Már teljes gőzerővel készülsz a bikiniszezonra? Akkor talán a segítségedre lehetnek az alábbi stria elleni tanácsok és terméktippek!
Kevés olyan nő létezik, aki ne ismerné a striákat, a bosszantó kis hegeket. A bikiniszezon közeledtével nemcsak a narancsbőr elleni küzdelem veszi kezdetét, hanem a zavaró csíkok eltüntetése is központi kérdéssé válik. Nők millióit érinti ez a probléma, a külföldi statisztikák alapján az előfordulási gyakoriság 50-90 százalék közé tehető.
Mi az a stria?
A feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csík, amely idővel gyöngyházfehér színűvé fakul. Leginkább a hason, a fenéken, a combokon, a csípőn, esetleg a melleken alakul ki. Jellemzően hízás vagy fogyás során jelentkezik. De várandósság alatt, illetve után is kialakulhat, így gyakran terhességi csíkként is emlegetik. Legkorábban serdülőkorban találkozhatunk vele, hisz a hirtelen nyúlás következtében a bőr megfeszül, így pedig rongálódik a rugalmasságáért felelős kollagén- és elasztinszerkezet.
Ugyan gyakori problémát okoz a nők és a férfiak körében egyaránt, mégsem jelentkezik mindenkinél, mivel a striák kialakulására való hajlam örökletes. A fő kérdés az, hogyan előzhetőek meg, illetve hogyan halványíthatóak a már meglévő csíkok.
Mit tehetsz ellene?
Rendszeresen használj hidratálókrémet vagy természetes, 100 százalékos, illatanyagmentes növényi olajokat. Ha terhesség ideje alatt jelentkeznek a zavaró csíkok, nagyon fontos, hogy olyan krémet válassz, amely nem tartalmaz semmilyen káros kozmetikai hatóanyagot, összetevőt. Lehetőleg a naturális, organikus kencék között nézelődj, használat előtt pedig tájékozódj a kiválasztott termék összetevőit illetően.
De természetesen nemcsak krémekkel javíthatsz bőröd állapotán, egyre több kozmetikai- vagy bőrgyógyászati kezelés közül is válogathatsz, mint például a kémiai hámlasztások. Ha bizonytalan vagy annak kapcsán, hogy melyik eljárás lenne számodra a legelőnyösebb, kérd ki egy szakértő tanácsát!
Retinol 0,5 % in Squalane szérum, The Ordinary
100 százalékban illat- és színezékmentes termék, amely segít a striák és a pigmentfoltok halványításában, sőt még a ráncok ellen is bevethető. Arról nem is beszélve, hogy az ára is igen kedvező!
Ár: 2400 Ft
Clinical 1 % Treatment szérum, Paula’s Choice
1 százalékos retinol-tartalmának köszönhetően kitűnően dolgozik a ráncok és csíkok ellen, valamint halványítja a hegeket és a pigmentfoltokat.
Ár: 17 000 Ft
Biovergetures géles krém striák ellen, Biotherm
Hidratál és táplál, valamint megelőzi a makacs csíkok esetleges kialakulását, a már meglévőket pedig halványítja. Szuper bőrerősítő termék.
Ár: 14 540 Ft
L’Huile Tonique testolaj striák megelőzésére, Denelys
A 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazó slow testolaj nyugtatja, hidratálja és táplálja az érzékeny, problémás bőrt. Illóolajmentes, így biztonságosan használhatod a terhességi és szoptatási időszak alatt is.
Ár: 5950 Ft
Organikus csipkebogyóolaj, Trilogy
Katalin hercegné kedvenc csodaszere nemcsak a ráncok és a száraz bőr ellen veszi fel a harcot, hanem a hegekkel, striákkal és egyéb bőrproblémákkal szemben is hatékony. Akár naponta kétszer, reggel és este is alkalmazhatod.
Ár: 12 700 Ft