„Mekkora a ruhaméreted?” – erre a kérdésre ma már lehetetlen egyértelmű választ adni, minimum 3-4 különböző számot fel kell sorolnunk. De sokan nem is sejtik, a ruházati cikkek megtévesztő méretezése milyen súlyos problémákhoz vezet.
„Két ruhaméretet híztam volna 10 perc alatt?” – ez volt az első gondolatom, miután végre sikerült magamra erőltetnem egy 42-es méretű farmernadrágot a próbafülkében. Mindezt úgy, hogy egy másik brand üzletében, 10 perccel korábban, egy 38-as nadrág majdnem nagy volt rám. Még büszkén meg is jegyeztem, lehet, hogy leadtam néhány kilót. De ez az illúzió gyorsan szertefoszlott. Az incidens után annyira elmentem a kedvem a vásárlástól – és az egész élettől –, hogy inkább hazaballagtam. Pedig pontosan tudtam, nem az én testalkatom változott meg. Csupán arról van szó, hogy a megfelelő ruhaméret megtalálása továbbra is zsákbamacska. Még ennél is elszomorítóbb az a lesújtó érzés, amikor a próbafülkében a sírás kerülget. És sajnos biztos vagyok abban, hogy minden nő megélt már hasonlót…
Szabványméret vagy zsákbamacska?
A szabványméreteket eredetileg egyfajta költségcsökkentési módként vezették be, de hamar kiderült, nem az átlagos nő testére tervezték őket. Vagyis a ruházati cikkek elképesztően eltérő, megtévesztő méretezése nem új keletű probléma, a fast fashion üzletek térhódítása óta folyamatosan folynak róla a viták. 2009-ben Alexandra Shulman, a brit Vogue akkori főszerkesztője ultimátumot küldött az ipar vezetőinek, és arra szólította fel a tervezőket, hagyjanak fel azzal a szokással, hogy „csak miniszekuláris konfekcióméreteket gyártanak”. Azonban Shulman kezdeményezése, a befolyásos szerepe ellenére sem hozott változást. Több mint egy évtizeddel később is lehetetlen kiigazodni a ruhák méretezésén. Ezzel nem az a legnagyobb gond, hogy a próbafülkébe 3-4 különböző méretet kell bevinnünk egyetlen fazonból. Ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a testdiszmorfiás zavarokkal küzdők száma, illetve a divatiparra jellemző elképesztő pazarlás mértéke is folyamatosan nő. Hiszen hogyan lehetne szabványméretet létrehozni, ha nincs olyan, hogy „szabványos test”.
Érdemes megemlíteni, hogy a konfekcióméretek bevezetésekor még csak egyetlen méretskála létezett, de később minden márka személyre szabta ezeket – ami még jobban megnehezíti a vásárlást. „Minden márkának megvan a saját méretezése, ami a marketingstratégia része” – mondta a Dazed magazinnak Audrey-Laure Bergenthal, az Euveka vezérigazgatója. „A Marks & Spencer az érett korú nőket célozza meg, az olyan luxusmárkák, mint a Burberry vagy az Alexander McQueen pedig a legfeljebb 30 éves, Londonban élő, divatorientált nőket. Megvan a saját történetük, amit el akarnak mesélni, és ez a történet hatással van arra, hogy milyen testalkatú vásárlóknak terveznek ruhákat.” Ebben a kontextusban a méretbeli különbségek valamilyen szinten indokoltnak tűnnek, de akkor mivel magyarázhatjuk, hogy néha egy márkán belül is komoly ellentmondásokat tapasztalunk. Ezt a különböző szövetek minősége is indokolhatja, de általában a nagysebességű tömeggyártás és a minőségellenőrzés hiánya okozza.
28, ami valójában 16
Habár a legtöbb nő tudja, hogy a ruhacímkén szereplő szám/betű gyakran csalóka, a kutatások azt mutatják, hogy ennek ellenére is sérül az önértékelésünk, ha nem férünk bele a megszokott méretbe. Ami könnyen önértékelési és étkezési zavarok kialakulásához vezet. Gondolj csak bele, napjainkban milyen elképesztően nehéz megbékélni a testünkkel: a közösségi média platformokon és a reklámokban még mindig az irreális szépségideál hódít, ráadásul a ruhák méretezése még tovább rombolja az önbizalmat. Szerencsére az utóbbi években elindult egy erős ellenkampány, amelynek célja, hogy felhívja a nők figyelmét a kaotikus méretekre, illetve változásra késztesse a divatipart. Lottie L’Amour blogger például a Twitteren dokumentálta tapasztalatait. L’Amour azt írta, hogy általában 24-es nadrágokat (brit méretezés) hord, de a H&M 28-as méretű termékét nem tudta felhúzni a combján. Kísérőjére – aki legtöbbször 16-os nadrágokat visel – viszont tökéletesen passzolt a 28-as modell. Az ehhez hasonló bejegyzésekből egyre többet láthatunk a social media oldalakon: a 21 éves Sophie Shakeshaft például egy TikTok-videóban próbált fel több azonos méretű nadrágot, hogy bemutassa, mekkora különbségek vannak közöttük.
„A szomorú igazság az, hogy sok márka nem akarja, hogy nagyobb méretű nők viseljék a ruháikat” – mondta Bethan Holt, a The Telegraph divatrovatának újságírója. Ez is alátámasztja, hogy a ruhaméretekhez társadalmi megbélyegzés fűződik. Vagyis a nőkre komoly nyomás nehezedik, hogy beleférjenek a standard, elfogadott méretekbe. Nem véletlen, hogy az üzletek kirakatában is elképesztően vékony próbababákat láthatunk. Efelett gyakran szemet hunyunk. Pedig a Journal of Eating Disordersben megjelent tanulmány kimutatta, hogy ezek „orvosilag egészségtelennek tekinthetők” és „világos bizonyíték van arra, hogy az ultravékony ideál hozzájárul a mentális problémák és az étkezési rendellenességek kialakulásához.”
Még több textilhulladék
Ha nem lenne elég, hogy a méretek közötti eltérések negatívan hatnak a mentális egészségünkre, még azt is meg kell említenünk, hogy elképzelhetetlen mennyiségű textilhulladékért felelősek. Habár előfordul, hogy a visszaküldött termékek újra a készletbe kerülnek, ne legyünk naivak. Egy fast fashion márka egykori eladójaként jól tudom, hogy a cégek gyakran az egyszerűbb és gyorsabb megoldás mellett döntenek: leselejtezik és egy vadonatúj darabbal helyettesítik őket az üzlettérben.
Ráadásul a pandémia miatt a vásárlás az online térre korlátozódott, ahol ruhapróba nélkül még nehezebb kiválasztani a megfelelő méretet. Tavaly világszerte 240 milliárd dollár értékben vásároltak ruházati cikkeket. A becslések alapján ezeknek a 40 százalékát küldték vissza, leggyakrabban méretprobléma miatt. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) szerint ez összesen 21 milliárd tonna textilhulladékot jelent – és a túltermelés következtében megmaradt felesleges ruhadarabok nincsenek benne ebben a mennyiségben.
Forrás: Dazed, WWW, The Boar, BBC
Nyitókép: artursfoto/Getty Images
