Rázd fel a nyarat! Adj új lendületet a randizásnak ezzel a 10 perces trükkel!

Hallottál már a randiüvegről? Megmutatjuk, hogyan működik és adunk 10 tippet arra is, hogy mivel tölthetitek meg a ti üvegeteket.

Emlékszem, a gyerekkori barátnőmet hogy kiborította a randi-döntésképtelenség. Az a szitu, amikor mennétek valahova, de nem tudtok dönteni. Hát, ők sem tudtak a párjával. Szombat reggel 9 körül, a budai lakásukban az első kávé mellett a barátnőm megkérdezte a barátját, akivel akkor már jó pár éve együtt voltak, hogy mihez lenne kedve. Mire a válasz annyi volt: „nem is tudom… neked mihez lenne kedved, Drágám?”. Mondanom sem kell, pár lehetőség felvázolása és a második „jajjénnemtudom” után a barátnőm már a haját tépte. És a dolog vége olyan összezörrenés lett, hogy végül sehová sem mentek. Nem túlzok, a dolog tényleg ennyire stresszes és kimerítő lehet. Ha még nem tapasztaltad meg a pároddal, akkor egyrészt szerencsés vagy, másrészt pedig, hogy ne is essetek a randi-döntésképtelenség áldozatául, az alábbi egyszerű módszert is érdemes bevetnetek.

Így működik a randiüveg

A módszer neve randiüveg, vagy ismertebb angol nevén „date night jar”.

Ez tulajdonképpen olyan randitippek összessége, amelyeket egy befőttesüvegbe rejtetek. Tanácstalanság esetén elég ezek közül egyet kihúzni, és voilá, meg is van a programotok.

Először vegyetek elő papírt, ceruzát, és kezdjétek el a programlehetőségek összeírását. Ha legalább az irány megvan, például inkább szabadtéri, vagy inkább olcsó programtippeket kerestek, színkódolhatjátok is a randitippeket. Nyárra írjatok a szabadtéri programokat zöld papírra, a spórolósakat sárgára. Amit pedig a kedvenc baráti párotokkal dupla randiként is megléphettek, az mehet mondjuk kék színű lapra. Ami 18-as karikás, azt akár piros színű papírra is írhatjátok. Kategorizáljatok, ahogy nektek tetszik. Vagy ne. A lényeg, hogy elkészüljön a személyre szabott randiüvegetek, amelyekből jobbnál jobb randiötleteket húzhattok ki a nyáron.

Felkészültetek? Akkor elő a színes papírokkal, tollakkal, ötletekkel! Inspirációként mi is adunk pár tippet, mi minden szerepelhet egy ilyen üvegben, ha követnétek ezt a TikTokon is egyre népszerűbb trendet.

Nyári randitippek: 5 pénztárcabarát ötlet, amit bedobhattok

randiszokások
Fotó: Ben White/Unsplash
  1. Irány egy mesebeli kert! Ünnepeljétek a szép idő beköszöntét egy csodás arborétumban, botanikus kertben, vagy akár a Zuglói Japánkertben, és hagyjátok, hogy a csend, a nyugalom és a természet szépsége elvarázsoljon benneteket!
  2. Mókusok a Mókaligetben: Ha inkább madarakban és mókusokban gyönyörködnétek, akkor az újpesti Mókaligetet írjátok fel a nyári randitippek listájára. Tüneményes kis hely, és belépő sincs.
  3. Állati jó programok: Egyre inkább szeretnétek egy négylábú kis kedvenccel bővíteni a falkátokat? Akkor látogassatok el egy állatmenhelyre, vigyetek el sétálni egy kutyust, vagy vigyázzatok egy ismerősötök cicájára, kutyájára egy hétvégére. Óriási élmény lesz belekóstolni a gazdi létbe! De ha az egzotikus állatok érdekelnek, a Zoo Cafét írjátok fel a listátokra, ahol a teknőstől a kígyóig mindennel testközelből találkozhattok, ismerkedhettek.
  4. Az olvasás szerelmeseinek: Mikor voltatok utoljára könyvtárban? Csekkoljátok, hol van a közeletekben olyan, ahová felnőttként is be tudtok iratkozni, és indulhat a kincskeresés meg az olvasásmaraton!
  5. Hullócsillaglesős piknik: Ha nyár, akkor hullócsillagles. Kössétek össze egy romantikus esti piknikezéssel. És amikor besötétedik, bújjatok össze a pikniktakarón, pokrócba bugyolálva, egy-egy pohár rozéfröccsel a kezetekben… vajon hány hullócsillag száll el felettetek az égen?

5 szuper programtipp, ha felejthetetlen élményekre vágytok

pár eszik vacsora szerelmespár
Fotó: gilaxia/GettyImages
  1. Váratlan gasztrokaland: pörgessétek meg a nemzetek konyháinak képzeletbeli szerencsekerekét, és menjetek el egy olyan étterembe, ahol elképesztő gasztrokalandok várnak! Budapest belvárosának szívében ilyen a Badhanna, amit mi is kipróbáltunk.
  2. Összhangban a természettel: Ha még nagyobb kalandra vágytok, próbáljátok ki az ökobarát kempingezést. Akár már egy hétvége alatt is sokat tanulhattok a természetről, egymásról, a szokásaitokról és arról, hogyan tudjátok úgy jól érezni magatokat a természetben, hogy közben a bolygónkra is vigyáztok.
  3. Zsolnay Fényfesztivál: Július 6-9 közt Pécsett rendezik meg a Zsolnay Fényfesztivált, amelynek szabadtéri programjai ingyenesen látogathatók. Több mint száz program, páratlan élmény az érzékeiteiknek… ezt tényleg nem érdemes kihagyni!
  4. Tanuljatok együtt: Szuper workshopok kínálnak lehetőségeket, hogy együtt bővítsétek ismereteiteket, az élményfestéstől a fazekasságig. (Megvan a Ghost híres jelenete, ugye?)
  5. Dupla randi: Talán úgy gondoltatok együtt a yachtbérlésre, mint valami megfizethetetlen luxusra. Ennek nem kell így lennie! Érdemes vadászni a kuponokat, mert ha összedobjátok a pénzt egy baráti párral, fejenként pár ezer forintért tudtok néhány órára bérelni egy hajót a Balatonon. Így azért már elérhető a dolog, ugye?

Eszedbe jutott még néhány ötlet, amelyeket szívesen felírnál és bedobnál a randiüvegbe? Előtte azért beszéljétek át a pároddal, milyen típusú programok kerüljenek fel a cetlikre. Nehogy az legyen, hogy míg ő tíz extrémsportot sorol fel, te utazós és shoppingolós programokban gondolkozol, és egyikőtöknek sincs kedve a másik programjaihoz. Szóval lehet egy nulladik randitipp az üveg megtöltése. Hogy mik kerülnek a papírkáitokra, az pedig már teljesen azon múlik, ti együtt mi mindent szeretnétek megélni, kipróbálni idén nyáron.

Forrás: Glam.com
Nyitókép: BRO Vector / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)