A filmtörténet feledhetetlen alkotásai nemcsak remek mozikkal, hanem ikonikus ruhákkal is megajándékoztak minket. Köztük van olyan is, ami már majdnem száz évvel ezelőtt beírta magát a történelembe.
Nemrégiben sorra vettük azokat a cipőket, amik beírták magukat a filmtörténelembe. Nos, a mozikban szereplő ruhák legalább ilyen hatást gyakoroltak ránk az évek során. Számos Oscar-díjat hoztak, divatirányzatokat indítottak útjukra, sőt azoknak köszönhetően még legendás barátságok is köttettek. Jöjjenek a legemlékezetesebb filmes ruhák!
Óz, a csodák csodája és a Jó Boszorkány rózsaszín ruhája
Az 1939-es klasszikus mindig témát szolgáltat. Viselettörténetileg Dorothy vörös cipellője mellett máig fel tudjuk idézni a Jó Boszorkány csillogó rózsaszín ruháját. A jelmez a kor legnagyobb hollywoodi tervezőjének munkája volt, Gilbert Adrian olyan sztárokat öltöztetett, mint Greta Garbo vagy Joan Crawford. A designer már gyermekkorában rajongott Óz történetéért, így amikor felkérték a film kosztümjeinek elkészítésére már ötletekkel tele vágott bele a munkába. Kollégáival összesen 3210 szettet álmodott meg a mozihoz, ezek közül az egyik leghíresebb a fent említett kreáció lett. Kevesen tudják viszont, hogy a darab nem kifejezetten az Óz-hoz készült, 1936-ban Jeanette MacDonald a San Fransico című filmben már viselte, Adrian pedig néhány módosítást eszközölve újratervezte azt a legendás mozihoz. Az eredeti ruha puffos ujjakat kapott, rózsaszín tülljeit egy habos-babos csodává változtatta, még több kristály és ragyogó motívum került rá, amiket még pár pillangó dísszel is kiegészített, annak érdekében, hogy méginkább illeszkedjen a mesés történethez.

Elizabeth Taylor sztárrá vált Kleopátra arany ruhájában
A legendás Elizabeth Taylor főszereplésével készült Kleopátra a 20th Century-Fox legnagyobb projektje volt. Az 1963-ban bemutatott, több mint négyórás, történelmi ihletésű alkotásra pedig sem az időt, sem a pénzt nem sajnálta a stúdió. A monumentális díszletek mellett persze a szereplők gázsija és a kosztümök is igencsak fényűzőek voltak. A történelmi hűség érdekében az ókor egyik legnagyobb uralkodóját megszemélyesítő Taylor 194.000 dollár értékben, több mint hatvanöt méregdrága kreációt vonultatott fel a Foxot a csőd szélére sodró alkotásban. Az egyik legemlékezetesebb szettje az aranyban pompázó ruha volt, amit a sztori szerint Rómába érkezésekor viselt. A Főnix tollaira emlékeztető palást elkészítése is igazi kihívás volt, hiszen az ahhoz használt bőrt vékony csíkokra vágták, majd az azt díszítő több ezer gyöngyöt és flittert kézzel varrták rá. A látványos fejdísz sem volt olcsóbb mulatság, hiszen nem meglepő módon 24 karátos aranyból készítették el. A mozi kosztümjeiért felelős Renié Conley, Irine Sharaff és Vittorio Nino Novarese 1964-ben meg is kapták a legjobb kosztümökért járó Oscar-díjat.

Az urak a szőkéket, Marilyn pedig a rózsaszínt preferálja
Az egykori szexszimbólum filmes gardróbjából is bőven lehet szemezgetni, hiszen a színésznő is számos divattörténeti pillantot vonultatott fel szerepeiben. Az egyik legikonikusabb mind közül az 1953-as Gentlemen Prefers című film egyik jelenetsorában viselt rózsaszín estélyije volt. A kreáció az 1948-ban Oscar-díjat nyert William Travilla nevéhez fűződik, aki nyolc moziban volt felelős Monroe gardróbjáért. A jelenethez egyébként egy egész más terv készült, azt viszont a színésznő meztelenkedős múltja miatt gyorsan el is kellett felejteni. Travilla azt a feladatot kapta, hogy gyorsan tervezzen egy olyan darabot, ami a Monroe-t kimossa aktuális botrányából. Ekkor jött a pink, selyem szaténból készült pánt nélküli ruha ötlete, amit hátul egy óriási masni díszített. A lookot a könyék felett végződő kesztyűk, na és persze a gyémántok tettek teljessé. A designer először kétrészesnek álmodta meg a szettet, de mivel a szoknya és a felső Marilyn produkciója alatt elváltak egymástól, estélyi ruhává módosította azt. A kreációból egyébként két egymással megegyező darab készült a Diamonds are the girl’s best friend betéthez. A ruha későbbiekben is bőven adott ihletet a filmes stylistoknak. Hatása megkérdőjelezhetetlen, hiszen másai feltűntek a Gossip Girl-ben Serenán, Margot Robbie Harley Quinnjén, Madonna Material Girl című dalának klipjében és nem egy ízben a vörös szőnyegen is.
Audrey Hepburn egyik feledhetetlen Givenchy pillanata
A bájos Audrey Hepburn és Hubert de Givenchy barátságáról és együttműködésük divattörténeti fontosságáról már a kis fekete ruhákat taglaló cikkünkben is foglalkoztunk. Azonban nem csak a Tiffany kirakata előtt feltűnő estélyi hagyott nyomot a filmtörténetben a két legenda barátságából. A Sabrina című moziban számtalan, a francia tervező által megálmodott kreációt láthattunk, ezekből az egyik leghíresebb az 1953-as kollekcióban szereplő ruha lett. A hófehér, pánt nélküli felsőrésszel, boka felett végződő ceruzaszoknyával és a színésznőnek hercegnős megjelenést kölcsönző, földet súroló felsőszoknyával ellátott kreáció mindenkit lenyűgözött. Audrey-n mesésen állt az aprólékosan megtervezett, fekete hímzésekkel díszített estélyi, melyet színben passzoló kesztyű és magassarkú egészítettek ki. A későbbiekben a sztár magángardróbjának nagy részét, vörös szőnyeges lookjait és filmjeinek ruhatárát is a francia tervező készítette.

Legendák találkozása: Grace Kelly, Alfred Hitchcock és Edith Head
A fent említett három név mindegyike fogalomnak számított az 1950-es évek Hollywoodjában. Hitchcock, mint rendező, Grace Kelly, mint filmes ikon és Edith Head, mint a kor legismertebb jelmeztervezője a Fogjunk tolvajt című mozin dolgoztak együtt. Head volt a filmgyár szupersztárja, harminchat éven keresztül minden Oscar-gálán jelöltként vett részt, több mint 1100 kosztümöt tervezett és csillagot is kapott a Hollywood Boulevardon. A Paramount vezető jelmeztervezőjeként a stúdió ezen korszakának minden szuperprodukciójában részt vett. A Fogjunk tolvajt különösen közel állt a szívéhez, mert ekkor kedvenc rendezőjével dolgozhatott együtt. Grace Kelly számára tervezett sifonestélyije pedig az általa megálmodott ruhák egyik leghíresebbikévé vált. A csodásan redőzött darabban a későbbi Monaco-i hercegnő azt a királynői eleganciát testesítette meg, amit pár évvel később a Grimaldi család tagjaként a mindennapokban elvártak tőle. A padlót söprő uszály alatt egy klasszikus A-vonalú, spagettipántos, derékban húzott ruha volt található. Ezt borította az ezernyi ráncba rendezett égkék sifon, amit egy uralkodói szalagra emlékeztető, átlósan elhelyezett sötétebb csík tört meg.

Piszkos tánc, halvány rózsaszínben
„Baby-t senki nem ültetheti a sarokba!” – hangzik el a legendás mondat Patrick Swayze szájából a Dirty Dancing-ben. A Baby-t alakító Jennifer Grey-t pedig ebben a ruhában senki nem is tudja elképzelni a sarokban ülve. A kultikus film jelmezeiért Hilary Rosenfeld volt felelős, aki a történet ívével együtt fejlesztette Baby ruhatárát. Az outfiteken keresztül akarta bemutatni, hogyan válik a szófogadó, jó kislányból önálló, tudatos nő. A gyerekes blúzokat és farmerszoknyákat felváltották a csinos darabok, majd végül megjelent a kultikussá vált rózsaszín koktélruha, amit egy ízig-vérig nő visel. Minden részletében kidolgozott, tükrözi a fiatal nő lényét: a halványrózsaszín az ártatlanságot sugallja, a lágyan fodrozódó, libbenő anyag pedig a lány frissen felfedezett érzékiségét szimbolizálja.
Micsoda nő!
Ezt gondolhatta Richard Gere is, mikor meglátta ebben a ruhában partnerét. A Julia Roberts által viselt estélyit nemcsak mi, hanem a Vogue is ikonikusnak nevezte, sőt a divatrajongók Bibliája azt is kijelentette, hogy ez a darab rengeteget tett hozzá a film sikeréhez. A kreáció Marilyn Vance nevéhez fűzödik, akit a rendező arra kért, hogy feketében készítse azt el, hiszen nem hitt abban, hogy Roberts vörös hajszínéhez illeni fog a piros. A tervező így eleget tett a kérésnek, de addig kísérletezett ameddig meg nem találta azt az árnyalatot, ami a képernyőteszten is átment. Az árnyalat pedig a már mindannyiunk által ismert skarlátvörös lett. A ruha puffos ujjai lágyan omlottak le a színésznő vállán, ezzel esélyt adva egy hangsúlyos, de mégsem közönséges dekoltázs létrehozásának. A kevesebb több elvet szem előtt tartva a kor divatjának megfelelően kapott még egy lágy redőzést.
Spinédzserek
Cher Horowitz nemcsak a cipőtrendeket, de divatot is diktálta a 90′-es években. Az Alicia Silverstone által megformált karakter számtalan stílustrükköt vonultatott fel a Spinédzserekben.
„Mel Horowitz: Mi a fene ez rajtad?
Cher Horowitz: Ruha!
Mel Horowitz: Ki mondja?
Cher Horowitz: Calvin Klein!” – hangzik el a párbeszéd Cher és édesapja között. Ekkor ugyanis egy hófehér Calvin Klein-miniben indul randira a főhősünk. Az aligruhák trendje ekkor már kezdett begyűrűzni a köztudatba és főhősünk ezzel a jelenettel a „kis fekete ruha” mellé a „kis fehér ruhát” is feltette a térképre.

Carrie Bradshaw vintage-ban diktálja a divatot!
Ha a Szex és New York-ra gondolunk, elsőként a divat az, ami eszükbe jut. Carrie Bradshaw-tól van is mit ellesnünk a stílus terén, hiszen számtalan feledhetetlen look-kal rukkolt elő az évtizedek során. A sorozat és a filmek stylist-ja egyaránt Patricia Field volt, aki egyáltalán nem törekedett arra, hogy Carrie kapszulagardróbból vagy szűkös büdzséből öltözködjön. Ennek ismeretében pedig meglepő, hogy bizony volt ruha, amit többször is láthattunk a Sarah Jessica Parker által megformált karakteren. Egy ilyen a tervezőgéniusz, John Galliano Dior-nál eltöltött korszakából került ki. Carrie a 2000-2001-es őszi-téli kollekcióból származó „newspaper dresst” is legendássá tette. Elsőként a sorozat harmadik évadjának tizenhetedik részében jelent meg az újságpapírmintás könnyed ruhában, majd a Szex és New York 2-ben is viselte azt. Ha ezt a Dior by Galliano ruhát látjuk, biztosan ő az első, aki eszünkbe jut róla.

A Prada ragyogása az 1920-as években
De nem úgy, ahogy azt elképzelitek. A Pradát ugyan 1913-ban alapították, de akkor még a ruhatervezés nem volt a palettájukon. A luxusbrand ugyanis sok más, mára vezető divatházzá vált márkához hasonlóan táskákkal és bőröndökkel indult útjára. A Prada azonban mégis kapott arra lehetőséget, hogy bemutathassa, hogyan nézett volna ki az 1920-as haute couture kollekciója. Miuccia Prada ugyanis az F. Scott Fitzgerald ikonikus művéből készült, Baz Luhrmann által rendezett filmhez tervezhetett jelmezeket. A Nagy Gatsby lookjaihoz a Miu Miu és a Prada archivumát használta inspirációul. Az egyik leglenyűgözőbb ruhakölteményt a Carey Mulligan által megformált Daisy Buchanan karaktere kapta. Egy csupa csillogó estélyit, melyet ezernyi Swarovski kristály díszített. A lookot egy mesés szőrmestóla és a Tiffany ékszerei tették méginkább feledhetetlenné.
Nyitókép: Warner Brothers/Getty Images