170 km hosszú okosváros épül Szaúd-Arábiában, ahol autók és utcák sem lesznek

Bemutatták a NEOM nevű, futurisztikus városprojekt első építkezési tervét: a The Line, azaz A Vonal névre keresztelt település a világ legfenntarthatóbb városa lehet.

Mohamed bin Szalmán koronaherceg Szaúd-Arábia történetének legjelentősebb városfejlesztési projektjét jelentette be vasárnap. A Vörös-tenger partjára tervezett futurisztikus megaváros alapterületét körülbelül 16 ezer négyzetkilométerre becsülik. Viszonyításképpen: Budapestnek 525, a világ legnagyobb városának, Tokiónak pedig 2194 négyzetkilométer a területe. A NEOM megálmodói azonban nem egyetlen összefüggő városként képzelték el a rekordméretű települést. Több zónából állna, amelyek közül elsőként a The Line névre hallgató okosvárost valósítják meg. A 170 km hosszú okosváros építése már idén kezdetét veheti, és a projekt többi részét is szeretnék 2030-ig befejezni.

A The Line, azaz A Vonal stílusosan a szerkezetéről kapta a nevét, ugyanis a hagyományos városrendezési elvekkel ellentétben egyetlen hosszú vonalban terül el a parton. A koronaherceg elmondta, hogy „a városokat eredetileg a lakók védelmében építették, az ipari forradalom után azonban a gépek, az autók és a gyárakat előtérbe kerültek az emberekkel szemben”. Ezért a The Line-t úgy tervezték, hogy az emberek nyugalmának és egészségének megőrzése érdekében, illetve környezetvédelmi okok miatt autómentes legyen. Ez természetesen nem akadályozná a mindennapi életet, hiszen szinte minden elérhető lenne egy 5 perces sétával. Ha valaki mégis hosszabb útra indulna, akkor a város alatt elterülő a high-tech tömegközlekedési eszközök egyikét veheti igénybe. Ezzel 20 perc alatt elérhet a 170 km-es település egyik végéből a másikba. A futurisztikus városból a mesterséges intelligencia sem hiányozhat, a tervek szerint 90 százalékban egy központi okos rendszer vezérelné a várost.

Fotó: NEOM

A NEOM célja, hogy megalapozza a jövő városainak képét, amelyekben a fenntarthatóságé, a természeté és az emberé a főszerep. A vezetők abban reménykednek, hogy a leendő város 380 000 új munkahelyet teremt és fellendíti Szaúd-Arábia gazdaságát. A világjárvány kitörése és az olajárak visszaesése is nagy károkat okozott a királyságban. A projektet viszont sokan ellenzik, mert olyan területek beépítésre kerülhet sor, amelyek a helyi törzsek birtokában állnak. 

Forrás: designboom
Nyitókép: NEOM/YouTube

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)