Nem a hibáztatás a cél, hanem az, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a jelentéktelennek tűnő, de potenciálisan káros viselkedésekre, amelyeket a szülők tudtukon kívül elkövetnek.
Gyereket sokféleképpen lehet nevelni. Türelmesen, együttérzően, szigorúan vagy következetesen, végül így is, úgy is felnő. Nem mindegy azonban, hogy milyen felnőtt válik belőle. Kétségtelen, hogy sok múlik a szülői attitűdön, de sokszor maguk a szülők is elszenvedői és tovább vívói a korábbi generációk örökségének. Ha pedig az nem lenne elég, hogy egy sor negatív mintát hozunk magunkkal, rengeteg feszültséget élünk át a hétköznapi élet során is, melyek mind kihatással vannak a gyerekekre. Traumatizálni és traumát szerezni nemcsak a bántalmazás kirívó formáival lehet, hanem negatív mikroélmények sorozatával is. Ezek alattomos tevékenységek és viselkedésformák, amelyek rombolják a gyermek önbecsülését és maradandó érzelmi sebeket okoznak.
Elkerülhetetlen, hogy hibát vétsünk és fájdalmat okozzunk a gyerekeknek. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy elismerjük a károkat, bocsánatot kérjünk és legyen igényünk a jóvátételre. Ez a folyamat megtanítja a gyerekeket a felelősségre vonhatóságra, a rugalmasságra, és lehetővé teszi számukra, hogy ne az ő hibájukként internalizálják mindazt, amit a szüleik tettek velük.
17 viselkedési forma, amivel fel kell hagynunk a traumaspecialista szerint
Egy kanadai traumaspecialista, Morgan Pommels közösségi oldalain közzétette azokat a viselkedési formákat, melyeket szerinte minden szülőnek igyekeznie kell elkerülni. Ezek olyan hétköznapi dolgok, amiknek a súlyosságát nem érzékeljük és sokkal gyakrabban előfordulnak, mint gondolnánk.
- Kiabálni a gyerekre abban a pillanatban, amikor hazaértünk.
- Csenddel büntetni a családot vagy a szobában jelen lévőket, amikor szomorúak vagyunk.
- Hangos zajokkal vagy agresszív mozdulatokkal felébreszteni a gyereket.
- Különbséget tenni a testvérek között úgy, hogy egyértelmű legyen ki a kedvenc.
- Azt mondani, hogy „azt hiszem akkor rossz anya vagyok”, amikor a gyerekek megosztják a fájdalmaikat.
- Nem kérni bocsánatot, ha hibáztunk, csak azért, mert a felnőttek nem tesznek ilyet a gyerekekkel szemben.
- Elvárni az egész családtól, hogy „tojáshéjon” járjanak, amikor rossz a kedvünk.
- Ha nem védjük meg a gyereket a másik szülőtől, amikor az valami esetlegesen bántót vagy rosszat követ el a gyerekkel szemben (szemet hunyunk a kiabálás, verés felett stb.)
- Érzelmi támogatást várni a gyerektől úgy, mintha a partnerünk lenne.
- Kegyetlenül bánni a gyerekekkel tanító célzattal. Abban a hitben, hogy az élet kegyetlen, ezért fel kell erre készíteni a gyerekeket.
- Úgy tekinteni a gyerekekre, mint önmagunk kiterjesztése. Az álmainkat, vágyainkat tőlük elvárni.
- Azt hangsúlyozni, hogy hálás kell legyen azért, mert etetjük és eltartjuk őket.
- Válás esetén a másik szülő ellen nevelni a gyereket. Vagy olyan megjegyzéseket tenni, amik lealacsonyítóak: pl. „olyan vagy, mint az apád.”
- A szégyenkeltést használni nevelési eszközként azért, hogy úgy viselkedjenek, ahogy mi elvárjuk tőlük. „Egy fiú se fog akarni téged, ha így viselkedsz.”
- Szülőként, áldozatszerepbe helyezni magunkat: „Én megadtam neked mindent, így hálálod meg?”
- Túl érzékenynek titulálni a gyereket, ha sír vagy szomorú.
- Elmondani a gyerek titkát társaságban csak azért, hogy egy vicces pillanatot okozzunk.
Sohasem késő megtörni a kört. Ha azon kapjuk magunkat, hogy a fentiek közül tesszük valamelyiket, kérjünk bocsánatot. Nem hibátlannak, hanem elég jó szülőnek kell lenni. Csakis így tudunk egészséges gyerekeket nevelni.
Nyitókép: Juanmonino/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Tévhitek a gyermeknevelésben, amelyeknek ideje menniük
- 5 rejtett jel, hogy gyerekkori traumát hordozol, amiről lehet, hogy te sem tudtál
- Két mondat, amiért sóvárognak a gyerekek, és három lecke, amit meg kell tanulniuk a szüleiktől
