Az ismerkedés sosem volt egyszerű, attól függetlenül, hogy a történelem során jelentős változásokon ment keresztül, minden kornak megvoltak a maga randizási buktatói.
Míg korábban az elrendezett házasságok vagy a nagyvolomenű gesztusokkal tarkított udvarlás dívott, addig ma jobbra és balra húzgáljuk a Tindert, próbálunk megküzdeni a személytelen chatelés veszélyeivel, valamint számolni azzal, hogy bármikor a ghostingolás áldozataivá válhatunk. A társkeresés sosem volt egyszerű, az 1950-es években pedig olyan szigorúan meghatározott hagyományok és szabályok vonatkoztak rá, amik tükrözték a háború utáni társadalomi stabilitás vágyát is. Mindemellett akkoriban nagymértékben tiszteletben tartották a hagyományos nemi szerepeket is. A férfiak fedezték a számlát és lovagiasságot tanúsítottak, míg a nőket szerénységre és nőiességre kötelezték. De mégis hogyan nézett ez ki a gyakorlatban? Mutatjuk, miként zajlott egy randevú az ’50-es években!
A nők nem rendelhettek maguknak
Az ebéddel vagy vacsorával összekötött randevúk dinamikája akkoriban jelentősen különbözött a mai szokásoktól. Ezt az 1950-es években a brit Woman’s Own magazin „Hogyan viselkedj egy étteremben” című cikke is alátámasztja. A nőktől elvárták a visszafogottságot és a tartózkodást, mely abban is megnyilvánult, hogy elmondták, mit szeretnének, és hagyták, hogy a férfi rendeljen helyettük az étterem személyzeténél. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fiatalok a vacsora-randik helyett inkább a sporteseményeken, táncokon vagy moziban megejtett találkákat preferálták. Ezeken a helyeken ugyanis úgy tudták egymást jobban megismerni, hogy nem kellett túl sok időt kettesben tölteniük, valamint jóval költséghatékonyabbak is voltak.
Tiltólista
Az étteremben zajló randevúkon nem lehetett csak úgy bármit rendelni, hiszen a nőkre azzal kapcsolatban is szigorú szabályok vonatkoztak, hogy mit ehettek és mit nem. A már említett Woman’s Own randi útmutatója erre is részletesen kitért. A magazin szerint „A cseresznyét egészben kell a szájba venni, és a magot gondosan kanálra kell helyezni. A szilvát és más nagy magokkal rendelkező gyümölcsöket tálcán kell feldarabolni, és az oldalára helyezni.” Az egyéb, olyan potenciálisan problémás ételeket, mint a zellert és a sajtot, kézzel is ehették, feltéve, hogy előtte kisebb darabokra vágták azokat. Ezek a tanácsok tükrözték a társadalom kifinomult nőről alkotott elképzelését és megerősítették a korszak nemi normáit is.
Mindig a férfi fizetett
A 20. és 21. században bekövetkezett nemek közti társadalmi egyenlőség előrelépéseinek köszönhetően ma már nincs kőbe vésve, hogy a férfi minden, a randevún felmerült költséget álljon. az 1950-es években viszont nem volt kérdés, hogy ki fizet, hiszen azt elvárták a férfiaktól. A számla rendezése nemcsak szimbolizálta a családokban betöltött fő kenyérkereső szerepüket és megmutatta pénzügyi stabilitásukat, hanem az udvariasság egyik jele is volt.
Csak a család jóváhagyásával
A modern randevúzás során a barátok és család jóváhagyását általában csak akkor kérjük ki, amikor a kapcsolat kezd komolyra fordulni. Az 1950-es években azonban kevésbé volt ennyire magánjellegű az ismerkedés. Ez inkább egy társadalmi esemény volt, amely gyakran a barátokkal töltött időt is magába foglalta, valamint a férfi részéről megkövetelte a bemutatkozást a lány családjánál. A családi jóváhagyás akkoriban elengedhetetlen volt. Marion S. Barclay 1950-es „Teen Guide to Homemaking” című könye azt javasolta, hogy a randipartner mindig időben érkezzen és mindig csengetéssel jelezze, hogy az ajtó előtt várja a lányt. Az akkori etikett szerint ez a „szertartás” kicsit formálisabbá tette a dolgokat.
Stabil kapcsolat
„Going steady”, vagyis a „stabil kapcsolat” jelentette az 1950-es évek randizásának csúcsát. Ez a kifejezés arra utalt, hogy egy pár egyetértett abban, hogy kizárólag egymással randiznak, a komolyabb kapcsolat felé haladva és szándékukban áll, hogy házasságot kössenek. A párok meghatározott rituálékat követtek, hogy szimbolizálják elkötelezettségüket. Ennek egyik formája volt, mikor fiatalok osztálygyűrűket vagy iskolai pulóvereket cseréltek egymás között. Annak ellenére, hogy az éra formális volt, a „going steady” koncepciója nem mindenhol volt népszerű. A szülők gyakran aggódtak, hogy a tinédzserek túl gyorsan elkötelezik magukat. Emellett attól is féltek, hogy a „going steady” gyorsabbá teszi a fizikai intimitást, mintha csak egyszeri, laza randizásokat folytatnának. Ahogy az átlagos házassági életkor emelkedett, és randizás szabályai módosultak, a „going steady” és sok más 1950-es évekbeli szokás már a ’60-as ’70-es években kikopott a divatból.
Nyitókép: IMDB
Forrás: HistoryFacts.
