A „dupla randik” pezsdítő újdonságot nyújtanak a szokásos kétszemélyes találkozókkal szemben. Egy baráti pár társaságában nemcsak jobban szórakozhattok, de ez segíthet új színben látni a saját kapcsolatotokat is.
A dupla randik nemcsak azt teszik lehetővé, hogy időt töltsünk a barátainkkal, hanem egy kis pikantériát is belecsempésznek a tipikus randevúba. Egy másik pár mellett lenni energizáló, frissítő, sőt inspiráló is lehet, ráadásul közelről láthatjuk, hogyan lépnek kapcsolatba más párok egymással. Néhány kutatás azt találta, hogy a különböző párkapcsolati modellek és dinamikák megfigyelése segíthet a pároknak abban, hogy közelebb érezzék magukat és jobban vonzódjanak egymáshoz, valamint ötleteket adjon nekik arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének és mit nem a saját kapcsolataikban. Egy korábbi tanulmány azt is megállapította, hogy a dupla randevúk szenvedélyesebbé tehetik az embereket saját partnereik iránt. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az újdonság mindig jót tesz a kapcsolatnak. Ha fontolgatod a dupla randit, akkor a következő tíz ötlet remek kezdet lehet.
A három aranyszabály
Egy másik párral való közös időtöltés csak úgy lehet maradéktalanul sikeres, ha három egyszerű szabályt figyelembe vesztek. Az első, hogy a veszekedést és a párkapcsolati gondokat semmiképp ne az ilyen randikon ejtsétek meg. Még ha van is egy kis feszültség köztetek, ne adjatok teret egy veszekedés kirobbanásának mert az hamar romba döntheti mindenki napját. A másik szabály, amit jó betartani, hogy a dupla randik nem szabad, hogy arról szóljanak, hogy versennyé váljon ki szereti jobban a párját. Ne hozzátok kényelmetlen helyzetbe a másik párt azzal, hogy ki sem estek egymás szájából és megy az asztal alatti fogdosás. Végül pedig olyan beszélgetési témákat érintsetek, amihez mindenki hozzá tud szólni, hogy ne érezze senki kirekesztve magát.
1. Tematikus estek
Válasszatok ki egy országot, ami közel áll a szívetekhez és szervezzetek tematikus randi estet. Egy olasz esten például kötelező a spagetti, a panna cotta és Ramazotti. Na és persze egy finom bor az igazi olasz életérzéshez! A különleges receptek, a nem megszokott zene és a beszélgetés együttese biztosan maradandó közös élményt teremt.
2. Társasjátékra fel!
Az egyik legjobb dolog, amit akár több párral is lehet csinálni, az a társasozás. Ma már szuper, kifejezetten pároknak szóló társasjátékokat is lehet kapni, amivel nemcsak a szórakozás lesz garantált, hanem sokat tanulhattok közben egymásról is.
3. Közös táncórák
Iratkozzatok be egy tánckurzusra közösen. Ha többen vagytok, az oldja a feszültséget, ráadásul gazdagodtok néhány irtó menő táncmozdulattal, fejlődik a kapcsolatotok és közben jókat is nevettek. Kell ennél több?
4. Bowling
A bowling kettesben is jó program, de többen az igazi. Szuper kikapcsolódás, miközben nem kell attól tartani, hogy mi legyen a téma. A versenyszellem is felébred és ennek köszönhetően biztos senki nem fog unatkozni.
5. Borkóstoló
A borkóstolás rengeteg lehetőséget nyújt a laza, kötetlen beszélgetésekhez. A bor zamata, illata mindannyiotokat elkápráztat, miközben a (mértékletes) alkoholfogyasztás segít megszabadulni az esetleges gátlásoktól.
6. Piknik
A piknik közkedvelt randiprogram. Ha a szabadban töltenétek együtt néhány órácskát egy másik pár társaságában, akkor egy finom nassolnivalókkal felszerelt piknik tökéletes választás lehet. Ez akár összevonható az előző tippekkel is: egy tematikus francia pikniken, sajtválogatás és bagettek társaságában beszélgethettek, vagy játszhattok valamilyen társasjátékot.
7. Klasszikus vacsora
A klasszikus vacsora sem maradhat le a listáról, ha duplarandiról van szó. Itt azonban fokozottan figyeljetek a három aranyszabályra és arra, hogy olyan helyet válasszatok, ami mindenki ízlésének megfelelő.
8. Könyvrulett
Menjetek el közösen egy könyvesboltba és mindenki válasszon a saját érdeklődésének megfelelően egy könyvet, amit aztán cseréljetek ki egymás között. Így nemcsak bepillantást nyerhettek a másik világába, hanem még az is lehet, hogy beleszerettek egy új műfajba.
9. Túrázás
Egy másik kiváló kültéri randiprogram a kirándulás a természetbe. Arra azonban figyeljetek, hogy a túraútvonal mindenki számára teljesíthető legyen. Nézzetek ki együtt egy különleges helyet és kalandra fel!
10. Párkapcsolati workshop
Több pszichológus és párkapcsolati szakember tart workshopokat kifejezetten párok számára. Ha baráti párral együtt mentek el egy ilyen eseményre, azzal fokozhatjátok az egymás iránti kötődést és együtt fejlődhettek.
Nyitókép: mixetto/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Unod a mozit és a vacsorát? 17 extra randiötlet, ami felrázza a kapcsolatod
- Több millióan követik ennek a házaspárnak a randizási tippjeit, amivel felpezsdítették a házasságukat
- Emlékezetes randira vágysz? 4+1 egyedülálló étterem hazánkban!
Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)