„Sok szeretet, energia és akarás van a filmben” – A Pesti balhé főszereplőivel beszélgettünk

A vígjáték július 30-tól látható a hazai mozikban

A fordított képrablást elkövető csapatot alakító Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon és Inotay Ákos az általuk játszott karakterről és a legőrültebb jeleneteikről mesélt nekünk.

A koronavírus miatt bevezetett kényszerpihenő után július 30-tól végre új magyar premierrel várják a nézőket a hazai mozik: ekkor mutatják be ugyanis a Pesti balhé című vígjátékot, amit a rendező, Lóth Balázs több mint 30 helyszínen forgatott le a stábbal. Az akciódús történet egy fordított képrablásról szól, amelyet egy elképesztően sokszínű (és őrült) tagokból álló baráti társaság tervelt ki. A csapat tagjait Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon és Inotay Ákos alakítja a filmben, akikkel a Pesti balhé egyik helyszínéül szolgáló Continental Hotelben beszélgettünk a forgatási élményeikről.

A forgatókönyvet Lóth Balázs, Kis-Szabó Márk és az Adriánt alakító Inotay Ákos jegyzi, aki elárulta nekünk, hogy egy baráti körről szerettek volna filmet készíteni, aminek tagjai sok idő után újra találkoztak, és akik között mindenki egytől egyig szerethető karakter a maga hibáival együtt. A Pesti balhén közel 5 éve kezdtek el dolgozni és több mint 20 változata készült a szövegkönyvnek – ezzel is bizonyítva, hogy a jó dolgokra érdemes várni. Ákos egy lelkes színészt játszik az akcióvígjátékban, aki börtönökben és nyugdíjas klubokban lép fel: már a forgatókönyv írása közben világossá vált, hogy ő fogja megformálni Adriánt. Hozzá hasonlóan a többi főszereplőt is hamar kiválasztották: „Örültünk mikor igent mondtak, nem volt casting ezekre a szerepekre” – mesélte Ákos, majd ahogyan a többiek, úgy ő is magára húzta az általa életre keltett karaktert. „Mindenki hozhatta a saját ötleteit is!”

Ákos elárulta azt is, hogy Jet szerepének megalkotásakor szinte azonnal Szabó Simont látta maga előtt. „Könnyű volt azonosulni vele, szeretem, amikor egy kicsit karikírozni kell (mert itt természetesen erről van szó). Ez egy olyan játék, amiben szívesen részt veszek” – mondta Simon. „Ő egy igazi nagyra nőtt gyerek, minden setesutaságával együtt. Talán ő változott legkevesebbet a csapatból a gyerekkoruk óta, rajta ragadt egy extravagáns, indián karakter.” A színész azt is kiemelte, ha az ember azonosul az általa játszott szereplővel, elkezdi érezni a figurát, akkor az improvizációk egyszerűen jönnek maguktól. Jet több alkalommal is veszélyes helyzetbe kerül a film során (például több méter magasból lezuhan), Simon pedig már a forgatókönyv olvasásakor tudta, hogy ezeket a jeleneteket, ha lehet, ő maga akarja leforgatni – kaszkadőr nélkül. „Engem ezek a dolgok borzasztóan vonzanak és volt már némi előképzettségem is, mert gyerekkoromban jártam kaszkadőrtanfolyamra és küzdősportokat is űztem.” Simon a felvételek kezdete előtt természetesen többször is elpróbálta a kérdéses mutatványokat, alaposan átbeszélték ezeket a Pesti balhé kaszkadőr szakértőjével, Gulyás Kiss Zoltánnal. Az egyik legkedvesebb pillanat mégis az volt számára, hogy olyan helyszíneken is játszhatott, ahol a közel 20 éve forgatott Moszkva tér című film kapcsán is megfordult. „De nagyon szerettem minden helyszínt. Budapesti vagyok, itt nőttem fel, az életem része.”

Fotó: Glódi Balázs

Simont a vicces pillanatokról is kérdeztük, amelyek a kamerákon kívül zajlottak, így megtudhattuk, hogy rengeteg fotót őriz színésztársásról, Elek Ferencről. „Feri végig olyan fáradt volt (a film mellett párhuzamosan próbált, szinkronizált, előadásai voltak), hogy gyakran aludt a forgatások alatt. Konkrét gyűjteményem van: Feri fotelben, autóban vagy állva alszik.” De persze a sajtónapon le sem tudták volna tagadni, milyen jó barátok lettek a forgatások alatt – miután „szembesítettük” Ferit Simon történetével, azonnal kész volt nevetve visszavágni színésztársának. „Persze, ezzel road-showzik a rohadék. Tény, hogy könnyedén elalszom, akár 10-15 percre is – majd egyszer Simon is megtanulja, ha profi lesz!” – viccelődött.

Elek Ferenc gyerekkora óta ismeri Inotay Ákost és Lóth Balázst, Mészáros Bélával pedig közel 20 éve kollégák a Katona József Színházban – így igazán baráti hangulatúnak tartotta a Pesti balhé forgatását. „Amikor elolvastam a forgatókönyvet, a film egészét láttam magam előtt: azt, hogy ebből milyen jó pörgős, fordított Ocean’s Eleven történet tud lenni. Ez a vígjáték megérdemli, hogy sokan megnézzék: rengeteg szeretet van benne és szerintem ez átjön a vásznon keresztül is.” Ferinek egyébként azért volt érdekes kihívás a karaktere, mert az általa alakított, kicsit lúzer Guszti esetében a történet végén jön egy csavar, ami által megváltozik. „Balázs hihetetlenül felkészült rendező: kimerítő és bőséges leírást kaptunk tőle, abszolút követhetőek voltak a figurák” – avatott be minket a színész, akinek az egyik legextrémebb jelenete az volt, amikor ki kellett mentenie egy mobiltelefont az emberek lába között – a nők pedig magas sarkúban ugráltak körülötte.

Fotó: Glódi Balázs

A Marcellt életre keltő Mészáros Bélának is kijutott az akcióból: elvállalt egy víz alatti jelenetet, annak ellenére, hogy nem tud úszni – de természetesen búvárok segítettek neki: –„Minden pillanatát élveztem a forgatásnak, szívesen bevállaltam volna még több akciót.” Béla azt is hozzátette, sokszor éjszaka dolgoztak a filmen, ő pedig nappal színházban próbált, így nagyon oda kellett figyelnie magára, hogy bírja a tempót: nemcsak az étrendjére ügyelt, hanem arra is, hogy eleget aludjon. A karakterét kicsit a hazatéréshez tudja hasonlítani: Marcell ugyanis elhidegül a barátaitól, mikor sikeres építészmérnök lesz, ám végül visszatalál önmagához és rájön, mi az, ami igazán fontos számára. „Balázs elképesztően sokat dolgozott a szereplőkön, mindent részletesen leírt: tudta, melyik jelenetben hol tart Marcell, mit miért csinál. Mindig volt egy gerince az adott forgatási napnak, amihez ragaszkodott, de azon belül lehetőséget adott az improvizációra.”

A film főszereplői a Pesti balhé díszbemutatóján (Fotó: Szabó Lilla/InterCom)

A társaság egyetlen női tagjának a bőrébe Petrik Andrea bújt: Alexa egy vagány, laza, belevaló csaj és nem retten vissza semmitől. „Amikor dolgozom, tisztában vagyok a karakter fő jellemvonásaival, hogy milyennek írták meg, aztán ösztönösen tudok hozzáadni dolgokat – valamennyire belerakom a saját személyiségem is. Akkor tud a színész szabadon játszani, ha tudja a koordinátákat, hogy mettől meddig mehet el. A Pesti balhé esetében annyira pontos volt a szerep-, és helyzetelemzés, hogy hatalmas teret és szabadságot kaptam Alexa megformálására” – osztotta meg velünk. „Gondos és precíz előkészület előzte meg a munkát, a rendező másodpercre pontosan tudta, mit akar látni. Örülök, hogy egy vígjátékban szerepelhetek, mert ez egy bonyolult műfaj, nehezebb, mint egy drámán dolgozni.” Andi hozzátette azt is, hogy feszített volt a tempó, hiszen fizikailag és mentálisan is helyt kellett állniuk, de a hangulat kárpótolta őket. „Mivel gyakran éjszaka forgattunk, olyan volt az egész, mint egy vízió. Rengeteget röhögtünk, volt olyan, hogy full sminkben, puccparádéban aludtam én is az egyik széken vagy a földön és hirtelen ébresztettek, hogy jelenetem van. Ezekből sok helyzetkomikum született, hogy félálomban álltunk a kamera elé. De nagyon sok szeretet, energia, akarás van a filmben – jó lenne, ha ez eljutna minél több emberhez.”

Fotók: Glódi Balázs

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)