Sztárdömpinggel és fergeteges hangulattal készül a Random Trip improvizációs zenekar nyárzáró koncertjére

Random Trip feat. Bagossy Norbert, Margaret Island, Mező Misi, Pásztor Anna, Szebényi Dani - Csak boldog dalpremier

Minden korábbinál elképesztőbb felállásban készítette legújabb dalát a Delov Jávor vezette, több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip.

A Random Trip Csak boldog című felemelő, pozitív életérzés-bombájában a dal alapverzióját jegyző Bagossy Norbert mellett közreműködik a Margaret Island, Mező Misi és Szebényi Dani (Kowalsky Meg A Vega) is, az i-re a pontot Pásztor Anna rapbetéte teszi fel.

10 év 300 zenész

Bár a legtöbben improvizációs közösségként tekintenek a folyamatosan változó felállású Random Tripre 2009-es első koncertjük óta több mint háromszáz zenésszel játszottak együtt több alkalommal bizonyították már, hogy remek popslágereket tudnak letenni az asztalra. Ilyen volt a Szeretem a reggelt Tóth Verával és Wolfieval 2016-ban. A Hajolj közel Lábas Vikivel és Járai Márkkal, 2017-ben, illetve a Benned a fény Jónás Verával, Koszi Jankával, Lábas Vikivel és Tóth Verával 2018-ban.

Régi motorosok és újonnan belépők, ez a Random Trip

Delov Jávor most még magasabbra tette a lécet. Olyan erős csapatot hozott össze, amilyet ritkán hallani a hazai rádiókban. A dal alapötlete Bagossy Norbitól, a Bagossy Brothers Company frontemberétől származik, akihez a folyamat során csatlakozott a Margaret Island három tagja Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf, Szebényi Dániel énekes-billentyűs (akit a legtöbben a Kowalsky Meg A Vega tagjaként ismerhetnek), valamint egy rapbetét erejéig Pásztor Anna. A már amúgy is nagyon ütős összeállítás egy évig csiszolta a dalt Toldi Miklós producer-hangszerelő vezetésével, majd szinte az utolsó pillanatban egészültek ki Mező Misivel. A Magna Cum Laude frontembre korábban sosem dolgozott a Random Trip csapatával, de boldogan igent mondott a felkérésre, és igazán mély érzelmeket csempészett a rá osztott sorokba.

Mi fán terem a boldogság?

A dal szövegében egy versszakot Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere és a Random Trip menedzsere (valamint több Margaret Island dal szövegírója) vállalt magára, újabb szemszögből közelítve meg a boldogságkeresés kérdését. Az eredmény magáért beszél: monumentális, katartikus dalban egyesült ez a teremtő energia, az alkotók maguk is büszkék a végeredményre. „Nagyon izgalmas volt a megszokottól eltérő csapattal alkotni, mivel ilyen formában még sosem vettem részt dalszerzésben. Mindenki ötletelt és odatette magát, engem engedett a csapat elvonulni, hogy egy kicsit mégis a komfortzónámon belül mozoghassak.” – nyilatkozta Bagossy Norbert az alkotás folyamatáról.

„Ami legjobban meglepett a közös munkában, az a közvetlenség és a jó érdekében a tökéletesre való törekvés, ezt nem mindig tapasztalom a szakmánkban. Tetszik az ilyen attitűd, én is ezt vallom!” Mező Misi

„Egy bensőséges, intim alkotási fázisba csöppenhettem Norbi jóvoltából, ami jól kiforgatta az eredeti, Random Trip koncerten rögtönzött dalunkat mind a négy sarkából. Imádtam, hogy ebben a legelső Norbi akusztik/karantén verzióban madarak csiripeltek, mert egy teraszon rögzítette a telefonjával, ráadásul a fájl neve Galamb utca volt. Ha a producerünkre, Toldi Mikire és a dal végleges formába öntésére gondolok, akkor elakad szavam, mert zseniálisan oldotta meg az élő hangszerek és a mai popzenei elvárások ötvözését.” mondta Delov Jávor, a csapat zenei vezetője.

És hogy kinek mit jelent a dal az alkotók közül?

Pásztor Anna

Random Trip Csak Boldog
Fotó: Lányi Kristóf

„Nagyon kedves, életigenlő hangulatot.”

Lábas Viki

Random Trip Csak boldog
Fotó: Lányi Kristóf

„Nekem mindig az a nap jut eszembe, amikor először próbáltuk a dalt nálunk, Fonyódon: ahogy Jávor bepakolta a dobszerkóját a nappaliba, és hogy aznap énekeltünk életünkben először együtt Szebényi Danival.”

Mező Misi

Random trip Csak boldog
Fotó: Lányi Kristóf

„Ez egy olyan együttműködés, ahol nem csak a saját teljesítményére, lelkületére, jelenlétére koncentrál az ember. A többi előadót akartam megismerni, a lelkületüket, jelenlétüket, zeneiségüket! Ez vonzott igazán ebben a zenei kalandozásban! A közös alkotás alatt megismerni a másikat teljes egészében.”

Sokunk egyik kedvenc John Lennon anekdotája, mikor gyerekkorában arra kérdésre, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, azt válaszolta, hogy ‘boldog’. Mindannyiunknak mást és mást jelent a boldogság, és még ugyanazon ember életében is időről időre megváltozhat a boldogság fogalma. Nekem 2020 egy ilyen változás időszaka volt, a dal számomra egybeforr és érdekesen ‘rímel’ a tavalyi esztendővel. És ha már szóba került John Lennon, külön érdekesség a klipben megjelenő – Yoko Ono: ‘Játssz bizalommal!’ címet viselő sakktábla installációja által inspirált – jelenet, melynek középpontjában a béke, a boldogság egyik alappillére áll. – Delov Jávor

Törőcsik Kristóf

„Mivel nagyon sokan dolgoztunk együtt a dalon, egy nagyon jó „közösségi érzésem” van az egész projekttel kapcsolatban. Bár a folyamat meglehetősen elhúzódott, mégis úgy érzem, hogy mindenki a tudása legjavát tudta hozzátenni a dalhoz. Úgy gondolom, hogy szeretettel készült mindenki részéről.”

Szebényi Dani

Random Trip Csak boldog
Fotó: Lányi Kristóf 

A boldogságkeresés, mióta ember az ember, foglalkoztat mindenkit. Ez a dal, bar más tollából érkezett az írás, egy kicsit az én válaszom is erre a kérdésre. Emellett egy hosszú, de nagyon boldog alkotói folyamat hiányérzet nélküli lezárását jelenti számomra.”

A Random Trip az új dallal együtt jelentette be idei legnagyobb koncertjét is, amelyre 2021. augusztus 24-én kerül sor a Budapest Parkban, itt csendül fel először élőben a Csak boldog című dal, annak valamennyi közreműködőjével! Emellett további különleges vendégei is lesznek az estének. Jegyek még kaphatók ezen a linken! 

Forrás: Sajtóanyag
Nyitókép: Lányi Kristóf

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: