Mi lehet egy rossz kapcsolat fő összetartó ereje? Négy nő mondja el, ők életük egy pontján miért maradtak, miért nem a kilépést választották.
Ki ne érezte volna már, hogy valami elromlott. Valami annyira félrement, hogy itt nincs segítség. Hogy egy rossz kapcsolat olyan szinten átment negatívba (akár egy, akár számos okból), hogy itt egyetlen lépést kellene tenni: egy jó nagy kilépést. De ez korántsem ilyen egyszerű, sok minden tarthat vissza minket – még akkor is, ha egyébként mindenki biztat minket a környezetünkben, hogy dobbantani kellene. Négy nő mondja el, miért maradtak benne életük egy pontján rossz kapcsolatukban, mi volt az ő béklyójuk, ami visszahúzta őket a biztos, de már nem működő kötelékükbe.
A tehetetlenségbe süllyedt családanya
„Egy házasságból kiszabadulni, különösen, ha gyermekekről van szó, nem kis lépés. Még akkor sem, amikor a házasságom önmagában is kimerítő volt, teljesen lehetetlennek tűnt, hogy bármilyen drasztikus döntést hozzak az életemmel kapcsolatban, miközben a gyerekeket sportedzésekre fuvarozom, a ruháikat rendezgetem, rendben tartom a házat, kitalálom a vacsorát, és bár részmunkaidőben, de dolgozom is. Logisztikai szempontból, és igen, anyagi szempontból is maradtam, de a legnagyobb visszatartó erő a tehetetlenségem volt. Ma már nagyon sajnálom, hogy több mint 15 évet töltöttem a volt férjemmel, csak mert képtelen voltam kilépni a totálisan semmilyen házasságomból” – emlékszik vissza Éva.
A megmentő-komplexusos segítő
„A párom mindig azt mondta, jó csapat vagyunk, és egy ideig így is volt. De egy bizonyos ponton ez már nem tűnt csapatmunkának. Ehelyett a segítségemet kérte, és természetesnek vette. Én pedig szívesen segítettem, mert segíteni jó dolog, nem igaz? Végül is, ha mindenki következetesen segítene a másiknak, a világ sokkal jobb hely lenne. Amúgy szerintem a probléma a heteroszexuális kapcsolatokban az, hogy a nőket társadalmilag arra kondicionálták, hogy úgy segítsenek, ahogy a férjük nem. Idővel ez a »segítőkész természetünk« kezd az identitásunk központi elemévé válni. Meggyőzzük magunkat arról, hogy partnerünknek szüksége van a segítségünkre. Legalábbis nekem profi módon sikerült ezt elhitetnem magammal. A kávétól a vasalt ingig mindent a férjem keze alá adtam, ő meg lustálkodhatott tanult tehetetlenségében. Én meg közben elhitettem magammal, hogy nem tudna egyedül eligazodni a világban. De itt vagyok én, hogy megmentsem, az ő nagy szerencséjére. Rengeteg időmbe telt, míg rájöttem, ez mekkora hülyeség” – fogalmaz Nati.
Mi lesz a befektetett energiával és a pénzzel?
Ezt a kérdést tette fel magának Dóri is, amikor rájött, hogy menthetetlen az a rossz kapcsolat, amelyben él. „A házasság nem csak egy intézmény; ez egy befektetés, kezdve az esztelen mennyiségű pénzzel, idővel és munkával” – kezdi történetét. Kapcsolatáról pedig annyit árul el, hogy bár érezte a nyomást, hogy vállalnia kell a tervezést, a projektmenedzsmentet és az érzelmi menedzsmentet is, a férjétől való elválás gyakran elképzelhetetlennek tűnt, mert elvesztegetett időnek érezte volna a kapcsolatuk éveit. Arról nem is beszélve, mennyi pénzt emésztett fel a családi házuk renoválása, berendezési tárgyaik és új autóik megvásárlása. „A befektetéseknek nem kellene végül is megtérülniük? Ha viszont elválunk és eladunk mindent, akkor ezeknek csak a töredékét kapjuk vissza. És igen, bennem örökre elvesztegetett időként maradnak meg a rossz kapcsolat évei” – mondja.
Társadalmi megbélyegzés
„A társadalom nem néz jó szemmel senkire, aki válást kezdeményez, de kétségtelen, hogy a nőket jobban megvetjük. Ha egy férfi kezdeményezi a válást, az első dolog, amin elgondolkodunk, hogy mi a baj a feleséggel? Elviselhetetlenné vált? Elhízott? De egy nő, aki válást kezdeményez? Nem elég, hogy traumatizálja a gyerekeit és felrobbantja a családját, de ó, biztosan nehéz eset. Biztos önző. Talán őrült. Valószínűleg túl sokat kér. Biztosan irreálisak az elvárásai” – magyarázza Kati, akit egy kis faluban élve családja és a közösség elvárásai tartanak harminc év után is egy rossz kapcsolat csapdájában.
Összességében számos oka lehet annak, hogy miért ragadunk bele egy olyan párkapcsolatba, amely már (rég) nem tesz minket boldoggá. De ha megjön az elhatározás, hogy ebből elég, és ki akarsz lépni, csak egy ismerősöm reakcióját idézném: „sajnálom… és gratulálok!”. Gondolj csak bele: gratulálunk egymásnak egy új állás esetén, vagy például házasságkötés, gyerekszületés kapcsán is. Miért ne gratulálhatnánk egy olyan fontos, az egész életünket megváltoztató döntésnél, mint az, ha valaki úgy dönt, elég volt egy rossz kapcsolat árnyoldalaiból, és ideje kilépni a fénybe. Ne feledd: az elválás egyszerre vezethet véghez és kezdethez. Ahogy a YourTango fogalmaz: egyszerre adhat okot nagy bánatra és nagy megkönnyebbülésre. De egy biztos, hogy ha túl vagy az első megrázkódtatásokon, és megnyitod azt a bizonyos tiszta lapot, készen fogsz állni arra, hogy elkezdd írni életed következő fejezetét.
Fotó: Maskot/GettyImages
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Így csökkentheted minimálisra a szakítás utáni fájdalmakat
- Van élet a szakítás után: így kezeld a bizalmi problémádat, ha megcsalt a párod
- Szívfájdalom női és férfi módra – Egy kutatás szerint így lépünk túl a szakításon
