffasztó étel, amit jó, ha lecserélsz és 5 másik, aminek ott a helye az étrendedben

A haspuffadás az egyik leggyakoribb emésztési probléma, aminek hátterében ezer ok állhat. Persze érdemes figyelni, hogy mely ételek váltják ki ezt a kellemetlen érzést, és nem árt mellőzni egyiket másikat. De mi alapján? Elmondjuk!

Pár éve hónapokon keresztül minden egyes nap meg kellett küzdenem az óriásira felpuffadt hasammal, ami feszített és amitől olyan ólmos fáradtság lett rajtam urrá, hogy bármikor képes lettem volna elaludni. A puffadás az életem része volt és nagyon szenvedtem tőle. Nem vásároltam új ruhákat, nem mertem fürdőruhába bújni, olyan oversize felsőket vettem fel, amikben egy 100 kilós nő is elfért volna. Aztán szép lassan kiiktattam a glutént az életemből, és azt vettem észre, hogy a puffadás is elmúlt. Persze azóta is gyötör néha ez a probléma, de most már tudom, hogy mi minden okozhatja, és mi állhat a hátterében. Azt is kiderítettem, hogy két oldalról érdemes vizsgálni magát a puffadást.

Először is puffadhatunk azért, mert túlságosan feldolgozott az élelmiszer, amit fogyasztunk. A kész és/vagy mirelit ételek, felvágottak, magas só- és cukortartalmú élelmiszerek mind ebbe a kategóriába sorolhatók, és könnyedén okozhatnak puffadást. Másodsorban a magas rosttartalmú élelmiszerektől is felfújódhatunk. Ez utóbbi esetben nem az a megoldás, hogy mondjuk kiiktatjuk a babot vagy a brokkolit az étrendünkből, hiszen rostra szüksége van a szervezetünknek. Inkább célszerű hozzászoktatnunk magunkat ezekhez az élelmiszerekhez, legalábbis az egészségünk érdekében mindenképp.

Azt azonban maximálisan meg tudom érteni, ha valaki szeretne örökre búcsút mondani a puffadásnak. Éppen ezért összeszedtem, mik azok az ételek, amiket kerülni érdemes, és mik azok az alapanyagok, amiket, ha rendszeresen fogyasztunk, akkor az egészségünknek is jót teszünk, és még a puffadást is megszüntethetjük.

5 puffasztó élelmiszer, amit jobb, ha lecserélsz:

1. Szénsavas üdítők

Természetesen a legrosszabbak a cukros szénsavas üdítők, és sajnos el kell keserítsem a light és zéro híveket, ugyanis ezek a változatok sem tartoznak az egészséges kategóriába. Ha minden áron valami cukros italra vágyunk, akkor egy pohár 100%-os gyümölcslé vagy egy tápláló smoothie jó megoldás lehet. Egyébként pedig igyunk vizet vagy gyógyteát. A mentatea például remek gyógyír a puffadásra!

2. Tejtermékek

A tejtermékek körül nagy a bonyodalom. Alapvetően a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ajánlja a tejtermékek fogyasztását. Sokan mégis arról számolnak be, hogy a tejtől puffadnak és pattanások jelennek meg a bőrükön. Nos, a tejjel nagyjából ugyanaz a probléma, mint a kenyérrel. A bolti változat(ok többsége) olyan gazdaságból származik, ahol a nem megfelelő tartás és a sok antibiotikum miatt a tej és a belőle készülő termékek minősége nagyon leromlik. Tehát, ha minden áron ragaszkodunk a tejhez vagy a sajtokhoz, akkor érdemes próbát tenni a kistermelői árukkal. Ezzel ráadásul támogathatunk egy hazai gazdálkodót, és közben még az egészségünkkel is jót teszünk.

3. Feldolgozott ételek (szalámi, készételek, mirelit ételek)

A tartósítószer viszonylag új találmány. Korábban a nagyszüleink például még füstöléssel, sózással, esetleg fermentálással tartósítottak. A mostani eljárásokkal azonban olyan élelmiszereket hoznak létre, amik akár hónapokon keresztül is eltarthatók, köszönhetően a bennük lévő anyagoknak. Ezek az anyagok nem jók a szervezetünknek. Természetesen egyszerű leemelni egy előre bekevert tésztaszószt és otthon csak felmelegíteni, esetleg kirántani a mélyhűtőből az előre panírozott dínó/kiskutya formájú húskészítményt, és azt felszolgálni vacsorára. De nem szabad elfelejteni, hogy azért eszünk, hogy tápláljuk a testünket, hogy az kitartson velünk, és minél tovább lendületesen tehessük a dolgunk. Sajnos a készételek a tartósítószer és a magas sótartalom miatt nem szolgálják ezt a célt. Egy kis szervezéssel ezek elhagyhatók, a szalámifélék helyett pedig költséghatékonyabb például zöldségkrémeket fogyasztani.

4. Szószok (ketchup, majonéz, mustár, szójaszósz)

Az amerikaiak tengernyi majonézben fürösztenek mindent, amit mi szépen el is lestünk tőlük. A németek hevesen bólogatnának, ha meglátnák, hogy a kolbászt és a virslit (ami szintén a készétel kategóriába tartozik és célszerű lenne lemondani róla) jó nagy adag mustárba tunkoljuk, hogy a ketchupról már ne is beszéljünk. Persze nem kell lemondani ezekről a szószokról, inkább készítsük el a sajátunkat. Nagyszerű házi ketchup receptek keringenek a neten, de a majonézt sem egy nagy ördöngösség elkészíteni, ráadásul a házi fényévekkel megelőzi a boltit. A fenti hármas mellett a keleti konyha népszerű ízfokozói sem tesznek jót. A szójaszósz nagyon magas sótartalommal rendelkezik, az édes-chili szósz pedig annyi cukrot, amennyi kockacukor formájában soha nem tudnánk megenni. A mértéktartás nagyon fontos, ha szeretjük is ezeket a fogásokat, együk ritkán vagy válasszunk például csökkentett sótartalmú szójaszószt.

5. Rágógumi

Rágózás közben levegőt nyelünk, ez pedig könnyedén puffadáshoz vezethet. Ráadásul a cukormentes változatokban lévő cukorpótlókat az emésztőrendszerben lévő baktériumok megerjesztik, és ez szintén kellemetlen hasfeszüléshez vezet. A rágógumi tipikusan az az élelmiszer, amit nem kell feltétlen helyettesíteni, a gyakoribb fogmosással például megoldhatjuk a kellemetlen szájszag problémáját.

5 puffasztó étel, amihez jobb, ha hozzászoksz:

1. Hüvelyesek, babfélék

Azzal mindenki tisztában van, hogy a hüvelyesek puffasztanak, ez azonban nem ok arra, hogy lemondjunk róluk. Ezek az alapanyagok rengeteg fehérjét és rostot tartalmaznak, éppen ezért az egészséges táplálkozás alapjai. Ha rendszeresen fogyasztjuk őket, azzal hozzászoktathatjuk az emésztőrendszerünket a magasabb rostbevitelhez, így egy idő után már nem puffadunk fel (vagy legalábbis nem annyira, hogy kellemetlen legyen). Ráadásul van egy-két praktika, amivel elkerülhetjük a puffadást: a babot mindenképp áztassuk be fogyasztás előtt, és felejtsük el a konzerv változatokat. Másnap az áztatóvizet öntsük ki, forrás közben pedig szűrjük le a habot a leves tetejéről. A hüvelyesek mellé fogyasszunk emésztést segítő fűszereket, édesköményt, gyömbért, kurkumát.

2. Hagymafélék

A hagymát sokan nehezen emésztik meg, ennek ellenére az egyik legegészségesebb zöldségféle. A nyers hagyma okozhatja a legnagyobb problémát, ezért érdemes fonnyasztani, pirítani fogyasztás előtt. Ha mindenáron a friss hagyma ízére vágyunk, akkor az újhagyma lehet a megoldás.

3. Brokkoli és más keresztesvirágú zöldségfélék (fodros kel, karfiol, káposzta)

Ezekben a szuper zöldségekben olyan növényi tápanyagok találhatók, amik más zöldségekben nincsenek, éppen ezért semmiképpen nem célszerű lemondani róluk. A keresztesvirágúak a glukozinolát tartalmuk miatt például bizonyítottan hatékonyak a rák megelőzésében is. Magas tápanyagtartalmuk miatt remek összetevői lehetnek salátáknak, de akár főételt is készíthetünk belőlük. Az egészben sült karfiol egy kevés hummusszal igazán laktató ebéd vagy vacsora lehet. 

4. Alma és körte

Az alma és a körte szintén a magas rosttartalmának köszönhetően okozhat puffadást az arra érzékenyeknél. Hogy ezt elkerüljük, érdemes lassan enni vagy kisebb szeletekre vágni a gyümölcsöt. Továbbá segíti az emésztést, ha fogyasztás előtt megfőzzük az almát és a körtét.

5. Gomba

A csiperke, Shiitake és a Portobello gombáktól könnyen felpuffadhatunk, a laska azonban sokkal kevésbé puffaszt. A gombák esetében az is jó megoldás lehet, ha csökkentjük a mennyiséget, és megfigyeljük, hogy a szervezetünk számára mennyi az elég. 

Nyitókép: Paul Viant/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: