A színész akkor kapott kedvet az apasághoz, amikor Eva Mendes-zel még csak a filmvásznon alkottak családot. Majd gyermekeik születése után Gosling négy évre visszavonult a színészettől, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse lányaival.
Ryan Gosling szerepel a GQ magazin nyári kiadásának a címlapján. A 42 éves színész a magazinnak mesélt apává válásának útjáról és arról, miért lépett évekre hátra a karrierjétől, hogy a családjával lehessen.
Játékból valóság
Gosling beszámolt arról, hogy nem tervezett gyermeket addig, míg nem találkozott élettársával, a 49 éves Eva Mendes-zel. „Mielőtt megismerkedtem vele, nem gondoltam gyerekekre, de miután megismertem Evát, rájöttem, hogy nélküle egyszerűen nem akarok gyereket”– mondta Gosling, aki kitért arra is, hogy a döntésében a közös forgatás is abszolút közrejátszott. „Voltak pillanatok a Túl a fenyvesen című filmben, amikor azt játszottuk, hogy egy család vagyunk, és aztán már nem akartam, hogy csak úgy tegyünk, mintha család lennénk. Rájöttem, hogy szerencsés lennék, ha így élhetnék” – mesélte a színész.
Apaszabi
Gosling arra is kitért, miért döntött úgy második gyermeke születése után, hogy négy évre szünetelteti a színészi pályáját. „Szerettem volna annyi időt tölteni velük, amennyit csak tudok” – utalt lányaira, a 7 éves Amada Lee-re és a 8 éves Esmeralda Amadára.
Ez a szünet pedig abban is segített Goslingnak, hogy egyértelmű határokat húzzon a magánélete és a karrierje közé. „Most inkább munkaként kezelem a színészetet, nem pedig terápiaként. Ez egy munka, és úgy gondolom, hogy ezáltal jobb lehetek benne, mert kevesebb a zavaró tényező” – mondta a színész.
Egyben tartani a családot
A tavalyi év során Mendes is mesélt arról, hogyan nevelik közösen a gyerekeiket Goslinggal. A színésznő elmondta, „erős meggyőződése”, hogy „meg kell próbálni mindig egyben tartani a családot, bármit is csinálsz. Főleg, ha kicsik a gyerekek”. Az interjúban Mendes arról is beszélt, hogyan működik az otthoni oktatás náluk. A színésznő elmondta, ez nem az erőssége, így nem ő maga oktatja a lányaikat. „Szerencsések vagyunk, mert van valaki, aki együtt utazik velünk és így tudja segíteni a lányok oktatását, mi pedig igyekszünk a lehető legtöbbet megtapasztalni és tanulni a városból, ahol vagyunk” – majd elmesélte, hogy a gyerekei az Ausztráliában töltött idő során elkezdtek ausztrál akcentussal beszélni.
A legfontosabb szerep
Egy másik interjúban Gosling arról mesélt, hogy számára az apaság az első. „Először is apa vagyok, és annak, hogy vállaltam a szerepet A szürke ember című filmben, az egyik oka az volt, hogy eljuthattunk ezekre a különleges helyekre, és ott lehettem a gyerekeimmel” – mondta a színész.
Francia gyümölcstál
Gosling azt is megemlítette, a gyerekei mire emlékeznek ezekből az utakból. „Tudod, ez vicces, voltunk Franciaországban és elmentünk mindenhova a városban, a Louvre-ba, meg ilyen helyekre. És ha most megkérdezném őket, hogy mi tetszett a legjobban Franciaországban? Azt felelnék: a gyümölcstál a szállodában” – mondta nevetve a színész.
Ryan Goslingot legközelebb Ken szerepében láthatjuk majd a júliusban debütáló Barbie filmben Margot Robbie oldalán.
Forrás: People
Nyitókép: Sonia Recchia/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Eva Mendes új tetoválása beindította a találgatásokat: vajon titokban tényleg hozzáment Ryan Goslinghoz?
- Ritkán fordul elő, de kivételesen láthattuk Eva Mendes és Ryan Gosling lányait
- Minden, amit a hamarosan debütáló Barbie filmről tudni lehet