Az Öreglányok legendás színésznője köztudottan rajongott az állatokért és ha csak tehette, segített rajtuk és harcolt értük. Ez az inspiráló törekvése ihlette a #BettyWhiteChallenge kezdeményezést is, ami villámgyorsan terjed az interneten.
A világ egyik legkedveltebb színésznője, Betty White alig pár nappal a 100. születésnapja előtt, december 31-én hunyt el. Az Öreglányok sztárjának halála mélyen megrázta a világot, hiszen ritka az olyan szerethető, vicces, optimista és önzetlen ember, mint ő. A komika el sem tudta volna képzelni az életet szeretet nélkül: és talán semmit sem imádott annyira, mint az állatokat. Olyannyira rajongott értük (fajtától függetlenül), hogy ki is jelentette, ha nem színésznő, akkor biztosan állatgondozó lenne! Sőt, annak ellenére, hogy főállásban forgatott, a szabadidejében állatjogi aktivistaként tevékenykedett, többek között Jane Goodallal is összefogott és számtalan szervezetet támogatott.
Betty White olyan lélegzetelállítóan inspiráló örökséget hagyott hátra maga után, ami mellett egyszerűen képtelenség lenne szó nélkül elmenni – és egy internetes kihívásnak hála nem is kell megtennünk azt. Január elején ugyanis elindult a közösségi oldalakon a #BettyWhiteChallenge elnevezésű kezdeményezés, amihez tényleg bárki csatlakozhat – nemtől, kortól és lakóhelytől függetlenül. „Adományozzunk mindannyian valamennyit egy helyi állatmenhelynek január 17-én Betty születésnapján, az ő tiszteletére. Ez a legkevesebb, amit tehetünk, hogy megünnepeljük azt a szeretetet, amit az állatok iránt érzett és tisztelegjünk előtte” – javasolták sokan Twitteren és Instagramon.
Let’s all donate something to your local animal shelter on Betty’s birthday on January 17th in her honor! It’s the least we can do to still celebrate & honor Betty’s love of animals!! #RIPBetty #BettyWhite #ripbettywhite #BettyWhiteChallenge #BettyWhiteDay https://t.co/R6JqdFI8hF
— Lisa Powell (@icedcoffees) December 31, 2021
A hashtag azóta is szélsebesen terjed a social media platformokon és bátran kijelenthetnénk, hogy Betty biztosan büszke lenne arra, hogy így emlékeznek meg róla. Hiszen a színésznő úgy tartotta, hogy a hosszú, tartalmas életének titka éppen abban rejlik, amit a kedvenceitől tanult: ez pedig nem más, mint a kedvesség és az odafigyelés másokra önmagunk helyett. „Hiszem, hogy ettől érezhetjük magunkat fiatalnak. Tényleg hiszek benne.” Mi egészen biztosan megfogadjuk a tanácsát és a #BettyWhiteChallenge kihívást ezennel ünnepélyesen is elfogadjuk. Ha megteheted, csatlakozz te is a kezdeményezéshez és oszd meg másokkal is azt!
Forrás: CBS News/New York Post
Nyitókép: Jim Spellman/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 8 színész, aki egészen őrült dolgokat is képes volt megtenni egy szerepért
- 15 sztár, aki utálja a szerepet, amely híressé tette
- 12 film és sorozat, amik hátborzongatóan pontosan megjósolták a jövőt