Te is azok közé tartozol, akik semmitől nem válnak meg szívesen, hátha egyszer még jó lesz valamire? Idén engedd el ezt a rossz szokásodat, és szelektálj mindent, amire valójában nincs szükséged.
Bár mindig abban a hitben élek, hogy milyen ügyesen szelektálok otthon, az éves lomtalanításkor jövök rá, hogy ez csupán illúzió. Néha elképzelni sem tudom, hogy halmozódhatnak fel ennyire a dolgok körülöttem. Eldöntöttem, hogy idén ez is másképp lesz, és ennek érdekében utánajártam, mások hogyan csinálják.
Először is nem lehet ezt sem csak úgy Hűbelebalázs módjára elvégezni, érdemes egy ellenőrző listát készíteni. Ezen fontossági sorrendben praktikus felsorakoztatni a teendőket, és nem árt az sem, ha tudunk rá elég időt is szánni. Nem kell egy hétvége alatt mindent megoldani, több hétre vagy hónapra elosztva jelöljünk ki napokat. A listára felírhatjuk a lakás összes helyiségét, amelyeken aztán szépen sorban végigmegyünk. Mindig az adott területre koncentráljunk, ne hagyjuk, hogy egy másik helyiség elvonja a figyelmünket. Csak akkor menjünk tovább, ha amit előzőleg elkezdtünk, már ki van pipálva a listán.
Legyen határozott elképzelésed arról, mit szeretnél
Én sajnos gyakran esem abba a hibába, hogy érzelmi alapon nem szabadulok meg tárgyaktól, ruháktól, miközben pontosan tudom, hogy a törött bögrét és a javíthatatlan zippzáros kabátot soha nem fogom már használni. Először is fejben határozd el magad, és csak azután állj neki. Lehet, hogy nem is azért van rendetlenség a lakásban, mert nincs kedved folyamatosan pakolni, hanem mert nincs is elég helyed mindehhez? Képzeld el az ideális állapotot, és azt is, hogy miért akarsz így élni, miért akarsz rendet tenni. Önmagában csak az, hogy szűnjön meg a rendetlenség, kevés, hosszútávban gondolkodj, és úgy pakolj, amit fent is tudsz tartani. Ha mindent csak beömlesztesz a szekrények hátsó vagy felső polcaira, akkor egyszer ismét kezdheted az egészet előröl.
Vedd figyelembe az összes szobát, helyiséget
Ha csak a nappalit teszed rendbe, mert ha valaki felugrik, úgyis csak azt látja, akkor kit csapsz be? A vendégedet vagy magadat? Minden helyiségben teremts rendet, csak így lesz értelme az egésznek. Ha otthonról dolgozol, akkor az a munkahelyed, tehát nem árt, ha ott sem káosz vesz körül. A garázsban például tudod, hogy mi van? Már persze az autón kívül? Gyakran esünk abba a hibába, hogy ami a lakásban nem kell, azt lehordjuk a pincébe, garázsba, tárolóba, és onnantól ott lesz a helye, teljesen feleslegesen. És az megvan, amikor azért lesz valamiből duplád, mert évekkel ezelőtt levitted a garázsba, de nem is emlékeztél már rá? Ezért is fontos, hogy ha tényleg szelektálunk, akkor mindenre kiterjedően tegyük. Lehet, hogy most nagyobb meló lesz, de megspórolhatjuk vele azt, hogy minden évben neki kelljen rugaszkodni a mutatványnak. Emiatt is praktikus több napra, vagy hónapra elosztani a szelektálást, ha egyszerre akarsz mindenhol rendet tenni, abba hamar bele fogsz fáradni.
A január például ideális a karácsonyi díszek, dekorációk rendszerezésére, a törött, felesleges dolgokat dobd ki, hogy legközelebb már ne kerüljenek a kezed ügyébe. Aztán jöjjön a lakás központi elme, a nappali, majd februárban a fürdő és a konyha. A tavaszi hónapok kiválóak a garázs, a kert rendezésére, és szépen lassan a végére is érsz az egésznek.
Egy helyiségen belül is lehet külön lista. Ha például egy rakás olyan edényed van, amit nem használsz, akkor el is ajándékozhatod őket. A kamrádból dobd ki a felhalmozott, de már lejárt szavatosságú termékeket, és csak olyat tarts meg, amit tényleg meg is fogsz enni. Meg fogsz döbbenni, hogy mennyi étel megy a kukába, és, innentől kezdve ésszerűbben fogsz majd vásárolni. Legyen áttekinthető minden. Amit nem látsz, azt nem is fogod használni, viszont a helyet így is foglalja.
Mire figyelj a gardróbban?
A gardróbban a legpraktikusabb most a téli ruhákat rendszerezni, aztán tavasszal, amikor előkerülnek a könnyebb darabok, azokkal kapcsolatban is jöhet egy jó nagy szelektálás.
Egy barátnőm szekrénye roskadozásig volt tele mindenféle ruhákkal, miközben nagyjából ugyanazt a 7-8 darabot viselte csak. Ősszel leborult az egyik ruhatorony, ezzel elérkezettnek látta az időt a szelektálásra. Kidobni nem akarta őket, ezért összehívta a csapatot, hogy szabad rablás van. Aztán a legnagyobb döbbenetére az évek óta nem hordottak tele voltak molylepkékkel és az általuk okozott károkkal. Azóta már speciális illatosítókat használ a cél érdekében, de akkor ipari mennyiségű ruha landolt a kukában. A gardrób egyébként is komoly kihívás, mert valamiért a ruhákhoz akkor is ragaszkodunk, ha nem hordjuk őket. Rendezd őket külön kategóriákba (felsők, pulóverek, nadrágok… stb.) ne ömlesztve legyenek egymás hegyén-hátán. Így sokkal áttekinthetőbb lesz, és át tudod gondolni, mi mivel kompatibilis. Ha valamit több mint egy éve nem vettél fel, arra lásd be, hogy nincs szükséged.
Legyen külön dobozod annak, amit el szeretnél adni, és annak is, amit elajándékoznál
Ami tönkrement, azt dobd ki, ami jó, de neked már nem kell, azt ajándékozd el. Ne romantikázz a dolgok felett, ne hagyd, hogy az emlékeid a felesleges dolgok mellett szóljanak. „Engedd el azokat a tárgyakat, amelyek már nem szolgálnak téged. Tedd fel magadnak azt az egyszerű kérdést, hogy mikor használtam utoljára? Működik? Boldoggá tesz? Ha nem határozott igen a válaszod, akkor mehetnek is a különböző dobozokba” – javasolja egy lakberendező.
Legyél praktikus
Vannak dolgok, amiket egyszerűen muszáj gyakrabban elvégezni. A konyhai munkalapot például érdemes minden este zsírtalanítani és elpakolni, hogy reggel ne a káosz legyen az első, amivel szembe találod magad. Szórd ki a felesleges papírokat, cetliket, blokkokat, amelyek már régiek. A kulcsoknak legyen egy fix helye, így biztos, hogy a reggeli rohanásban nem kell azon agyalnod, hogy vajon hova tetted őket. Tegyél rendet a kencéid között is, a tavalyi naptejtől és a beszáradt körömlakkoktól szívfájdalom nélkül megválhatsz. A cipős szekrénybe tedd el a cipőket esténként, és kabátból is elég, ha az van elől, amit épp hordasz. Teremts magad körül rendet, így sokkal áttekinthetőbb lesz minden.
Forrás: livingetc.com
Nyitókép: Frank and Helena/GettyImages
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 7 egyszerű, japán ötlet a letisztultabb otthonért
- Maxold ki a garzonod! – 8 lakberendezési trükk kis lakáshoz
- Egy új kutatás szerint a takarítás igazi adrenalinbomba