11 sztár mesél arról, ők hogyan élték meg a szexjelenetek forgatását

A végeredményt látva sok néző talán nem is sejti, hogy a színészek egyáltalán nem rajonganak ezekért a felvételekért, és valójában kicsit sem izzik a levegő a partnerek között a kulisszák mögött. Sőt, általában kínosan érzik magukat!

Évről évre több összeállítás is felbukkan az interneten arról, melyek (voltak) a filmtörténet eddigi legforróbb szexjelenetei, ám arról már kevesebben írnak, hogy a színészek számára ezek a forgatások valójában inkább kellemetlenek, mint élvezetesek. (És a pletykákkal ellentétben nem feltétlenül szikrázik közöttük a levegő, továbbá a legtöbben nem is melegedtek össze a valóságban…) Szerencsére több olyan sztár akad, aki beavatja a nézőket a cseppet sem vonzó kulisszatitokba! Keira Knightley például a The Graham Norton Showban elárulta, hogy amikor meghallgatta őt a Veszélyes vágy című film rendezője, David Cronenberg, be kellett mutatnia, milyen arcokat vágna majd a szexjelent közben – mindezt ráadásul Skype-on keresztül!

A színésznő egyébként azt sem titkolja, hogy mióta édesanya lett, megváltozott a hozzáállása a meztelenkedéshez. „Korábban kényelmesebbnek éreztem ezeket, mint ma.” Keira azt mondja, ha azért kellene ledobni a ruháit egy filmben, mert be kellene mutatnia, milyen változásokon megy keresztül a női test az anyaság által, akkor szívesen vállalkozna a feladatra – de csak női rendezővel, aki pontosan érti, miről van szó. „Ma már nagyon kellemetlenül érzem magam, amikor a férfiak vágyának tárgyát akarom megtestesíteni” – vallotta be. „Hiú vagyok, a testem pedig két gyermeknek is életet adott, szóval nem szívesen állnék többet meztelenül egy csoport férfi előtt.”

Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Hasonlóan gondolkozik a kérdésről A Bridgerton család sztárja, Phoebe Dynevor is, aki szerint nagyon sokat számít a forgatáson az intimitás-koordinátor jelenléte (A pozíció egyébként egyre népszerűbb a sorozat-, és filmgyártásban.). A Daphne Bridgertont alakító színésznőnek az egyik jelenetben például maszturbálnia kellett, amelyet a rendező helyett egy intimitás-koordinátor (Lizzy Talbot) irányításával rögzítettek. „Ha nem ő, akkor a rendezőnk (Tom Verica – a szerk.) lett volna az, aki utasít, mit tegyek. Biztonságban éreztem magam Lizzy mellett, mert ha probléma adódott, a direktor előbb neki jelezte. Azt gondolom, nehéz lett volna számomra, ha ő nincs ott velem és nem vigyáz rám. Senki sem szeretné, ha egy férfi mondaná meg neki, hogyan élvezzen el.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bridgerton (@bridgertonnetflix) által megosztott bejegyzés

Azonban az alapos felkészülés és a szakemberek segítsége ellenére is sokszor előfordul, hogy kellemetlen élményekkel zárul egy-egy szexjelenet forgatása. Íme néhány sztár, aki őszintén megosztotta a rajongókkal a meztelen igazságot!

Regé-Jean Page

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bridgerton (@bridgertonnetflix) által megosztott bejegyzés

„Ha szavakkal fejezheted ki magad, akkor minden egyes betű le van írva számodra egy darab papírra. De amikor a testeddel kell beszélned, akkor, ahogyan a táncjelenetek esetében, úgy az intim pillanatokra is kapsz egy koreográfiát. Az egyetlen különbség az, hogy ezek a képkockák drámaibbak és általában kevesebb a ruha rajtad.” – Regé-Jean Page (A Bridgerton család)

Daisy Edgar-Jones

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Normal People (@normalpeoplehulu) által megosztott bejegyzés

„Több védelemre van szükséged, mert ez olyan, mint egy kaszkadőrmutatvány, fizikai manőverekkel, amelyeket közben hihetővé kell tenned – mint egy harcjelenetet. Mentálisan pedig egy nagyon sebezhető helyzetbe kerülsz. Azt kell érezned, hogy ezek a pillanatok az irányításod alatt vannak, hogy nyugodtabbá válhass, és jobb legyen az játékod.” – Daisy Edgar-Jones (Normális emberek)

Paul Mescal

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Normal People (@normalpeoplehulu) által megosztott bejegyzés

„Ezeket a jeleneteket felvenni a lehető legkevésbé szexis dolog, amit csinálhatsz az életben, szóval elképesztő, milyen zseniális lesz a végeredmény, mert a felvételük eléggé aszexuális. A forgatás első hetében pénteken nekem és Daisynek egész nap szexjeleneteket kellett rögzítenünk, és bekentek minket egy géllel, amit Egyptian Magicnek (Egyiptomi mágia) hívnak. Ez alapvetően olyan, mintha mű izzadtság lenne. A testünk egészen közel volt egymáshoz és amikor elváltunk, olyan hangot adtunk ki, mintha szellentettünk volna. Daisyvel hisztérikusan elkezdtünk nevetni, de a stábtagok és a rendező is azt hitték, hogy az egyikünk fingott és próbálták megőrizni a méltóságunkat.”- Paul Mescal (Normális emberek)

Leonardo DiCaprio

„Amikor egy ilyen szerepet játszol, és pontosan be szeretnéd mutatni ezeknek az embereknek a természetét, akkor egyszerűen csak meg kell tenned. Nem gondolhatsz magadra, mert ez nem te vagy – ez valaki másnak az ábrázolása.” – Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)

Kit Harrington

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

gameofthrones (@gameofthrones) által megosztott bejegyzés

„Ha valakit már közel hat éve ismersz, ráadásul ez a személy a párod egyik legjobb barátnője és te is közel állsz hozzá, akkor van valami természetellenes és furcsa ezeknek a jeleneteknek a felvételében. Amikor nekem és Emilia Clarke-nak csókolóznunk kellett, elkezdtünk nevetni, mert annyira röhejes volt.” – Kit Harrington (Trónok harca)

Kristen Stewart

„Nincs bajom a szexjelenetekkel, csak akkor utálom őket, ha mesterkéltek. Olyankor groteszkül kényelmetlenek. Az Alkonyat forgatásakor minden idők legepikusabb szexjelenetét kellett megcsinálnunk. Transzcendensnek, túlviláginak, nem emberinek kellett lennie, olyan szeretkezést kellett bemutatnunk, ami túlszárnyal minden képzeletet. Mi pedig arra gondoltunk, ’Basszus. Hogy fogjuk ezt az elvárást teljesíteni?’. Ezzel teljesen tisztában voltunk, én, Rob, illetve a producerek is. Gyötrelmes volt. Ami szívás, mert szerettem volna, ha jól sikerülne. De ettől függetlenül a szexjelenetek éppen olyanok, mint bármelyik másik jelenet.” – Kristen Stewart (Alkonyat)

Robert Pattinson

Fotó: Michael Tran/Getty Images

Iszonyatos hőség volt Torontóban a forgatás alatt, és Julianne Moore azok közé az emberek közé tartozik, akik sosem izzadnak. De rólam őrületesen szakadt a víz. Szó szerint próbáltam elkapni az izzadságcseppeket, hogy megállítsam őket miatta. Amikor befejeztük, meg is kérdezte tőlem, hogy ’Pánikrohamod van?’. Nagyon kellemetlen volt…” Robert Pattinson (Térkép a csillagokhoz)

Dakota Johnson


„Pánt nélküli tangaszerű-dolgokat viseltem, amelyeket rám ragasztottak. Olyanok, mint a mellbimbótakaró tapaszok, csak alsóneműben. Csak felül ragadósak, nem teljesen. Mivel ez az anyag elhasználódik, így le is eshet, ezért extrán rám kellett ragasztani, hogy ne váljanak le, és én ne álljak mindenki előtt anyaszült meztelenül. Nem fájdalmasak, és szinte semmit sem jelentenek. De mégis egy kicsit úgy érezheted, mintha eltakarna valami. Nagyon bizarr.” – Dakota Johnson (Ötven árnyalat trilógia)

Salma Hayek


„Amikor elkezdtük forgatni a szexjelentet, sírva fakadtam, mert nem tudtam, hogy képes lennék-e megcsináltam. Féltem. Többek között Antonio Banderastól féltem – abszolút úriember volt és kedves és nagyon közeli barátok lettünk – de olyan szabadnak tűnt. Megrettentett a tudat, hogy számára ez semmiség volt. Elkezdtem sírni, ő meg azt mondta, szörnyen érzi magát miattam. Annyira szégyelltem a könnyeimet… (…) Nem tudtam elengedni a törölközőmet. Próbáltak megnevettetni. Két másodpercre levettem, majd ismét zokogtam. De végül megcsináltuk. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, amit akkor tudtunk. (…) Folyton az apámra és az öcsémre gondoltam. Vajon ők látni fogják? Bántani fogják őket miatta? A pasikkal ez nem történik meg. Az apjuk azt mondaná, ’Igen, ez az én fiam!’.” – Salma Hayek (Desperado)

Forrás: Harper’s BAZAAR/Elite Daily/People
Nyitókép: Ian Gavan/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: