Szabadulj meg a stressztől és a feszültségtől: szüless újjá a vízben!

A vízben végzett terápiák lágyságuk és finomságuk mellett mélyen hatnak a lelki folyamatainkra is. Merülj el önmagadban és a víz símogató ölelésében, majd szüless újjá!

A víz éltető elemünk, onnan érkeztünk ebbe a világba, és testünk lényeges alkotóeleme is egyben. Már magzati korban is rengeteg dolog történik velünk, amelyek aztán egész életünkre kihatnak. A víziterápia visszavisz abba az állapotba, ahol újraírhatod az egész életedet.

Kint vagyunk a vízből

A víz felszínén végzett terápia, a Watsu, amelyet az 1980-as évek elején Harold Dull fejlesztett ki, aki Japánban végzett tanulmányai után zen shiatsut (ősi japán, holisztikus, energetikai ízületi korrekciós módszer, a szerk.) kezdett tanítani. Rájött, hogy a zen shiatsuban alkalmazott energiablokk oldó nyújtások sokkal erősebb és mélyebb hatást váltanak ki, ha meleg vízben végzik el. A Watsu vízfelszíni kezelés, tehát a résztvevő nem merül arcával, orrával a víz alá.

A Watsu lecsökkenti az ellenállást, így a test fájdalom nélkül tud túllépni korlátain és a félelmein. Segítségével csökkenthető a szorongás, javítja az alvást és az emésztést, erősíti az immunrendszert. A belső szervek működését is szabályozza, de nagy sikerrel alkalmazható krónikus fájdalom esetén, vagy rehabilitációs programok részeként is. A vízben töltött idő alatt az érzelmek széles skálája törhet felszínre, ahogy a meridiánok összehangolódnak, amint a folyamatos áramlás és mozgás során kioldódik minden stressz.

Több, mint watsu Götz Gáborral

Götz Gábor nemzetközi facilitátor, olyan neves iskolákban végezte tanulmányait, mint a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet, a Nemzetközi Shiatsu iskola, Dr. Komin Vlagyimir Rebirthing in the water (vízi újjászületés), ahol elsajátította a hidrofóbia ( víziszony ) megszűntetésének tudományát is. A Fabrizio Dalle Pianen, Olaszországban Watsut, Tantsut, Flow Watsut tanult. Elvégezte a Worldwide Aquatic Bodywork Associationt és felsorolni is lehetetlen, hány nemzetközi szinten elismert tanárnál csiszolta tudását és teszi ezt mai napig. 

Betegség és ellazulás nem létezhet együtt térben és időben. Meghívást kaptunk, hogy válasszunk a feszültséggel és fájdalommal teli élet és a nyugodt létezés között. A relaxáció minden rossz univerzális terápiája, akár fizikai, akár szellemi gondokról van szó. /Leonard Orr/

Gábor holisztikus szemléletű free flow (szabad áramlás) élményt ad a terápia során. A víziterápia a tudományos eredményeken és az évszázados tapasztalaton nyugvó 21. századi élmény alapú módszer, ami széles körben elterjedt a világban. Sok országban az egészségügy kiemelkedő sikerrel alkalmazza, preventív és gyógyító céllal egyaránt. Dinamikus meditációként megélve, új lehetőségek nyílnak az emberben, amit Götz Gábor szükség esetén transzperszonális pszichológiai elemekkel is meg tud támogatni. A vízben tapasztalt súlytalanság, a lebegés több dimenziós mozgás, rövid és hosszú távon is nyugtató és gyógyító hatású. Segítségével megszabadulhatunk a fóbiáktól, illetve olyan állapotba juttat, ahol az izmokban tárolt lelki blokkok, feszültségek, traumák oldódnak. Az energiák kiegyenlítődnek, ettől könnyebbnek, szabadabbnak érzed önmagad. Ez a bevált, könnyed, mélyreható, eredményekben gazdag módszer garantálja, hogy ellazul a tested, több figyelmet kapsz, egészségesebb leszel és ezáltal jobb lesz a közérzeted.

Fontos, hogy a terápiához nem kell tudni úszni és a fejed is csak akkor merül a víz alá, ha te szeretnéd! 

Forrás: www.vizirelaxacio.hu
Nyitókép: andresr/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: