Angelina Jolie végre nem titkolózik tovább: elárulta, miért vált el Brad Pittől

A színésznő ritkán beszél a magánéletéről, de most kivételt tett, és elmesélte, hogyan élte meg a szakítását exférjével.

Angelina Jolie és Brad Pitt sokáig Hollywood egyik legnépszerűbb álompárja volt: a két színész 2004-től alkotott egy párt, majd 10 évvel később, 2014-ben ki is mondták egymásnak az igent, méghozzá titokban. Azonban a házasságuk már egészen hamar véget ért: Angelina ugyanis 2016-ban összeegyeztethetetlen különbségekre hivatkozva benyújtotta a válási papírokat.

A két sztár közismerten zárkózott, ha a magánéletükről és főleg a kapcsolatuk végét jelentő okokról van szó, a színésznő azonban nemrég kivételt tett, és az indiai Vogue-nak adott interjújában elárulta, miért tett pontot a házassága végére: „A családom egészsége és jólléte miatt váltam el. Ez volt a helyes döntés. Továbbra is az ő gyógyulásukra fókuszálok. Sokan kihasználták a hallgatásomat és a gyerekeim látták a hazugságokat magukról a médiában, de emlékeztettem őket, hogy csak ők tudhatják a saját igazságukat és gondolataikat. Ők hatan nagyon bátor és erős fiatalok” – mesélte.

Brad és Angelina szakítása valóban hatalmas visszhangot kapott a sajtóban, a hírek szerint a házasságuk lezárása nem indult zökkenőmentesen és rengeteg konfliktus volt közöttük Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox láthatási jogai miatt és a legutolsó információink szerint még mindig nem mondták ki hivatalosan a válásukat, bár jogilag már mindketten egyedülállónak számítanak.

Angie egyébként hat gyermekükre támaszkodott ebben a nehéz időszakban, és a Harper’s Bazaarnak azt is bevallotta, fontos szerepet játszottak abban, hogy feldolgozza a szívfájdalmat. „Ismerik az igazi énemet, segítettek újra megtalálni és magamhoz ölelni. Sok mindenen mentek keresztül. Tanulok az erejükből. Szülőként arra bátorítjuk a gyerekeinket, hogy szeressék magukat, ahogy vannak és tegyék azt, ami a szívük szerint helyes, ők pedig ugyanezt várják el tőlünk.” A sztár azt mondja, a család közös jövőjére koncentrál, áldottnak és hálásnak érzi magát, amiért Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox édesanyja lehet.

Forrás: E! Online/InStyle
Nyitókép: Francois Durand/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: