A világhírű színésznő sok nőtársával ellentétben nemcsak, hogy nem titkolja a korát, hanem óriási ünneplést is csapott, hogy megünnepelje az 50. születésnapját.
Sofia Margarita Vergara néven, Kolumbiában látta meg a napvilágot. Apja marhatenyésztéssel foglalkozott, a kis Sopfia a hatodik gyerek volt a családban. Élte a helyiek gondtalan életét, kéttannyelvű gimnáziumba járt, nagyon fontosnak tartotta, hogy a spanyol mellett az angol nyelvet is magas fokon elsajátítsa. Ekkor még fogorvosként képzelte el a jövőjét, de pár év tanulás után úgy érezte, hogy egészen másra hivatott. A többi pedig már történelem!
Strandon fedezték fel a szépségét
Ebben erőteljesen közrejátszott, hogy 17 éves korában a szépsége feltűnt egy fotósnak a helyi strandon, és modellmunkát kínált a számára. A modellkedésből hamar televíziós szereplés lett, a Fuera de serie című utazási show-műsor egyik házigazdája lett, amit az Egyesült Államokban mutattak be. A pályája innentől megállíthatatlan volt, első filmszerepét egy bűnügyi vígjátékban, a Totál káosz-ban kapta. Az ismertséget a Modern család című televíziós sorozat hozta meg a számára, sőt az elismerések is innentől datálódnak: négy Emmy-jelölést kapott a sorozatban nyújtott Gloria megformálásáért. „Azért vagyok hiteles ebben a szerepben, mert valójában én is ilyen vagyok” – hangoztatta többször, hogy mitől tudja ennyire élethűen nyújtani a filmbeli karakterét.
View this post on Instagram
Sofia Vergara a harmadik férje mellett találta meg a boldogságot
A magánélete kissé zűrösebbre sikeredett, első házasságát 18 évesen kötötte tinédzserkori szerelmével. Ebből a kapcsolatból származik egyetlen fia, Manolo. A frigy nem tartott sokáig, valószínűleg a férj nem tudott lépést tartani ifjú felesége egyre nagyobb sikereivel, illetve nagyra törő álmaival, ekkor tette át a székhelyét Los Angelesbe. Erről annyit nyilatkozott, hogy: „az emberek ne a gyerekek miatt maradjanak házasok. Az mindenki számára kínzás”. Második házassága sem volt hosszú életű, egészen konkrétan két évig tartott. Amikor már úgy tűnt, hogy be kell érnie a szakmai sikerekkel, akkor találkozott Joe Manganiello színész, producerrel, akivel Floridában házasodtak össze. Ez a kapcsolat kiállta az idők próbáját, sőt a kritikus hét éven is túl van már a pár.
A számos díjjal kitüntetett színésznőnek természetesen már saját csillaga van a Hollywoodi hírességek sétányán, és a legszexisebb nők listáján is minden évben előkelő helyre sorolják. A Forbes Magazin szerint ő a világ legjobban fizetett színésznője, és ő a legcsodáltabb kolumbiai a művészvilágban. Hogy a másik, szintén ismert kolumbiai sztár, Shakira vajon mit szól ehhez, arról nincsenek információk.
Sofia Vergara: színész, stílusikon, üzletasszony
Sofia világéletében ambiciózus volt, mindig mert nagyot álmodni, de tett is azért, hogy az álmok ne csak álmok maradjanak. Nagyon ügyesen használta ki a sorozatnak köszönhető népszerűségét, ma már üzletasszonyként is megállja a helyét. Ékszereket és ruhákat is tervez, és saját parfümmel is büszkélkedhet: 2014-ben született meg a Sofia-fragnance by Sofia Vergara illat. Rengeteget edz, hogy formában tartsa magát, sokszor elismerte, hogy „semmit nem adnak ingyen, még neki sem”. Mindenevő a sport területén, a boksztól kezdve az edzőtermen át semmit nem hagy ki, de ha teheti, sokat gyalogol és saját testsúlyos gyakorlatokat is rendszeresen végez. Futás helyett pedig meredek lejtőt használ, ami erősíti az alsó testét és a farizmait is.
Nem utolsósorban pedig elismerésre és irigylésre méltó a stílusa. Pontosan tudja, hogy tökéletesre edzett testén mely ruhák mutatnak a legjobban, ezért előszeretettel hord fűzőt, testhezálló ruhákat és magas sarkút. Valóságos stílusikonná nőtte ki magát az elmúlt években, bármilyen díjátadón vagy partin megjelenik, a sajtó hosszan elemzi a ruháját, a kiegészítőit, de még az aktuális frizuráját is. Mesés ruhakölteményeit az America’s Got Talent című műsorban is megcsodálhatjuk, ahol a zsűri tagja.
Ehhez ráadásul tökéletes és őszinte a mosolya, és abból sem csinált nagy ügyet, hogy a hétvégén betöltötte a nőknél mumusnak számító kort, az 50-et. Sőt, óriási bulit rendezett, ahol mindenki számára egyértelművé tette, hogy rajta aztán nem fog az idő vasfoga. Az egykori kolumbiai kislány ma olyan lezseren jár-kel a Hollywoodi Csillagok között, mintha a Jóisten is oda teremtette volna.
Forrás: elle.es
Nyitókép: Michael Tran/GettyImages