Évről évre egyre többen fogadják meg szilveszterkor, hogy egy hónapig nem fogyasztanak alkoholt, mert így búcsút inthetnek a másnaposság miatt kárba veszett napoknak. Pedig nem csak ezért hasznos, ha egy időre nemet mondasz a szeszes italokra.
Amikor szilveszter este éjfélt üt az óra, gondolatban azonnal elkezdjük sorolni magukban, mit is szeretnénk megfogadni az új évre, vagy legalábbis az elkövetkező pár hónapra. Míg sokan először a Veganuár kihívásba vágnak bele (azaz 4 hétre kipróbálják a vegán életmódot), addig vannak, akik azt tűzik ki célul, hogy havonta legalább egy könyvet elolvasnak (ebben Szabados Ági „Nincs időm olvasni kihívása” bárkinek hasznos segítség lehet), mások pedig a Száraz január challenge-re szavaznak, vagyis nem isznak alkoholt az év első 31 napján. Persze nem is lehet kérdés, hogy ha egy időre mellőzzük a kedvenc borainkat és koktéljainkat, elkerülhetjük a kellemetlen másnapokat, ráadásul spórolhatunk is vele a kiadásainkon… De több olyan, kevésbé ismert előnye is akad az alkoholmentes hónapnak, amiért érdemes idén felvenned a bakancslistádra.
Ha úgy döntesz, hogy végigcsinálod a Száraz januárt, akkor…
1. Jobban alszol és több energiád lesz:
Észrevetted már, hogy többször is felriadsz éjszaka, ha lefekvés előtt ittál 1-2 pohárral – és akár még a fejed is hasogat hajnalban? A rendszeres alkoholfogyasztás miatt ugyanis csökken a REM-szakaszunk (azaz a rapid eye movement, az alvás gyors szemmozgással járó mély fázisa, amelyben álmodunk), pedig ennek fontos szerepe lenne a kognitív funkciók helyreállításában. Ha úgy érzed, a memóriád nem a régi, dekoncentrált vagy, esetleg nehezebben hozol döntéseket vagy oldasz meg problémákat, akkor a Száraz januárt éppen neked találták ki. Így nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is sokkal jobb formába kerülhetsz, hiszen a nyugodt éjszakák után sokkal több energiád lesz reggelente.
2. Hidratáltabb leszel, amitől a bőröd is megszépül:
Az alkohol gátolja az antidiuretikus hormon termelését, pedig az ADH felelős azért, hogy fokozza a víz-visszatartást a vesében, ezáltal támogatja a szervezetedet abban, hogy megfelelő mennyiségű vizet tudjon megtartani. Ha azonban alkoholmentes hónapot tartasz januárban, elkerülheted a dehidratáltság tüneteit, mint például az éhség, a fejfájás vagy a szomjúság – a bőröd pedig fényesebb és tisztább lesz, ezzel felveheted a harcot az öregedés látható jeleivel szemben.
3. Számos betegség kockázatát csökkentheted:
Az alkoholfogyasztás növeli a vérnyomást, ami sajnos krónikussá is válhat és később szívbetegségekhez is vezethet. Ha nemet mondasz a szeszes italokra, csökken a vérnyomásod és ezáltal a szívroham vagy a stroke kockázata is. De az emésztőrendszered is hálás lesz neked a Száraz januárért, hiszen az alkohol reflux betegség kialakulását is okozhatja, de a májbetegségek vagy a májrák elleni védekezésben is fontos szerepet játszik az, ha búcsút veszel az rosé fröccseidtől. Sőt, így kisebb a demencia és a memóriavesztés esélye is!
4. Javul a hangulatod:
Paradox helyzet, hogy bár az alkohol feszültségoldónak tűnhet egy-egy nehéz pillanatban, valójában a depresszánsok közé tartozik és a gyakori fogyasztása miatt csökken a szervezetünkben a szerotonin szintje, ami hangulatingadozáshoz és depresszióhoz is vezethet. Cseréld le a borozást edzésre vagy meditálásra januárban, és figyeld meg, mennyivel kiegyensúlyozottabb leszel!
5. Forróbb lesz a szexuális életed:
Örök tévhit, hogy az alkohol egyfajta afrodiziákum, mivel egy-két pohár ital után könnyebben megszabadulunk a gátlásainktól és sokkal hamarabb ráhangolódhatunk a másikra, miközben valójában a szexuális együttlétek egyik legnagyobb ellensége. Míg a nőknél hüvelyszárazság merülhet fel az alkohol miatt, addig a férfiaknál az erekció hiánya, de az orgazmus elérése is jóval nehezebb bódult állapotban.
Forrás: Bustle
Nyitókép: Lisa Fotios/Pexels