„Hihetetlenül édes és jóképű” – Sandra Bullock bevallotta, tényleg randizott-e Keanu Reeves-szel

A két színész közel harminc évvel ezelőtt, a Féktelenül című film forgatásán ismerkedett meg, ahol csak a vak nem látta, hogy működik köztük a kémia. Éppen ezért az újságírók a mai napig kíváncsiak arra, mi történhetett közöttük a kamerákon túl.

Hollywoodban gyakran előfordul, hogy a színészek nemcsak a vásznon, hanem az életben is egymásba szeretnek. Sandra Bullock például nem tagadja, hogy az 1994-ben bemutatott Féktelenül című film forgatásakor eléggé belehabarodott a partnerébe – aki nem más, mint Keanu Reeves. „Azt gondoltam, hogy hihetetlenül édes és jóképű” – vallotta be Ellen DeGeneresnek 2018-ban.

Ám éppen ezért nem volt egyszerű számára a közös munka. „Nehéz volt komolynak mutatkoznom mellette, mert ha rám nézett, mindig elkezdtem kacarászni.” Ennek ellenére az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő kitartott az álláspontja mellett, miszerint sosem történt köztük semmi a kamerákon túl. „Szerintem volt bennem valami, ami nem tetszett neki.”

Féktelenül
Sandra Bullock és Keanu Reeves a Féktelenül című filmben (Fotó: RTL Klub Sajtóklub)

Ezért Ellen DeGeneres 2019-ben Keanut is kifaggatta arról, hogyan érzett Sandra iránt. „Nyilvánvalóan nem tudta, hogy én is belezúgtam. Szerettem vele dolgozni, mert csodálatos ember és színésznő” – mesélte Keanu, aki évekkel később a Ház a tónál című filmben is Sandra oldalán játszhatott.

A kettőjük kapcsolata ennek ellenére továbbra sem hagyta nyugodni az újságírókat: így amikor Keanu nemrég az Esquire magazin címlapsztárja lett, Sandrát is meginterjúvolták a cikkhez. Sőt, ismét megkérdezték tőle, összejött-e a színésszel. „Nem” – mondta. „De ki tudja? Úgy érzem, hogy Keanu olyan férfi, aki jóban marad minden nővel, akivel valaha is randevúzott. Nem hiszem, hogy létezne bárki, aki tudna róla bármilyen szörnyűséget is mesélni. Szóval talán mi is túléltük volna ezt. Nem tudom. Nekünk nem kellett semmit sem túlélnünk. Egyszerűen csak együtt nőttünk fel, és párhuzamos utakon haladtunk. Megemeltük egymásnak a kalapunkat, összefutottunk egy vacsorára és próbáltunk együtt dolgozni. És minél inkább telik az idő, annál jobban tudatában vagyok annak, mennyire csodálatos ember ő. Mondanék ilyet, ha kidobott volna és feldühít? Valószínűleg nem.”

Ház a tónál
Sandra Bullock és Keanu Reeves a Ház a tónál című filmben (Fotó: RTL Klub Sajtóklub)

Keanu pedig kiemelte, bízik abban, hogy a jövőben lesz még lehetősége Sandrával forgatni. „Fantasztikus művész és ember. És tudjátok, szerintem szuper a kémiánk. Izgalmas és érdekes lenne, ha kapnánk még egy lehetőséget arra, hogy együtt szerepelhessünk.”

Forrás: People
Nyitókép: Jeff Kravitz/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: