Rangos nemzetközi versenyen nyert közönségdíjat a Párisi Udvar

Kihirdették az egyik legnívósabb nemzetközi verseny, az Architizer A+ Awards győzteseit. A négy magyar finalista közül a Párisi Udvar szerepelt a legjobban, kategóriájában megkapta a közönségdíjat.

Az Architizer a világ legnagyobb építészeti platformja, ezért rendkívül nagy elismerésnek számít, ha egy projektet beválogatnak az Architizer A+ jelöltjei közé. A rangos építészeti és design díj legjobbjai között idén négy magyar finalistáért is szurkolhattunk: Gutowski Robert tervei alapján készült pátyi Szent II. János Pál templom, a BORD Építész Stúdió nevéhez köthető debreceni nemzetközi iskola, VPI Beton termékfejlesztése, a BINN betonszemetes és az Archikon által felújított és bővített Párisi Udvar is jó esélyekkel indult a saját kategóriájában. A neves szakemberekből álló zsűri a napokban kihirdette a 2020-as A+ Awards győzteseit, amelyből kiderült, a Párisi Udvar lett az Építészet + Megőrzés kategória közönségkedvence.

Schmahl Henrik 1910-ben Budapest egyik legdrágább telkén építette meg a Belvárosi Takarékpénztár új székházát. A szecessziós épületet főként mór és gót stílusjegyek jellemezték, és a 20. század elején (is) kiemelkedő alkotásnak számított: Európa egyik legnagyobb kerámiaburkolatú épületét húzták fel a főváros szívében. Ezt követően a háborúk, valamint az államosítás is rányomta a bélyegét az pazar szecessziós enteriőrre, amelyet – annak ellenére, hogy 1976-ban műemlékké nyilvánították – érthetetlen módon a renoválások során csak tovább romboltak.

Fotók: Bujnovszky Tamás

A rendszerváltás után az épület sokáig üresen állt, amíg 2014-ben új tulajdonosra nem talált. 2015-ben az Archikon tervei alapján megkezdték a Párisi Udvar felújítását, amely négy és fél éven át, több mint félszáz tervező segítségével zajlott. „A Párisi Udvar épülete olyan korból származott, amikor a díszes formavilág már egyedi műhelyben készített elemekből állt össze, és azokat szerelték fel az épületvázra, mint egy díszletet. A díszlet a fő irányba tekint, de izgalmas az is, ami mögötte van. Ezt az élményt szerettük volna megosztani és láthatóvá tenni. A fő irányt restaurálni és újjáéleszteni, de közben megmutatni azt, ami mögötte rejtőzik.” – így foglalta össze a rekonstrukció koncepcióját Nagy Csaba, építész az Építészfórumnak. A 2019 novemberében átadott épület reprezentatív, ötcsillagos luxusszállodaként született újjá és azóta több díjat is bezsebelt, amelyek közül valószínűleg az Architizer A+ csillog a legfényesebben.

Nyitókép: Bujnovszky Tamás

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: