Shannen Doherty nem adja fel a betegséggel való küzdelmet

Az egykori sorozatsztár nemrég kiújult mellrákja kapcsán adott interjút.

Shannen Doherty tinikorunk egyik legkedveltebb színésznője, aki a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák című sorozatok sztárja volt, 2015-ben kapta a rossz hírt, miszerint mellrákja van. A kezeléseknek köszönhetően úgy tűnt, hogy a daganat eltűnik a testéből, ám nemrég a színésznő maga számolt be arról, hogy a négyes stádiumban lévő rák újra visszatért. Egy exkluzív interjúból azt is megtudhatjuk, hogy Shannen egy vacsora során közölte közeli hozzátartozóival a szomorú helyzetet, az onkológusa segítségével. Dr. Lawrence Piro elmagyarázta, hogy jelenleg hormonterápiát végeznek, amellyel a daganatos sejteket tápláló ösztrogént blokkolják, illetve egy olyan gyógyszeres kezelésbe kezdenek, amely több esetben bizonyította már, hogy képes lehet megállítani a további áttétek keletkezését.

A színésznő nem tud elég hálás lenni azért, hogy létezik megoldás, amelynek segítségével felveheti a harcot a betegségével és minden egyes pillanatot megbecsül, legyen szó akár a kórházban, akár a szeretteivel töltött időről.

„Igyekszem kincsként kezelni a pillanatokat, azokat a momentumokat, amiket a legtöbb ember nem vesz észre és teljesen magától értetődőnek tartja. Számomra minden apróság nagy dolog. Ez az a kút, amiből bátorságot és erőt lehet meríteni ahhoz, hogy szembenézhessünk a nehézségekkel – hogy mindig képesek legyünk meglátni a szépséget.” – mondta az interjúban. Hozzátette, hogy úgy gondolja, nem tett olyat az életében, ami miatt rossz karmát érdemelt volna, de mostanában sokat gondolkodott ezen és időről időre számba veszi az életét.  A sztár egyelőre egészségesnek és erősnek érzi magát, ezért el sem tudja képzelni, hogy az elmúlásra készüljön. „Úgy érzem magam, mint egy nagyon-nagyon egészséges emberi lény. Nehéz lezárni úgy az ügyeidet, ha tudod, hogy még 10 vagy 15 évig biztosan élsz.” – jegyezte meg.

Továbbra is úgy gondolja, hogy élnie kell az életét és megpróbálni a legtöbbet kihozni belőle, nem gondolva a lehetséges rosszra. „Sok mindent szeretnék elmondani még az anyukámnak, éreztetni a férjemmel, hogy nagyon szeretem. De amikor az ember meglépi ezeket a dolgokat, akkor az olyan, mintha aláírná az ítéletét és lemondana az életről, én pedig nem fogok.” – tette hozzá.

Nyitókép: Neilson Barnard/Getty Images
Forrás: edition.cnn.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: