Tényleg igaz, hogy a monogámia csakis szürkeségbe fulladt kapcsolatok kitermelésére képes? És a több jobb, mint egy elve a kapcsolatokban nem vezet kiégéshez? Hogy választ kapjunk, megvizsgáljuk a téma mindkét oldalát.
Ha kutatni szeretnénk, hogy miben rejlik egy-egy kapcsolat sikeressége, mitől működik két (vagy több) ember között a kémia és mi az, ami összeláncol egy életre két lelket, akkor lehetetlen küldetésbe kezdenénk. Hiszen nemcsak egy fajta szerelem létezik, ami aztán mindenkire ráhúzható, hanem a szerelemnek ezer arca van. Lehet, hogy azt a szerelmet, amit te a lelkitársaddal élsz meg csendes nyugalomban, más langyos víznek értékelné, lehet, hogy neked a szerelem az eget rengető érzelmeknél kezdődik, és amint a szenvedély alábbhagy már mész is a következőhöz, aki fel tudja éleszteni a tüzet. Éppen ezért ideje felhagyni a mindenki téved, aki nem így csinálja mentalitással, mert egyik megközelítés és értelmezés sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak a szerelem millió perspektívájából kell kiválasztani a nekünk megfelelőt. Szeretni, szeretve lenni és hagyni másokat a saját szerelmüket megélni, mindössze ennyire van szükség. Most pedig vessünk egy pillantást két teljesen különböző, ám mégis önmagában inspiráló történetre.
A házasság szentsége – 50 év szerelem
Júlia vagyok, de mindenki csak Juli néninek hív. Jogos is, hiszen idén januárban töltöttem a 71. születésnapomat. A férjemmel 1970-ben házasodtunk össze. Hogy mit gondolok a szerelemről? Azt, hogy életem legnehezebb, de legszebb munkája volt. És hogy miért nevezem munkának? Mert hazudik az, aki azt, mondja egy házasság működik belefektetett munka nélkül. Én minden reggel felkelek korán hajnalban, hogy reggelit és kávét készítsek a férjemnek, pedig nyugdíjas vagyok, aludhatnék akár délig is (nevet), de nem teszem, mert tudom, hogy ezzel örömet szerzek neki. Ő pedig minden este megnézi velem az egyik török sorozatot, pedig tudom, hogy titkon ki nem állhatja. Ez a szerelem. Megteszünk dolgokat azért, hogy a másik boldog legyen. Egész életemben ezzel az egy férfivel voltam. Ó, tudom ma már ez nem divat, meg ki kell próbálni mindent. De higgyétek el, én nem érzem úgy, hogy bármit is mulasztottam volna, sőt úgy ismerem ezt az embert, aki mellett kislányból nő, majd anya és mostanra ráncos vénasszony lettem, mint a tenyeremet. Persze voltak viták, duzzogások és harcok közöttünk, de valahogy túljutottunk rajtuk, mert tudtuk, hogy csak egymásra számíthatunk. Az évek során nagyon sokat változtunk, de még most is, amikor a bozontos szemöldöke alatt belenézek azokba a kék szemekbe, ugyanazt a szempárt látom, amibe ezer éve a falubálon beleszerettem. Fiatal lányként én is a szőke hercegre vártam, csak az sehogy se akart eljönni. Jött helyette egy barna, nem volt herceg, nem volt lova, mégis jó volt. Igaz az elején még egészen hercegnek láttam, amikor aztán szanaszét hagyott mindent akkor már elgondolkodtam a dolgon (újra nevet). De nem érdekelt, hogy mindenhol ott a holmi, ha este volt ki megkérdezze, hogy vagyok, és odafészkelt mellém. Nincs titok, vagy túlbonyolított bölcselet, csak annyi, hogy el kell fogadni egymás hóbortjait, közben meg nem szabad megfeledkezni arról miért is szereted a másikat. Nem a rigolyái miatt szeretem ezt a vénembert, hanem annak ellenére szeretem, hogy nem mindig értem mit miért tesz. Ha valamiért bosszankodnék miatta, mindig azt mondom magamnak: Állj csak meg Juli! Miért is szereted ezt az embert? – és ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyi jó dolgot éltünk meg együtt, ezért nem búslakodok azon az egy ostoba semmiségen. Hálás vagyok, hogy megoszthattam az életemet ezzel a férfival, a mi esetünkben tényleg igaz, hogy már csak az ásó és kapa választhat el minket egymástól.
Amit nekem szabad, azt neked is szabad – Nyitott kapcsolatban 4 éve
Már az elején le szeretném szögezni: a nyitott kapcsolat nem való mindenkinek. Ez egy nagy felismerés volt az életemben. Kiskorom óta a szabadság volt a lételemem, nem bírtam elviselni, ha a páros játékok során csak egy gyerekkel játszhattam. Én mindenkivel szerettem volna, mindent ki akartam próbálni és mindent meg akartam élni. És ez azóta sem változott. Én azt vallom, hogy egy lelket nem lehet kalitkába zárni, azért születtünk erre a Földre, hogy tapasztaljunk és szárnyaljunk. Persze próbálkoztam az évek során én is „normálisnak” tűnni, amolyan átlagosnak stabil munkahellyel és hosszútávú kapcsolattal, de majd belepusztultam. Így arra gondoltam, ha már egy életem van, miért éljem azt mások kedve szerint? Felmondtam a munkahelyemen, és saját vállalkozást indítottam, ahol én lehetek a saját főnököm. Faképnél hagytam a vőlegényemet, akit azt hiszem nem is szerettem igazán. Nemsokára érkezett egy újabb kapcsolat az életembe, nem akartam, hogy ez is a süllyesztőben végezze. Egy barátnőmön keresztül ismerkedtem meg a nyitott kapcsolatok világával és amint belevágtam éreztem, megérkeztem, ez az én utam. Csakhogy az akkori párom nem volt felkészülve erre. Megszenvedtük az első próbálkozásokat: lejátszottuk a tipikus köröket, féltékenység, sértődések majd titkolózás, ami sehova sem vezetett. Az első igazán jó tapasztalatom a jelenlegi szerelmemmel ért – igen azért nevezem őt így, mert ő az egyetlen, akibe szerelmes vagyok, mindenki más csak színesíti ezt a kapcsolatot. Egy nyitott kapcsolatnak keretet kell adni, kellenek játékszabályok, ahhoz, hogy a játék mindenki számára élvezetes maradhasson. Nálunk nincs sok szabály, azok viszont tiszták, világosak és megszeghetetlenek: amit nekem szabad, azt neked is szabad, de ami fájdalmat okoz bármelyikünknek az senkinek sem megengedett. Nem számolunk be részleteiben a mással töltött időről, viszont, ha a másik kérdez, mindenre válaszolunk, nincs titkolózás. Ez alap. Hogy ez jól működik-e? Azt hiszem a négy év minket igazol. Még mindig visszatérünk egymáshoz. És végülis, Vincent van Gogh szavaival élve, inkább a szenvedélybe halnék bele, mint az unalomba.
Nyitókép: lowball-jack/GettyImages
