Évtizedekig éltünk abban a tévhitben, hogy a tetű csak az ápolatlan gyerekeknél fordul elő. De nem, a tetű nem válogat, bárkinél megjelenhet.
A kisgyerekes szülők legnagyobb félelme a szeptemberi tanév kezdetével, hogy tetves lesz a gyerekük. Annak idején, amikor még én voltam alsós, szinte megbélyegezték azt a kisfiút, akinél először talált a védőnő. Nem, nem mi gyerekek, hanem a szülők. Aztán az élet bizonyította az igazságtartalmát, és azon a héten a komplett osztály vakarta ezres fordulatszámon a fejét, ugyanis mindenkinél találtak. Így nem volt kinek és kit kiközösíteni. Arra is emlékszem, hogy micsoda tortúra volt a kezelése. Ráadásul az iskola vezetősége arra jutott, hogy mivel mindenkinek van az osztályban, teljesen felesleges otthon maradnunk, mert nem kell félni attól, hogy átadjuk valakinek. Így aztán szeptember közepén tök büdös fejjel és sapkában ültünk mind a tanteremben és óriási volt az elkeseredésünk, hogy még az igazoltan hiányzás sem jár nekünk.
Amikor a fiam lett iskolás, kicsit túl is paráztam a kérdést, már augusztusban elkezdtem mindenféle megelőző szert rákenni a fejére. Szegény nézett rám csodálkozó szemekkel, hogy a nyár végi hőségben, miért kell bezacskózott fejjel, dunsztkötésben néznie a mesefilmet. De a türelmét és a kitartását siker koronázta, ugyanis egyszer sem hozott haza sehonnan.
A tetű nem válogatós
Valószínűsíthetően az iskolai, óvodai védőnők mostanában már csatasorban állnak, ugyanis ebben az őszi időszakban a leggyakoribb, hogy a tetvek a zárt közösségekben felbukkannak. Óriási tévhit azt hinni, hogy csak ápolatlan, ritkábban tisztálkodó, vagy elhanyagolt környezetben élő gyerekek körében fordulhat elő. Sajnos a rossz hír az, hogy a tetű nem válogat, a legtisztább gyereknél és a leggazdagabb családban is megjelenhet.
„Rengeteg tetűfajta létezik, „szerencsére” azonban csak 3 fajta van, ami fertőző az emberre nézve: fej, lapos és ruhatetű. A fejtetű a leggyakoribb és a köztudatban leginkább számon tartott fajta. 2-3 mm hosszúságú, szárnytalan rovar, amely kifejezetten a hajas fejbőrön él. Leginkább akkor érdemes kutakodni utána, amikor huzamosabb ideig viszket a fejbőr. A fej egész területén megtalálhatóak, nagyon hasonlóak a korpához, viszont a tetű „simán” nem húzható le a hajról. A zárt közösség ideális a tetvek szaporodásához, ahol a kicsik gyakran használják egymás fésűjét, sapkáját, vagy csak egyszerűen a játék folyamán közelebb teszik egymáshoz a fejüket. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek a tisztálkodási eszközeiket, csak maguk használják, senkinek ne adják kölcsön, és időnként nem árt, ha a fésűket fertőtlenítik is a szülők” – foglalja össze Szabados Anita védőnő.
A tetűt társadalmi helyzettől függetlenül, bárki megkaphatja. A fejtetűt megkapni nem szégyen, eltitkolni viszont hatalmas felelőtlenség. Ha egy kisgyermek tetvessé válik, nagyon kell ügyelni arra, hogy a család többi tagja ne kapja el, ugyanis kialakul a körforgás, és sokkal nehezebb lesz megszabadulni az apró állattól. Azonnal el kell kezdeni a speciális, erre a célra kifejlesztett szerek használatát. Sajnos az idő a tetűnek dolgozik, ugyanis több tucat serkét képes lerakni a hajban, amelyek körülbelül egy hét alatt ki is kelnek, tehát villámgyorsan képesek elszaporodni.
„A probléma megszüntetéséhez a serkéket mindenképpen el kell távolítani, ehhez már speciális, nagyítóval ellátott fésűket is beszerezhetünk gyógyszertárakban. Az ágyneműt, alvócimborákat 60 fokon ki kell mosni, valamint az ágy kárpitját is érdemes fertőtleníteni. Sokan csak akkor kezdenek el gyógyszertárba rohanni, amikor a védőnő beíratja a tanító vagy óvónőkkel az üzenőbe, hogy tetű van az osztályban. Pedig a probléma megelőzhető. Speciális samponokkal, hajbalzsamok használatával tehetünk érte, hogy elkerülje gyermekünket a tetű. Ajánlatos hetente többször is ellenőrizni a gyerekek fejét. Nem árt tudni, hogy a fejtetű csak kellemetlen, a rovar semmilyen fertőző betegséget nem terjeszt” – int nyugalomra a védőnő.
Ezek a termékek nemcsak tetvesség esetén, megelőzésként is segíthetnek:
Sampon

A Paranit fejtetű és serke elleni samponja negyed óra alatt leszámol az élősködőkkel, miközben a fejbőrt és a hajat is tisztítja. Kellemes illatú sampon, amely könnyen kimosható és nem igényel más samponnal történő utánmosást.
Megelőző spray

A Hedrin Protect&Go terméke klinikailag igazolt hatású készítmény, amely rögtön, még a fertőzés kialakulása előtt elpusztítja a tetveket. Mielőtt a gyermek közösségbe megy, fújd be mindenhol a haját, hogy távol tartsad a tetveket. Kifésülést könnyítő kivitelezés, védi a hajat, ami a spray használatától nem válik ragacsossá.
Fejtetű elleni sapka

A Lice Cap sapkával gyorsan és természetesen lehet megszabadulni a problémától. Az úszósapkához hasonló fejvédőnek 45 percig kell a fejen lennie, ezalatt a benne lévő természetes anyagok legyőzik a tetveket és serkéket. A 100%-ban organikus összetevőknek köszönhetően a kezelés semmilyen irritációt vagy érzékenységet nem okoz. Hozzáadott aloe vera tartalma miatt pedig nyugtatja a fejbőrt.
Nyitókép: freemixer/GetyImages
