„Az intéznivalókat sorolom még lefekvés után is, máskor azt kérdezem magamtól, miből fizetjük ki mindezt? Van, hogy némán sírok késő éjjelig. Tudom, nem vagyok egyedül, másnak is nehéz a tanévkezdés” – Reni története következik.
Úgy érzem, egyedülálló anyaként nincs megállás vagy pihenés: mindig jön egy új kihívás, amit meg kell oldani. Természetesen nekem, hiszen én nevelem a lányomat. Nem így terveztem: a volt párommal úgy vállaltunk babát, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, és ha bármi jön, majd megoldjuk. A kislányunk érkezése után viszont neki túl sok lett a gyereksírás, az átvirrasztott éjszaka meg a „műsoros” pelus, és a gyerekünk első születésnapja előtt három nappal közölte, neki ez nem megy és lelépett. Biankának azóta csak én vagyok. És persze, megoldom. Megoldom a születésnapokat, az ünnepeket, a két és félhónapos nyári szünetet, de az idei tanévkezdés különösen nehéz a számomra. Nem panaszkodni akarok, de jól esik elmondani, én hogyan élem meg.
Érzelmekkel és nehézségekkel terhelt nyár
Hadd indítsam onnan a történetünket, hogy az idei nyári szünet milyen volt. A munkahelyemen elég nehéz helyzet alakult ki: másik pozícióba helyeztek át, ezért most többet dolgozom, de ugyanannyi pénzért. Persze „örülhetek”, hogy van munkám, és nem küldtek el. De nem is ez a legnagyobb probléma a családunkban. Hanem, hogy anyukám, akire eddig mindig számíthattunk, és heti néhány alkalommal fixen tudta vállalni a kislányomat, beteg lett. Rengeteget jár orvoshoz, és nem tud az unokára vigyázni. Persze, nem is várom el, hiszen az ő egészsége a legfontosabb dolgok közt van az életünkben, sokat is aggódom miatta.
Megoldásként „bébiszittert” kerestem, és amikor nem találtam, vittem magammal dolgozni a lányomat. Szerencsére ez nem vált mindennaposá, és a cégnél is elég toleránsak voltak, de nem volt könnyű nekem megélni ezeket a helyzeteket. Sokat szorongtam, hogy vajon másnap lemondja-e a bébiszitter, és akkor mit mond a főnököm, ha már megint beviszem a kislányt? Hiszen olyankor mégsem tudok csak a munkára koncentrálni. És igen, volt már, hogy alig haladtam, mert Biankának fájt a hasa ebéd után, máskor meg elesett az udvaron, ami miatt majdnem egy óráig sírt. Igen, persze, gyerek, és ezt tudja mindenki. Mégsem tudtam szabadulni azoktól a rémképektől, hogy egyszer betelik a pohár amiatt, hogy sokszor beviszem a lányomat.
És persze, akkor is mindig összerándult a gyomrom, amikor Anyu hívott, hogy végzett az orvosnál, és mit mondtak… Ilyen érzelmi terhekkel és nehézségekkel fordultunk rá az augusztusra, és mindjárt itt a tanévkezdés. Ez több szempontból is borzasztó nehéz most nekünk.
Ilyen a tanévkezdés egyedülálló anyaként
Mire eljön szeptember elseje, azért mi, anyukák elég sok dolgot kell, hogy elintézzünk. Az iskolaszerek beszerzésén túl nekünk idén új ünneplő ruhára és cipőre is szükségünk van, mert a lányom mindent kinőtt a nyáron. Persze, van, amit megpróbálok használtan venni, de ez nem mindig opció. A boltok pedig sokszor bezárnak, mire munka után Biankával odaérnék, így maradnak a hétvégék a beszerzésre.
Aztán ott vannak az anyagiak is. Amikor 5800 Ft a tolltartó, ami a lányomnak tetszik (és tényleg ez az egyik legszerényebb), de azt még meg is kell tölteni… és akkor még sehol nincs egy új iskolatáska és a többi tanszer, már a boltban el tudnám sírni magam. És ez néha meg is történik, többnyire éjszaka. Elég rosszul alszom.
Sokszor az intéznivalókat sorolom még lefekvés után is, máskor azt kérdezem magamtól, miből lesz erre pénzünk. Van, hogy némán sírok késő éjjelig. Csak az ad erőt, hogy másnak is nehéz a tanévkezdés.
Egyébként mindennel együtt azt hiszem, kicsit mégis szerencsések vagyunk. Családon belül örököltünk pár ruhát, és anyukám is vállalta, hogy egy-két dolgot beszerez, így az anyagiakban számíthatok rá. Bevallom, enélkül most elég nagy bajban lennék. Ráadásul az elmúlt hetek a kapkodásról szóltak, minden percünk be van osztva, és még így sem tudtam sajnos mindent megvásárolni a tanévkezdésre. Pedig már itt a szeptember elseje, mindjárt jön az évnyitó, és az első szülői értekezlet, ahol valószínűleg újabb kiadások elég állít az osztályfőnök. A különórákról is dönteni kell lassan, ami szintén plusz kiadás és szervezési feladat az életünkben. De nem adom fel. Szeretem a lányomat, ő az életem, akiért sok mindenre képes vagyok! Csak ne lenne ilyen borzasztó nehéz egyedül…
Ki hogyan oldja meg, hogy valamennyire könnyebb legyen?
Nyitókép: damircudic / Getty Images
