Találd meg az otthonodhoz leginkább passzoló színt, a személyiséged szerint

Nem kell belsőépítészhez vagy lakberendezőhöz fordulnod: tőlünk is megtudhatod, melyik szín illik legjobban a személyiségedhez, amely az otthonod falán is jól mutat majd.

Velem rendre előfordul, hogy szombat reggel egy hirtelen indíttatástól vezérelve, biopiac helyett a festékboltban találom magam, falszíneket válogatva. A konyhám volt már szürke, halványlila és acélkék is, valami mégis mindig hiányzott. Egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy személyiségtípusunk nagyban meghatározza, mely színek  lesznek velünk igazán harmóniában. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy olyan árnyalatot találj az otthonod falaira, amely kompatibilis a személyiségeddel is.

Színezd újra, az életed, ha megfakulna

Az otthonod hűen tükrözi azt, hogy ki vagy. És minden dekorációs elemnél ékesebben beszél rólad az, hogy milyen falszínt választasz. Hiába trendi egy szín éppen, vagy dobja fel a teret, ha nem illeszkedik személyiségtípusodhoz, úgy jársz mint én, nem férsz majd a bőrödbe és félévente átfesteted a falat. Ami egyébként elsőre nem tűnik rossz ötletnek, hiszen úgy érzed, mindig megújulhatsz. Ám egy nem megfelelő szín a hangulatodra is rányomhatja bélyegét. Vannak árnyalatok, amelyek például kifejezetten rosszat tesznek párkapcsolatunknak, és vannak amelyek feldobják azt.

Nézd meg, te melyik személyiségtípusba tartozol, és találd meg a színt, amely új életre kelt.

BIG FIVE, vagyis az 5 fő személyiségtípus

Az angolban csak OCEAN-ként emlegetett személyiségbesorolás egy rendkívül egyszerű, de a pszichológiában mai napig használatos, gyakorlatilag 5 meghatározó faktort mérő személyiségteszt. A legfőbb személyiségtípus kiválasztása segít abban, hogy megértsd és bekategorizálhasd akár magadat is, viselkedésed, másokhoz való hozzáállásod, attitűdöd, gondolkodásmódod és a világhoz való viszonyulásod alapján. Ha ezzel megvagy, megnyílik számodra az út a legmegfelelőbb szín kiválasztásához. Nyilván vannak átfedések, és valaki nem csak egy karakternek felel meg. De amelyiket leginkább igaznak érzed magadra, az vonatkozik rád.

1. Nyitott

Ebbe a kategóriába sorolhatod magad, ha fantáziadús, kreatív és kaladvágyó vagy. Ha szinte szomjazol az újdonságra, nyitott vagy a világ dolgaira, új dolgok megtapasztalására szívesen vállalsz kockázatot és általában pozitívan szemléled az életet és szereted a társaságot. Karaktereddel leginkább a világos, telített színek, mint a narancs, vagy a sárga működnek jól együtt. Ugyanakkor hálószobádba választhatsz sötétebb árnyalatokat, amelyek segítenek a pihenésben, például egy mély sötétbarna tökéletes lehet.

2. Lelkiismeretes

Aki kitartó, átgondolt és célroientált, szorgalmas,  jól tudja kontrollálni érzelmeit és odafigyelni a részletekre, valamint felelősséget vállani magáért és tetteiért, szereti a rendezettséget, annak érdemes földszínekben gondolkodni. A hűvösebb árnyalatok, mint például a lágy zöldek, vizes kékek és törtfehér színek segítenek nyugalmat találni, biztonságban érezni  magad otthonodban. Jól működhetnek a vizes helyiségekben, de ha a nappaliról van szó, ott számodra a homok, vagy annak valamelyik árnyalata lehet a legjobb választás.

3. Extrovertált

Ha szeretsz másokkal beszélgetni, új embereket megismerni, és egy társasági esemény után majd szétvet az energia, ugyanakkor határozott egyéniség is vagy, akkor otthonra válassz inkább megnyugtató, semlegesebb színeket. De ha mindenképp vágysz valami izgalmasra a falakon, a nappali egyik falát színezd valamilyen extravagáns színre, például pirosra, vagy akár egy óriási színkavalkádot is kreálhatsz rajta.

4. Barátságos

Ha a másokkal szembeni jámbor, udvarias viselkedés és együttműködési készség jellemez leginkább, akkor klasszikus színek illenek a személyiségedhez. Kedves természetedet jól kiegészíthetik a gombafehér, szürke és egyéb semlegesebb színek. Ha pedig kitörnél a konvenciókból, akkor a tengerészkék vagy a méregzöld is jól passzolhat hozzád.

5. Ideges

Nehezen vagy képes ellazulni? Gyakoriak a hangulatingadozásaid? A stressz csökkentésére, és az érzelmeid biztonságos mederbe való tereléséhez otthonra célszerű megnyugtató színeket választani. Jól oldják a szorongást a természetben is megtalálható kékek, mint például az égszínkék vagy a tengerkék. Illetve a természet lágy ölét imitáló zöldek, amelyek a nyugalom érzetét keltik.

Ami engem illet, sok kísérletezés után találtam csak rá álmaim színére, amely véletlenül” tökéletesen illeszkedik személyiségemhez is. Mai fejemmel már elmondhatom hogy amikor tényleg megtalálod a karaktereddel összeillő árnyalatot, és az köszön vissza a falon, azt érzed, hogy végre megérkeztél, és az otthonod érted van.

Nyitókép: Frank and Helena / Getty Images
Forrás: marthastewart.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: