Sztárok, akiknek egyes testrészeik dollármilliókat érnek

Érdekes divat hódít a hírességek körében, méghozzá az, hogy biztosítást kötnek a lábukra, a dekoltázsukra, sőt akár a mosolyukra is - ráadásul hétköznapi emberként felfoghatatlanul magas összegekre.

„Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra” – tartja a mondás, na meg a hírességek is. A sztárvilágban ugyanis gyakran előfordul, hogy valaki alaposan bebiztosítsa a megélhetőségét, ami sokszor egyetlen testrészén állhat vagy bukhat. Így döntött például Taylor Swift is, akinek a lábai egészen pontosan 40 millió dollárral egyenértékűek. (Csak viszonyításképpen: jelen sorok írásakor ezt a számot 306-tal kell megszoroznod, hogy megkapd az összeget forintban…) Tehát, amennyiben az énekesnő olyan súlyosan megsérülne, hogy nem tudna színpadra állni, akkor sem kellene aggódnia a számlái befizetése miatt.

Első olvasásra talán bizarrnak tűnhet a fenti döntés, pedig nem Taylor az egyetlen, akinek borsos árcímkét ragasztottak a combjaira. Heidi Klum például azt mondja, egy ügyfele nem őt biztosította, hanem a lábait: méghozzá 2 millió dollárra. Sőt, még arra is figyeltek, hogy a bal kevesebbet ér a jobbnál. „Furcsa, mit meg nem csinálnak emberek” – nyilatkozta a német szupermodell a The Ellen DeGeneres Show egyik vendégeként.

Heidi Klum milliót érő lábai
Heidi Klum milliót érő lábai (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

„Azért került többe az egyik, mert amikor fiatal voltam, elvágtam a másikat egy üveggel, így azon van egy hatalmas heg” – magyarázta a sztár. Ha megpróbálod félretenni a helyzet szürrealitását, akkor végsősoron akár még logikusnak is tarthatod ezt a trendet, ami egyre népszerűbb a hírességek között – hiszen a testük tulajdonképpen részben a bevételi forrásuk is.

Hugh Hefner egyik exe, a Playboy-nyusziként elhíresült Holly Madison például a dekoltázsát biztosítja be közel 1 millió dollárért, mert attól fél, hogy az anyagi helyzete bánná, ha bármi történne a melleivel. Madonna cicijei ezzel szemben 2 milliót érnek, Miley Cyrus nyelve 1 milliót, Daniel Craig, azaz James Bond teste 9,5 milliót. A listából kicsit kilóg Julia Roberts, akinek híres mosolya 30 milliót kóstál, Mariah Carey pedig a hangjáról gondoskodott, amit 35 millió dollárra becsültek.

Forrás: New York Post/New York Post/Lovemoney
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: