Szinte hihetetlen, de igaz: 5 új dallal jelentkezik az ABBA 2021-ben

Mamma Mia!

A svéd eurodiszkó zenekar ráadásul turnét is szervez, melyet a hologram technológia segítségével valósítanának meg.

Immár 48 éve (igen, jól számoltuk!), hogy Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad megalakította a világ egyik legsikeresebb együttesét, az ABBÁ-t. A svéd banda 1974-ben írta be magát a zenetörténelembe, amikor megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált „Waterloo” című dalukkal, majd hosszú éveken keresztül megállás nélkül törtek előre a slágerlisták élére: olyan klasszikussá vált számokat köszönhetünk nekik, mint a „Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)” a „Dancing Queen”vagy a „Mamma Mia”.

Végül 10 évvel az indulásuk után, 1982-ben elváltak útjaik – ám 2018-ban összeálltak és rögzítettek új két dalt: ezek az „I Still Have Faith In You”, és a „Don’t Shut Me Down”. Sőt, egy egészen különleges, hologram-koncertturnét is ígértek a rajongóknak, mely az ABBAtar nevet kapta. „Mind a négyen úgy éreztük, hogy szórakoztató lenne, ha ismét egyesítenénk az erőinket és elvonulnánk a stúdióba” – mondták akkor.

A koronavírus-járvány azonban sajnos felülírta a terveiket és sajnos csak 2021-ben tudjuk meg, min dolgoztak az elmúlt években. Azonban addig is, amíg várakoznunk kell, Björn Ulvaeus nemrég egy Zoom interjúban elárult egy hatalmas titkot, aminek biztosan minden ABBA-fan nagyon fog örülni: tulajdonképpen nem is csak kettő, hanem öt új számmal készültek el a stúdióban.

Az utóbbi években egyébként számos korábban már visszavonult együttes döntött úgy, hogy ismét összeáll: a Backstreet Boys és a Spice Girls például ismét turnéra indultak, nemrég pedig a The Beatles tagjai léptek fel együtt egy jótékonysági akció keretében.

Forrás: Daily Mail
Nyitókép: Michael Ochs Archives/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: