A híres divattervező korábban is kiállt az etikus divat mellett, a 2019-es ősz-tél kampányában is egy globális méretű problémára hívja fel a figyelmet. Legújabb kollekciójával a klímaváltozásra reflektált és ismert aktivisták is csatlakoztak hozzá.
Stella McCartney és a környezetvédelem közös története hosszú múltra tekint vissza, hiszen a brit divattervező már 2001-ben megalapította saját fenntartható divatmárkáját. Kollekcióiban előszeretettel használ környezetbarát anyagokat, technológiákat és mindenkit a tudatos vásárlásra buzdít. Legújabb kampányában azonban még egy ennél is fontosabb ügy mellé állt, azt üzeni az embereknek, hogy talán ez az utolsó lehetőségünk a bolygó megmentésére és a klímaváltozás megállítására.
A projekthez a világ egyik legismertebb primatológusa, Jane Goodall is csatlakozott. A kampányfotókon pedig az exszupermodell Amber Valletta szerepel, aki visszavonulása óta lelkes aktivistaként tevékenykedik. A jó ügy érdekében kamera elé álltak az Extinction Rebellion aktivista csoport tagjai (Deya Ward, Ruby Munslow és Tori Tsui) is.
A fotózás helyszínéül a lélegzetelállítóan szép walesi partvidék szolgált. A választás teljesen tudatos volt, a kampány keretében szeretnék megmutatni, milyen természeti csodákat kell megvédenünk a pusztulástól. A fotókon Valetta például egy fenntartható anyagból készült rózsaszín midit visel, egy másik képen pedig hatalmas műszőrméből készült kabátban pózol két alpakka mellett. A szokatlan, figyelemfelkeltő beállítások közül a kedvencünk, amikor színes kötött ruhában, egy földgömbre dőlve kapta lencsevégre a brit fotós, Johnny Dufort.
A kampányképek mellé hamarosan egy videó is érkezik, ami várhatóan szeptemberben debütál. A kisfilm szintén Johnny Dufort keze nyomán készült, a narrátor szerepét Jane Goodall tölti be, a szövegről pedig az elismert brit író, Safran Foer gondoskodott. A kampányvideó célja, hogy elgondolkodtassa az embereket a vásárlási szokásaik környezeti hatásairól. Mi már alig várjuk, hogy lássuk a végeredményt!
Nyitókép: Stella McCartney