Az étel mindig központi szerepet játszott az emberi életben, de étkezési szokásaink az idők folyamán jelentősen megváltoztak. Például a napi háromszori főétkezés gondolata ma már teljesen természetes, azonban ez nem volt mindig így.
Az emberi történelemben hosszú évszázadokon keresztül nem voltak klasszikus étkezési szabályok. Olyan különböző tényezők határozták meg annak rutinját, mint a vadászat vagy a mezőgazdaság sikere, a vallási gyakorlatok, a munkarendek, sőt, még a világítás megjelenése is befolyásolta azt. Így hiába kézenfekvő ma már számunkra, hogy reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk, régen ez egész másként működött.
Vacsora
A három főétkezésünk közül a „vacsora” rendelkezik a legmélyebb etimológiai gyökerekkel, bár a szó jelentése az idők során változott. Az ókori rómaiak számára ez volt az, amit mindenki elfogyasztott. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábban került sor rá a nap folyamán, körülbelül dél tájékán. Ez a szokás pedig a középkori Európában is megmaradt. A földeken dolgozó munkások, mielőtt dolgozni kezdtek volna, csak kenyeret és sört fogyasztottak. Főétkezésüket, amit az angol nyelvterületeken vacsorának hívtak, dél körül szolgálták fel. Majd vacsoraidőben még sor került egy kisebb falatozásra, amikor valami könnyebbet ettek. Amikor viszont az 1700-as évek végére az ipari forradalom teljes lendületben volt Nagy-Britanniában, a munkanapok hosszabbak lettek, az emberek már nem térhettek haza, hogy elfogyasszák a nap főétkezését, míg a mesterséges világítás egyre hozzáférhetőbb és megbízhatóbb lett – elsősorban gyertyák formájában –, lehetővé téve a házimunkák késő esti elvégzését. A vacsora időzítése elkezdett eltolódni, és a 18. század végére sokan az esti órákban, a munkából hazatérve ültek le étkezni. A 19. század közepére Európa és az Egyesült Államok lakossága többségének pedig ez vált a legnagyobb és legfontosabb étkezéssé, amely megalapozta azt a hagyományos családi vacsorát, amit ma is ismerünk.
Reggeli
A középkorban a keresztény vallási szokások szerint nem volt szabad enni a reggeli mise előtt. A „reggeli” szó, amely az angol nyelvben például szó szerint az éjszakai böjt megtörését jelenti (break+fast), úgy gondolják, hogy ebben az időszakban keletkezett. Ennek ellenére a reggeli, mint rendszeres étkezés, nem vált széles körben elfogadottá, amíg Nagy-Britannia lassan elkezdett iparosodni, és a lakosság a 1600-as évek folyamán a farmokról a városokba költözött. Ahogy a 18. és 19. században folytatódott az ipari forradalom, úgy Európában és az Egyesült Államokban is növekedésnek indult a rendszeres reggeli étkezés iránti igény is, a 20. század elejére pedig a reggeli kultúrája még tovább erősödött. Amerikában köszönhető volt ez az olyan személyeknek is, mint John Harvey Kellogg, aki feltalálta a Corn Flakes gabonapelyhet, s a reggelit, mint a nap legfontosabb étkezését hirdette marketingkampányaiban.
Ebéd
Az iparosodás tehát láthatóan átalakította a napi rutinokat, és egyre több ember költözött vidékről a városokba. Ott gyárakban és irodákban vállaltak munkát, ahol szükségük volt valamire, ami energiát adott nekik a reggeli és az esti étkezések között eltelt hosszú órákban. Ekkor jelent meg az ebéd, a három modern étkezés utolsó darabja, amely beépült mindennapi étkezési szokásainkba. Egészen 1755-ig az ebédet csupán kis mennyiségű ételnek tekintették, inkább egy „snackként” kezelték, mintsem egy formális étkezésnek. Az ebéd 1850 körül kezdte betölteni a reggeli és a vacsora közötti űrt, a 20. század elejére pedig meghatározott étkezéssé vált. Azt, akárcsak napjainkban, általában 12 és 14 óra között fogyasztották el, és olyan ételeket tartalmazott, mint a szendvicsek, levesek és saláták.
Nyitókép: skynesher/ Getty Images
Forrás: HistoryFacts.
