A Hatalmas kis hazugságok sztárja őszintén mesélt arról, hogy megtapasztalta már a monogám és a nyitott párkapcsolat minden előnyét és hátrányát is!
A színésznő nemrég a The New York Times riporterének mesélt a magánéletéről és a karrierjével kapcsolatos terveiről, készülő filmje az Endings, Beginnings kapcsán.
„Én már megtapasztaltam mindkét végletet. Éltem nyitott kapcsolatban és igazán mély, monogám párkapcsolatban is az életem során. Azt gondolom, egy olyan korban élünk, amikor nincs helye a szabályoknak, kivéve, ha azokat két ember alkotta meg saját magának – vagy éppen hárman alkották, ha valakinek ez jön be!”
Majd azzal folytatta, hogy egy nyitott kapcsolatban is az őszinte kommunikáció a legfontosabb.
„Kell legyen mindkét félben egyfajta felelősségtudat, bármilyen kapcsolatról van is szó. Ehhez hozzátartozik az őszinteség, a kommunikáció és a bizalom is. Ilyen egyszerű. Azt hiszem, senkinek nem szabadna megítélni azt, hogy mások mit kezdenek a saját életükkel.”
Shailene emellett az egészségügyi problémáiról is mesélt. A színésznő a karrierje elején több betegségen is átesett, különféle mentális problémákkal is meg kellett küzdenie, emiatt lecsúszott egy-egy lehetőségről.
„Nyilvánosan még nem igazán beszéltem erről az időszakról, de a korai 20-as éveimben nagyon beteg voltam. Amíg a Beavatott-filmeket forgattuk és mindannyian keményen dolgoztunk, én a saját problémáimmal is küszködtem. Sok lehetőségre nemet mondtam emiatt, mert helyre kellett jönnöm és nem akartam azoknak az embereknek csalódást okozni, akikre felnézek. Ezek a projektek végül mind nagyon sikeresek lettek… én pedig kénytelen voltam feldolgozni, hogy ennek így kellett lennie. De mondanom sem kell, hogy egy kis gonosz hang mindig ott visszhangzott a fejemben, még évek múltán is: mi lett volna, ha…”
Szerencsére a színésznő már sokkal jobban van és filmjeivel is sikert sikerre halmoz. Legközelebb Jamie Dornan oldalán tűnik majd fel a fent említett romantikus drámában, de Benedict Cumberbatch-csel is forgatnak majd egy háborús drámát, a Prisoner 760 címmel, továbbá Felicity Jones-szal is lesz egy közös mozija, Last Letter From Your Lover címmel.
Forrás: harpersbazaar.com
Nyitókép: C Flanigan/GettyImages
