Férfibeszéd: Ilyen a nő, aki elrabolja a szívem

A fontos apróságok

A szerelem megőrjít mindenkit. Van, aki szerint pusztán biológia és kémia az egész. Nem zárom ki, hogy igazuk van, de szerintem másban rejlik a megoldás.

Nem is tudom pontosan, mert az évekkel mindig bajban vagyok, de talán 15 éves lehettem, mikor először voltam igazán szerelmes. A sorsdöntő randevú a Szépművészeti Múzeum elé volt megbeszélve egy kora őszi szombatra. Én már fél órával a megbeszélt idő előtt ott voltam, ő pedig fél órát késett. Az az egy óra, amit ott töltöttem az apámtól örökölt ballonkabátban a múzeum lépcsőjén ülve, egy évtized volt. Ha a Hősök tere felé járok, mindig röhögök, ahogy eszembe jut az a rettenetes kabát, és ahogy rajtam, majd rajta állt, mikor hűvösebb lett, és a vállára terítettem. Szép emlék.

Órákig sétáltunk a Városligetben, és nem azért nem emlékszem már arra, hogy miről beszélgettünk, mert cserbenhagy a memóriám, hanem mert oda sem tudtam figyelni. Csak arra tudtam gondolni, hogy már a hetedik kört tesszük meg, és még mindig nem léptem. A zavart séta közben gavallér voltam a szüleimtől bérletre kapott pénzből: meghívtam perecre, és ittunk is valamit. Húztam az időt. Ha egy ejtőernyős megtorpan a nyitott ajtóban, miközben süvít befelé a szél, akkor sokszor segítenek neki: gyakorlatilag kihajítják. Egy 15 éves kamaszt senki sem hajít ki, magam kellett kiugranom. Nehéz az élet.

Kezek és illatok

Aztán végül megfogtam a kezét, és tettünk így, kézen fogva még pár biztató kört. Egy nő többféle módon tudja megfogni a férfi kezét, és én attól a naptól fogva azt szeretem, ahogy ő tette. Amikor a karod nem egy póráz, és nem markolnak görcsösen. Már sötétedett, mikor elhangzott tőle egy bizonyos mondat, azon a végtelenül kedves hangján. Összeszedtem magam, és megcsókoltam. Szép emlék.

Nagyjából ezen a helyen volt az első csók

Én azt hiszem, hogy már-már meghatóak lehettünk – nemcsak aznap, hanem később is. Tanultunk magunkról és a másikról, amennyire csak két kölyök képes erre. És tanultunk a szerelemről. Emlékszem, egy pénteki napon véletlenül a táskámban maradt a pulóvere. Kiterítettem a székemre, hogy ne gyűrődjön össze, aztán amikor később visszamentem valamiért a szobámba, az illatába ütköztem. Akkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok, mert azon a hétvégén ötpercenként jártam vissza a szobámba, hogy érezzem az illatát, és minden egyes alkalommal fizikailag fájt, hogy nincs velem. A maguk zavaros idétlenségében ezek a kamaszkori, első szerelmek elképesztőek. Ilyenkor még nem bántjuk a másikat tudatosan. Csupán játékról, nem pedig játszmáról van szó. Még nem az egók tombolnak, hanem a hormonok. Szép emlék.

És a többiek

A második szerelem már nehezebb. Megtanulod, hogy milyen, ha bántanak, és milyen, ha bántasz. Megtanulod magad pajzzsal védeni, és megtanulsz döfni: oda, ahol a legjobban fáj. Oda az ártatlanság…

Lehet, hogy különös, de a második nagy szerelem ugyanezzel a lánnyal alakult ki, csak már pár évvel később. Már nem voltunk meghatóak, ellenben megtanultuk egymást néha igazán mélyen gyűlölni, hogy két napra rá újra szerelmesek legyünk. Van, amikor olyan nőbe vagyunk szerelmesek, akivel harcolunk. A keze a tenyeremben, a hangja, az illata ugyanaz volt, mégis minden megváltozott. Nem olyan volt, mint egy végzet asszonya, mert itt mindketten romboltunk, nem csak ő. Nem minden szerelem működik.

A nő, akibe szerelmesek leszünk

Én azt hiszem, sokan úgy működünk, hogy alapvetően vonzódunk azokhoz az érzésekhez, amelyeket előző szerelmünk vagy szerelmeink adtak. És itt nem kell nagy dolgokra gondolni, mert szerintem egyáltalán nem fontos tulajdonságokba, vagy tulajdonságok miatt leszünk szerelmesek. Nálam ezek olyan apróságok, amikről meséltem. Ahogy a nő a kezembe rejti a tenyerét, ahogy kimond egy döntő mondatot egy döntő pillanatban a kedves hangján, és ahogy az illata fizikai fájdalmat okoz, ha nincs velem. És még sok más, amit a többi szerelem adott. Mozdulatok, érintések, 32 fogat villantó mosolyok. Apróságok, én mégis ezekre figyelek fel, és ezek miatt tudok beleszeretni a nőbe. És mert én is olyan ember vagyok mellette, aki megadja neki ezeket a fontos apróságokat. Persze, ez sok esetben lehet csapda is: ha ezekre nem csupán felfigyelsz, hanem kutatod őket a másikban, akkor nem bővülnek tovább ezek a vonzó dolgok és érzések. Lehet ennek szélsőséges megnyilvánulása is, mikor valaki ugyanazt az embert, a régi szerelemet keresi a másikban. Ennek legtöbbször óhatatlanul csalódás lesz a vége. Nincs két egyforma ember, és ha a másikra úgy nézel, mint egy jó alapanyagra, akit majd át tudsz formálni mássá, akkor mindkettőtökkel kiszúrsz.

Azt gondolom, a rossz emlékek és tapasztalatok építenek bennünket, és így néha hajlamos vagyok a szép emlékeknek kisebb jelentőséget tulajdonítani. Pedig ezek éppúgy a részeink, csak én sokszor elfeledkezem róluk. A nő, akibe szerelmesek leszünk, azokat az érzéseket kelti fel bennünk, amiket egyszer már átéltünk, csak most benne van a remény, hogy vele menni fog. És nem csak szép emlék lesz.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: