Rebel Wilson közel 40 kilogrammos fogyásának titka sokkal egyszerűbb, mint hinnéd

A Tökéletes hang sztárja fontosnak tartja, hogy megossza a nyilvánossággal életmódváltásának történetét, mert úgy érzi, ezzel másokat is cselekvésre inspirálhat. Legfrissebb interjújában bebizonyította, tényleg bárki követheti a példáját.

Rebel Wilson egyértelműen Hollywood egyik legszerethetőbb sztárja, hiszen a színésznő sosem hagyta, hogy a súlya határozza meg őt. Olyannak fogadta el magát, amilyen, és nem érdekelte, hogy éppen mit mutat a mérleg. De közben azt is felismerte, hogy az önszeretet nem mehet az egészsége rovására, ezért két évvel ezelőtt úgy döntött, életmódot vált – a jövője érdekében. Rebel elhatározta, nem áll meg addig, amíg el nem éri a 75 kilogrammos álomsúlyát. Ezt azóta sikerült neki, mára 35 kilóval könnyebb.

A komika egyik legnagyobb feladata az volt, hogy leszámoljon az érzelmi evéssel, mivel az édesapja halála után gyakran ételbe fojtotta a bánatát – a napi kalóriabevitele sokszor még a háromezret is elérte. Belevágott a Dr. Franz Xaver Mayr által kifejlesztett Mayr-módszerbe, ami az emésztőrendszer méregtelenítésére fókuszál. De a kúra fontos része az is, hogy tudatosan, lassan étkezzünk, mert ezáltal elkerülhetjük a habzsolást.

A helyes táplálkozás mellett persze edzéstervre is szüksége volt. Ám ha arra tippelsz, hogy Rebel éjjel-nappal a konditeremben izzadt egy személyi edző segítségével, akkor nagyon tévedsz. A ma 41 éves sztár ugyanis egy bárkinek elérhető, teljesen ingyenes mozgásformát választott. „Az orvos azt mondta nekem, Rebel, ha meg akar szabadulni a nemkívánatos testzsírtól, akkor a legjobb, amit tehet, hogy egyszerűen csak elkezd sétálni” – mesélte el egy interjújában. „Nincs szükség magas intenzitásra és hegymenetben haladásra sem, elég, ha mérsékelt tempóban sétál egy órát mindennap” – tolmácsolta a doktor tanácsát. Ez azért nem hangzik olyan borzalmasan, igaz?

Képzeld, Rebel meg is bánta, hogy nem indult el korábban ezen az úton. „Ma már tudom, hogy képes vagyok erre, de néha mégis szomorú vagyok, hogy nem kezdtem bele hamarabb. Talán harmincasként kellett volna megpróbálnom, nem csak negyvenévesen. De mindenki más utat jár be és ez nem egy verseny vagy mérkőzés.” A saját példájából tanulva most arra biztat mindenkit, vágjanak bele az életmódváltásba. „Bárki megteheti, hogy gyalogol egy kicsit és több vizet iszik, apró lépéseket tesz magáért. A következetesség jobbá teheti az életüket – és tényleg soha nincs túl késő – üzente mindenkinek.

Forrás: Mirror
Nyitókép: Stefanie Keenan/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: