A ritkuló haj nem egyenlő a hajhullással, de jó, ha tisztában vagy mindkettő okával

A haj minden ember éke és az egészség szimbóluma is. Előfordulhat viszont hajhullás vagy ritkuló haj - érdemes tisztába tenni a különbségeket, illetve megtalálni a hajvesztés okát.

Nem tudom ki, hogy van vele, de én szinte teljesen más embernek érzem magam, amikor van frizurám. Emiatt a fodrászomra a legjobb befektetésként tekintek, mivel én sajnos képtelen vagyok normálisan szárítani és formázni a hajamat. És az az igazság, hogy lusta is vagyok, s bár tudom, hogy érdemes lenne mindenféle hasznos kencével ápolni, türelmem sincs hozzá.

A hajad állapota sok mindenről árulkodik

Frédi viszont mindennel képben van, ahogy egy jó fodrásztól elvárható, ráadásul nemcsak a sérómat, a lelkemet is ápolja. Mivel a bőrünk és a hajunk szinte mindent elárul rólunk, titkaim sem nagyon vannak előtte. Miközben mossa a hajamat, már sorolja is, hogy mik a problémák. Ha éppen több hajam marad a fésűben a normálisnak kikiáltottnál, rögtön tudja, hogy stresszesebb időszakom van, de legalábbis van valami, ami miatt nem vagyok a topon. Ilyenkor persze kétségbeesek, hogy krónikus a helyzet vagy orvosolható?

A hajhullás minden ember rémálma. És nemcsak azért, mert hiúsági vagy esztétikai kérdést csinálunk belőle, hanem mert legtöbbször valamilyen komoly betegség jelenik meg lelki szemeink előtt. Amikor először vesszük észre a sötét ruhánkon a csillogó hajszálakat, az felér egy kisebb sokkal. Nem mindegy persze, hogy mennyi az annyi. Ugyanis egy bizonyos mennyiség teljesen normális, és most az évszakváltáskor pedig természetes is, hogy a megújulással ez is együtt jár(hat).

Hullik a hajad vagy ritkul?

Azonban az is lehet, hogy nem hullik, hanem ritkul a hajad. Ezek a hajhullás leggyakrabban előforduló formái. Nyilván, ha fennáll a probléma, akkor mellékesnek tűnik számodra a megfogalmazás, a hajvesztés a lényeg. De valójában a két dolog nem ugyanazt jelenti, még akkor sem, ha külsőleg ugyanazok a tünetei. A saját lelkiállapotod és a kezelés szempontjából is érdemes minél hamarabb kideríteni, hogy melyik probléma áll a hajhullás hátterében.

hajpakolás

Mindkét helyzetben alopeciáról beszélhetünk, de ez egy általános kifejezés, fontos megkülönböztetni a két állapotot. Napi 150 szál elvesztése természetesnek tekinthető, még akkor is, ha ez a szám ijesztően soknak hangzik” – mondja Dr. Michael Wolfed. Aki gyakran mossa a haját, annak nem annyira észrevehető, mint aki ritkábban, mert látványban is rengetegnek tűnik ez a mennyiség. Érdemes ilyenkor figyelni, hogy a két mosás között, fésülködéskor mennyi haj hullik, hogy tisztában legyünk a helyzettel. A szakember tapasztalatai szerint a hajhullás hátterében, a legtöbb esetben a stressz áll. „Stresszes helyzetben a szervezet kortizol szintje megváltozik, ennek következtében a haj növekedési fázisából a nyugalmi fázisba kerül. Ilyenkor, a haj gyorsabban kezd kihullani, mint ahogyan nőni tud, vagy, ahogy pótolja magát”.

A türelem a kulcsszó!

Szerencsére jó hír is van: a probléma legtöbbször megoldódik, a haj visszanő. Viszont türelmesnek kell lenni, mert nem fog egyik napról a másikra az összes kihullott haj visszajönni. S hogy mennyire összefüggésben van a hajhullás az aktuális állapotunkkal, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a COVID alatt sokkal több embert érintett a probléma. A haj és a fejbőr kezelése mellett elengedhetetlen az egészséges étkezés is, és a stresszt kiváltó okok minimalizálása. Mivel a hajhullás ténye önmagában is okozhat stresszt, nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, mert könnyen ördögi körbe kerülhetünk.

A haj ritkulásáról akkor beszélhetünk, ha nemcsak hullik a haj, hanem a fejbőr is láthatóvá válik. Ez lehet összefüggő nagyobb területen vagy kisebb foltokban látható. „Ha több fejbőr lesz látható és a hajszálak ritkulnak, akkor, genetikai vagy androgén alopeciáról beszélhetünk ” – mondja Dr. Wolfeld. „Technikailag ilyenkor nem hullik ki a haj, csak elvékonyodik. De mivel többet látni a fejbőrből, úgy néz ki, mintha erősebb lenne a hajhullás. Férfiaknál elvékonyodnak a hajszálak, végül kihullhat, és meg is kopaszodhatnak. A nőknél a vékonyodást csak egy folyamatnak tekintjük, amely nem feltétlenül végleges”.

A patikákban óriási a kínálat a különböző hajápoló készítményekből. Azonban, ha nem vagy biztos a dolgodban, érdemes minél hamarabb szakorvoshoz fordulni. A legtöbb esetben gyógyszeres kezeléssel orvosolható a probléma, és inkább nézesd meg feleslegesen, minthogy túl késő legyen.

Forrás: wellandgood.com

Nyitókép: Siriporn Kaenseeva/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: